Nyitókép forrása: SITA/Ukrainian Presidential Press Office via AP

 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még karácsony előtt jelentette be, hogy az hadsereg (így általánosságban fogalmazva) félmillió fős mozgósításra nyújtott be kérelmet hozzá, amit ő azonban csak akkor fog támogatni, ha megfelelően alátámasztják és a hadsereg bevezeti a fronton harcoló katonák körforgásos szolgálatát. A megfogalmazás miatt már akkor felhívtuk figyelmet arra, hogy politikai húzás lehet annak hátterében, hogy a hatalmas méretű mozgósítás szándékát Zelenszkij a hadsereg, így legfőbb politikai ellenfele, Valerij Zaluzsnij vezérkari főnök nyakába varrta. Zaluzsnij karácsony első ünnepén meg is szólalt az ügyben, és tisztába tett néhány dolgot, amivel lényegében jelezte, hogy „Ze” és „Za” politikai párharca messze nem ért véget.

 

450-500 ezer katona besorozásáról tett bejelentést Zelenszkij. Ez a szám elképesztően nagy, főleg az ország emberi erőforrásait, gazdasági képességét és a milliószámra külföldre menekülő lakosságot tekintve. Azóta Rusztem Umerov védelmi miniszter (Zelenszkij embere) a törvényjavaslatot is aláírta, ami 27-ről 25 évre csökkenti a mozgósított férfiak alsó korhatárát.

 

A korhatár csökkentése természetesen a félmilliós sorozási cél elérésének eszköze. Önmagában a katonák mozgósítása nem kevesebb, mint 500 milliárd hrivnyát, vagyis 14 milliárd eurót fog felemészteni – ha egyáltalán megvalósul. És ez a 14 milliárd euró kétharmada annak az összegnek, amit Brüsszel újabban mindenképp oda akar adni Ukrajnának (20 milliárd euró) záros határidőn belül. 

 

 hirdetes_810x300  

A korhatárcsökkentésen kívül más intézkedéseket is bevezetnek. A férfiaknak ezentúl rendszeresen frissíteniük kell adataikat az erre a célra létrehozott hadi nyilvántartásban, és most már nem csak postán, hanem ezen az elektronikus nyilvántartáson keresztül is megkaphatják a behívót. Ez azt jelenti, hogy a külföldön tartózkodó ukránokat is besorozzák – akár elérik őket bejelentett lakcímükön, akár nem. 

 

Ráadásul eltörlik a katonai szolgálatra nem képes egyének kategorizálását, és azok, akik korábban mentességet kaptak valamilyen okra hivatkozva, szintén besorozhatóvá válnak. Korábban több alkalmatlansági kategória volt, ám a listán szereplő kategóriákba tartozókat is elkezdték egy ideje mozgósítani. Az új rendszer szerint mindenki alkalmasságát újra fogják vizsgálni, így csak két típusú hadköteles ukrán lesz: alkalmas és alkalmatlan.

 

Az egész sorozás politikai vetülete is rendkívül érdekes. Valerij Zaluzsnij vezérkari főnök ugyanis december 26-án adott sajtótájékoztatóján tagadta, hogy a hadsereg kérvényezte volna a félmillió fős mozgósítást. Azt elismerte, hogy a számokat tekintve a hadseregnek megvannak a saját tervei, de azokat nem szabad nyilvánosságra hoznia, mert hadititoknak minősül, egyébként is szerencsétlen húzásnak tartja, mivel hasznos információkkal látja el az ellenséget. 

 

Zaluzsnij szerint a saját mozgósítási tervük a jelenlegi élőerő nagyságából indul ki, és figyelembe veszi a 2024-re vonatkozó veszteség becslését, illetve azt, hogy új egységeket is létre akarnak hozni.

 

Azt azonban nem tartja jó ötletnek, ami Zelenszkijék javasolnak, hogy félévente rotálják a fronton harcoló katonákat. Zaluzsnij szerint ezzel a hadsereg lőszerigénye megduplázódna. Szintén ellenezte azt, hogy 36 hónap szolgálat után bocsássák el a katonákat. Zaluzsnij szerint lehetetlen megjósolni, hogy képesek lesznek-e 36 hónap után pótolni a távozó élőerőt még az elesett vagy megsebesült élőerőn kívül.

 

Fontos megjegyezni, hogy Zaluzsnij nem nagyon adja jelét, hogy politikai ambíciói vannak. Csak azért válhatott Zelenszkij politikai ellenfelévé, mert népszerűbb, mint az ukrán elnök, és mert szembeszegült a nyugati parancsokkal a nagy ellentámadás idején, miközben a politikai vezetés előtt csak a korrumpálható dollármilliárdok képe lebegett.

 

Amit most látunk, az arra utal, hogy Zelenszkij minden negatív döntést elkezdett Zaluzsnijra és hadseregre hárítani. Így elmondhatja, hogy ő csak teljesíteni akarta a hadsereg kérését, ami nem tudott győzni a frontokon. És ha valósággá válnak a nyugati sajtóban már szinte követelt elvárások a háború lezárásáról, Zelenszkij még mindig leállíthatja a mozgósítás kivitelezését, hogy egyik napról a másikra békehozóvá válhasson, szemben a hadsereg vezetőjével, akire rásütnék, hogy még félmillió embert akart a frontra vinni…

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.