Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Andrew Medichini

 

A Kopt Ortodox Egyház felfüggesztette a több mint két évtizede zajló teológiai pártbeszédet a Katolikus Egyházzal – derül ki az egyház szinódusának március 7-i közleményéből. A kirobbant ellentét magja a Fiduca Supplicans nevű dokumentum, amit decemberben került ki a Vatikáni Hittani Dikasztériumból.

 

A dokumentum óvatosan fogalmazva kimondja, hogy a házasságról szóló egyházi tanítás ugyan nem változik, de bátorítja a papságot, hogy óvatosan és bölcsen eljárva „kapcsolódjanak be azon személyek imájába, akik  házassághoz ugyan nem hasonlítható egységben élnek, de mégis áldást kérve kívánják magukat Istenre bízni”. 

 

A dokumentum óvatos nyitásként is értelmezhető az egynemű párok kapcsán, amit a Vatikán szintén erősen ködösítve „szabálytalan helyzetű” párokként emleget.

 

A Vatikán a nagy port kavaró dokumentum kapcsán januárban kiadott egy magyarázó nyilatkozatot is, amelyben próbálták csillapítani a kedélyeket. Ebben azt hangsúlyozták, hogy a

 

„nyilatkozat határozottan ragaszkodik az Egyház házasságra vonatkozó hagyományos tanításához, nem fogad el semmilyen liturgikus szertartást vagy liturgikus szertartáshoz hasonló áldásokat, amelyek zavart kelthetnének”

 

A lényeg, hogy a papok rendes vallási liturgia keretében nem, de „privát”, személyes módon áldásban részesíthetik a „szabálytalan helyzetű” párokat.

 

A Fiduca Supplicans azonban magát a Katolikus Egyházat is megosztotta, többek között azért, mert vannak olyan országok, ahol mindez elég nehezen eladható a hívek körében, más országokban pedig egyenesen büntetik, sőt, halálos bűnnek tekintik a homoszexualitást.

 

Ennek ellenére Ferenc pápa szintén januárban maga is kiállt a dokumentum mellett. Arról beszélt, hogy különbséget kell tenni „lelkipásztori és spontán” áldások között, és valójában nem az egynemű párok kapcsolatának megáldásáról van szó, hanem az egyes embereké, akik kérhetik együtt az áldást.

 

A katolikus egyházfő a többi felekezetet nem nagyon tudta meggyőzni. Ennek eredményeként március 7-én a Kopt Ortodox Egyház hivatalosan felfüggesztette a teológiai párbeszédet a Katolikus Egyházzal, és a Fiduca Supplicans kapcsán kiemelte, hogy „a homoszexuális kapcsolatok minden formáját” ellenzi. 

 

A kopt egyház közölte, hogy a párbeszéd felfüggesztése mellett „áttekinti és újraértékeli a húsz éve megkezdett párbeszéd eredményeit és annak folytatáshoz új normákat és mechanizmusokat hoz létre”. Értsd: meghatározatlan időre levette a napirendről a párbeszéd visszaállításának lehetőségét, és/vagy kemény feltételekhez fogja kötni.

 

A nyilatkozatban a kopt egyház szükségét érezte egyértelműen kijelenteni, hogy elutasítja a homoszexuális kapcsolatok minden formáját, „mert azok sértik a Szentírást és a törvényt, amellyel Isten férfinak és nőnek teremtette az embert”. Sőt, azt is kijelentette, hogy egy homoszexuális kapcsolatra adott bármilyen típusú áldás bűnre adott áldás, ami elfogadhatatlan. 

 

Fontos kiemelni, hogy a kopt egyház bizalma elvesztésének súlyosságát nem szabad alábecsülni. Egy évvel ezelőtt Ferenc pápa mártírként ismerte el 21 ortodox kopt munkást, akiket Líbiában dzsihadisták végeztek ki hitük miatt. Ezt sokan az ökumenikus kapcsolatok új korszakának tartották.

 

Ráadásul nem csak a kopt egyház fordult szembe a katolikus egyházzal a Fiduca Supplicans kapcsán, hanem a moszkvai patriarchátus is. Szerinte ugyanis a Fiduca Supplicans  „élesen eltér a keresztény erkölcsi tanítástól”, Hilarion Alfejev budapesti metropolita pedig egyenesen „sokkhatásról” beszélt:

 

„Mindenki azt fogja hinni, hogy az Egyház megáldja a homoszexuális párokat és ezzel megtéveszti azokat, akik ilyen áldásban részesülnek, de azokat is, akik tanúi lehetnek”

 

mondta.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.