A belügyminiszter hazugnak nevezte az ellenzéki OĽaNO vezérét, aki Kaliňák szerint csak azért lépett be a politikába, hogy az adócsalásait eltussolja.

 

Kaliňák őrültnek nevezte Matovičot

 

Kaliňák pártfogásába vette azt a nyomozót, aki a Matovič cégének könyvelése körüli ügyet vizsgálta. Az eljárásból kiderült, hogy Matovič törvényt sértett, de a tényeket elhallgatták.

 

Matovič tegnap felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyben illetékes nyomozót, Štefan Menčíket nemrég a Nemzeti Korrupcióellenes Egység nyugati kirendeltségének vezetőjévé léptették elő. A képviselő szerint Menčík karrierje nagyon érdekes, ugyanis korábban Radoslav Procházka elnöki kampányának finanszírozásával kellett volna foglalkoznia, de Matovič szerint a szőnyeg alá söpörte az ügyet.

 

Matovič úgy véli Menčík „törvényellenesen hozta nyilvánosságra a Procházkával készült felvételemet, majd kommandósokat küldött a cégemre, ahol semmit sem találtak. Egy hónappal a választások előtt pedig Fico mitugrászaként lépett színre”.

 

Fotó: webnoviny.sk

 

„Egyetlen országban sem engedheti meg egy politikus, hogy a büntetőeljárás szerveire támadjon, sőt, konkrét nyomozókra. Ilyesmit csak egy őrült csinál”

 

– mondta Kaliňák Matovičnak címezve.

 

 „Matovič úr ezt nemcsak a rendőrökkel, de az ellenzéki politikusokkal szemben is csinálja. Bárki, aki Matovič úrral nem ért egyet, azt rögtön szitokáradattal sújtja”

 

– folytatta a belügyminiszter.

 

Három kétes dolog Matovič körül

 

Tibor Gašpar rendőrfőkapitány szerint Matovič körül három kétes ügy kering – a nyomdai gépekkel kapcsolatos vámfizetés eltussolása, egy Fabia magas kilométerszámmal, valamint egy trafóállomás. Gašpar elmondása szerint semmit sem tudtak leellenőrizni, mivel a könyvelések 2008-ban elvesztek.

 

Kaliňák úgy véli, hogy Matovič mindent elintézett ahhoz, hogy az adócsalását elhallgassa. Azt azonban nem konkretizálta, hogy Matovič mindezt kinél is vihette véghez.

 

Fotó: TASR

 

Mivel Matovič az ügyet eltussolta, a rendőrséghez nem jutottak el az információk – állítja Kaliňák. Minderről csupán akkor szereztek tudomást, amikor a rendőrség elkezdte vizsgálni a Procházkával készült felvételeket.

 

Kaliňák Matovičnak abban a kijelentésében is kételkedik, hogy a nyomdai gépeiért nem kellett vámot fizetnie, mivel Szlovákia már a vámunió részese volt. Kaliňák szerint mindez hazugság, hiszen abban az időben még nem voltunk a vámunió tagjai.

 

Forrás: aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: aktualne.sk

 

Korábbi ajánlott írásunk:

 

Matovič nem adja vissza mandátumát

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!