Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

 

Orbán Viktor miniszterelnök a harmincéves Századvég Szuverenitás konferenciáján mondott beszédet a Várkert Bazárban.

 

Orbán Viktor szerint a Századvég valójában nem 30, hanem 40 éves múltra tekint vissza, hiszen ekkor alapították a Századvég folyóiratot. Az 1980-as években élt a remény, hogy hamarosan hazaküldik az országból a kommunistákat, és olyan átalakulás lesz, ami lezár egy korszakot, majd megnyit egy másikat. A folyóiratnak ezért is lett Századvég a neve.

 

Soros Györggyel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, „egy ideig egy malomban őröltek vele”, abban még egyetértés volt, hogy ne a kommunisták uralják Magyarországot.

 

Soros támogatta az antikommunista kezdeményezéseket, az akkori ellenzéknek pedig még nem volt világos, hogy a milliárdos spekuláns le akarja uralni Közép-Európát, méghozzá a kommunisták helyett.

 

A bennünket körülvevő világnak nem érdeke, hogy Magyarország szuverén maradjon, sőt, sokaknak érdekükben áll, hogy részben vagy egészben elveszítsük szuverenitásunkat.

 

Az ország nem lehet szuverén, ha liberális hegemónia van. Mi azt akarjuk, hogy pluralizmus legyen, ellenfelünk pedig azt, hogy hegemónia

 

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy Nyugaton ezt máshogy látják, ezért nem meglepő, hogy a politikai paletta is egysíkú, nincsenek lényegi viták, a politikai elit véleménye pedig egyre inkább távolodik a nép meggyőződésétől.

 

A liberálisok kiinduló pontja egy eszme, nem egy emberi közösség. Ebben nagyban hasonlítanak a kommunistákhoz, akiket szintén elvont ideák vezéreltek.

 

Mint mondta, ma Magyarország az európai emberek hangja, ez adja jelentőségét, ezért van a valóságos súlyát is meghaladó súlya az európai politikában.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!