A kormány nem fogja tudni teljesíteni a tanárok összes követelését, mondta Gál Gábor (Most-Híd) és Anton Hrko (SNS) a TA3 mai vitaműsorában.

 

Gál: választások után változott a helyzet

 

Gál szerint a választások előtt pártja ugyan támogatta a tanárok sztrájkját és a követeléseiket, azonban azoknak „nem lehet mindenben eleget tenni.”

 

 hirdetes_810x300  

Hrnko is úgy nyilatkozott, hogy prioritásaik között jelentős oktatásügyi beruházások szerepelnek, a tanárok néhány követelése azonban nem egészen reális. A beruházás üteme az állami költségvetés lehetőségeitől függ. Elmondása szerint a tanárok követeléseit fokozatosan kell teljesíteni, az ultimátumok és sztrájk nem helyénvaló. „Nyomás alatt még semmi jó nem született” – mondta Hrnko.

 

SaS: a Smer a pénzt a szavazatokra költötte

 

Martin Poliačik (SaS) nem ért egyet Hrnkoval az állami költségvetés lehetőségeivel kapcsolatban: „Az előző kormány egy milliárd eurót adott szociális csomagokra, ingyen vonatok, és bányák finanszírozására. Ez a pénz rendelkezésre áll, a Smer azonban azt a választói szavazatok megvásárlására költötte.”

 

Az ellenzéki képviselő úgy véli, nem kell száz nap a kormánynak arra, hogy az oktatás területén uralkodó helyzetet megoldja. „Ez Fico harmadik kormánya, minimális változásokkal. Nem kell mindent a nulláról kezdeni” – mondta Poliačik.

 

A tanárok követelései már a választások előtt ismertek voltak, és már akkor is világos volt, mivel kell azonnal foglalkozni. Poliačik a tanárok béremelésének szükségességét, az oktatás finanszírozásának módosítását, és a rendszer jellegű változásokat említette meg.

 

TA3

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!