Nyitókép forrása: X/NASA

 

Az Egyesült Államok 15 államában készülnek a hétfői teljes napfogyatkozásra és az érkező több millió turista fogadására.

 

A hétvégén már több millióan keltek útra a hétfő délutáni teljes napfogyatkozás sávjába, amely délnyugatról-északkeleti irányban szeli át az Egyesült Államokat, mintegy 4000 kilométer hosszan és csaknem 200 kilométer szélességben.

 

A természeti jelenséget először Texas államban lehet majd megfigyelni, ahol helyi idő szerint hétfőn fél l2-kor éri el a teljességet mintegy 4 és fél percen keresztül. A Hold árnyéka bő egy órával később Maine államnál hagyja el az Egyesült Államok területét.

 

Részleges napfogyatkozás az Egyesült Államok területének nagy részén látható lesz, Los Angelesben a Nap mintegy felét foglalja majd el a Hold, ahogy Miamiban is. A fővárosban Washingtonban csaknem 90 százalékos lesz.

 

A teljes napfogyatkozás sávjába eső területen mintegy 44 millió ember él, és jelentősen megnövekedett turizmusra számítanak, komoly bevétellel. Egy fogyasztói felméréssel foglalkozó intézet, a Lisa W. Miller & Associates közelmúltban készült kutatása szerint 12 millió ember kel útra, hogy láthassa a maga teljességében láthassa a csillagászati jelenséget. A legtöbben, mintegy 1 millióan Texast választják, ahol leghosszabb ideig lesz észlelhető a napfogyatkozás.

 

 

A The Perryman Group gazdasági és pénzügyi elemzőcsoport várakozása 1,5 milliárd dollár közvetlen turisztikai többletbevételről szól, de ez a járulékos bevételekkel együtt meghaladhatja a 4,5 milliárd dollárt. A legkomolyabb közvetlen bevételre Texas turisztikai ipara számíthat, mintegy 420 millióra, de New York államban is negyedmilliárd dollárt várnak.

 

A természeti jelenség sávjába eső településeken számos fesztivált tartanak, Clevelandben már hétvégén elkezdődtek a rendezvények. Washingtonban az országos repülési és űrkutatási múzeum (National Air and Space Museum) külön tudományos ismeretterjesztő előadásokkal készül hétfőn a fővárosban élők és oda látogatók számára.

 

 

Az Egyesült Államok területének jó részén áthaladó teljes napfogyatkozás, amelynek sávja a nyugati parttól és keleti partig húzódott, legutóbb 2017-ben volt. A két partvidéket érintő hasonló jelenség legközelebb 2045-ben lesz. Ugyanakkor az ország kisebb területeit érintő teljes napfogyatkozás 2033-ban Alaszkában lesz látható, majd 2044-ben Montana, valamint Észak-Dakota államban.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!