Nyitókép: iStock/Getty Images Plus

 

A lengyelek jelentős többsége támogatja a bejegyzett élettársi viszonyt az azonos nemű párok részére, és jelentős hányaduk a házasságkötés intézményét is támogatná – derül ki egy nemrég végzett felmérésből. Lengyelország azonban továbbra is megosztott a meleg és leszbikus párok örökbefogadási jogának kérdésében.

 

A United Surveys által az RMF FM magántársaság és a Dziennik Gazeta Prawna napilap megbízásából végzett felmérésből kiderül, hogy a lengyelek 66 százaléka támogatja az azonos nemű párok élettársi kapcsolatát, 50 százalékuk pedig úgy véli, hogy az ilyen pároknak joguk lenne a házasságkötésre is.

 

A megkérdezettek 63 százaléka azonban ellenzi az azonos nemű párok örökbefogadási jogát – derült ki a felmérésből.

 hirdetes_810x300  

 

Jelentős véleménykülönbség alakult ki az egyes politikai irányzatokkal szimpatizáló válaszadók között is. A liberális kormánytábor támogatói elsöprő többségben nyilatkoztak pozitívan mind az élettársi kapcsolatot (97 százalék), mind a házasságot (86 százalék) illetően. Ezzel szemben a konzervatív ellenzéki szavazók 67 százaléka, elsősorban a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) és a szélsőjobboldali Konföderáció támogatói, ellenzik a bejegyzett élettársi viszonyt és 90 százalékuk az azonos neműek házasságát.

 

A felmérés, amely április 19. és 21. között 1000 válaszadó megkérdezésével készült, kitért az örökbefogadási jog kérdésére is, ahol a megkérdezettek mindössze 22 százaléka támogatta az azonos nemű párok örökbefogadási jogát, míg 63 százalékuk ellenezte azt. A politikai beállítottság itt is markánsan kirajzolódott: az ellenzékiek 93 százaléka, a kormánypárti szavazók 65 százaléka ellenezte az ötletet.

 

Lengyelország jelenleg egyike annak az öt uniós tagállamnak, amelyek nem teszik lehetővé az azonos nemű párok számára a bejegyzett élettársi viszonyt –  ebbe a csoportba tartozik egyébként Szlovákia is.

 

Körkép.sk, Lengyel Közszolgálati Rádió nyomán

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!