Rendszerváltást a fejekben is

Az idei november 17-i megemlékezések a szokottnál is melankolikusabb hangulatban zajlottak . Egyedül a parlamenten kívüli minipárt, az OKS vette a fáradságot, hogy megemlékezzen a rendszerváltás eseményeiről, azok pozsonyi helyszínén, a Szlovák Nemzeti Felkelés terén. Mintegy 80 ember előtt. Szerényen, de méltósággal.

A mai ellenzék Népi Platformnak nevezett csonka része úgy döntött, elitista módon inkább bevonul a négy fal közé, és sajátjainak szónokol a Nemzeti Színházban. A kormányoldalra pedig kár is a bármiféle szót fecsérelni november kapcsán.

Napjainkra amolyan „tudjuk le minél előbb, aztán menjünk haza”  rutinfeladattá silányult a bársonyos forradalomról való megemlékezés. Sem a média, sem a politika nem tartja már különösen fontosnak, hogy odategye magát. Pedig 1989 és 2013 között van paralel. A megyei választások második fordulója előtti világos, egyértelmű ideológiai üzenet közvetítésére is  alkalmas lett volna (értsd, az egész ország vöröslik, kivéve Pozsonyt). Ehhez viszont előbb ideológiára lenne szükség a politikusi fejekben, az meg ugye hiánycikk.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

Ebből adódóan a közhangulat sem lehet más, mint ami úton-útfélen tapasztalható. Rendszerváltás helyett módszerváltásról beszélnek, biznisz alapon. Nosztalgiáznak a régi rendszerről, a diktatórikus múltat szépítik, a fiataloknál pedig a teljes agónia és a passzivitás virágzik. „Minden előre le volt itt játszva, a kommunista nagyurak csak átmentették magukat. Amit az előző rendszerben végeztek, azt a kapitalizmus alatt folytatták” –  gondolják sokan. Azok a fiatalok, akik már nem tapasztalták meg a 89 előtti időket, még inkább.

A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb. A fordulat szereplői még 1989 őszén sem voltak biztosak abban, hogy bármiféle reformokra sor kerülhet az akkori Csehszlovákiában, nem még rendszerváltásra. Annyira tömény, ellenálló volt a kommunista rendszer.

Mégis bekövetkezett, mert be kellett következnie. Voltak ugyanis olyanok, akik készen álltak az aktív szerepvállalásra. Igaz, nem sokan, de épp elegen.

   

Ma, amikor erősödik a kilátástalanság és az agónia, a közöny, hogy esély sincs valami jobbra, látva az igazságszolgáltatás, az oktatási rendszer állapotát, a társadalmi viszonyokat,  épp november üzenete az, mely bizonyítja: a változás lehetséges, szükséges és esély is van rá. Mindig van kiút, amennyiben vannak, akik hisznek is ebben.

Anno november 17. előtt sem lehetett tudni, mi lesz mindebből. A kommunisták a végsőkig ellenálltak. Csak a társadalmi összefogás, az általános sztrájk törte meg őket. És igen, jópáran  átmentették magukat, és ma milliárdosok. De ettől még egy sokkal szabadabb, nyitottabb rendszerben élünk, jóval több lehetőséggel mindenki számára, mint 89 előtt.

A bársonyos fordulathoz tömegek kellettek, akik ma nincsenek. Helyette otthon ülő és mindentudó fotelharcosok vannak, akik kommentben, facebook státuszban, hozzászólásban, vagy csak sörrel a kezükben a tévé előtt lökik a tutit. Hogy úgysem változtatható meg semmi.

89 szereplői nem ezt hitték. Lehet, naivak voltak, de rendszert váltottak. Ma inkább passzivitás van. Kiábrándultság, lustaság, középszerűség, általános elégedetlenség, rossz hangulat, irigység, panaszkultúra. Miközben hitre, nyitott lelkekre, aktivitásra, tenni akarásra, összefogásra, kitartásra, tanulásra és főleg türelemre lenne szükség.

Vasárnap néhányan ugyanezt gondolták. Ott voltunk. Szerényen, de méltósággal emlékezve a rendszerváltás eseményeiről.

Inkább legyünk naiv tenni akarók, mint kiégett, passzív hőbölgők.

Király Zsolt

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!