Robert Fico a Smer pártelnöke a magyar példa alapján civil szervezetekre vonatkozó törvényt fogadtatna el a parlamenttel ősszel. A törvény alapja, hogy a civil szervezeteknek be kell vallaniuk a külföldről érkező anyagi támogatásaikat, milyen céllal érkeztek, illetve valószínűleg el is kell számolniuk ezekkel.

 

A magyarországi civiltörvény sarkalatos pontjai:

 

  • a civil szervezet bizonyos összeghatár felett 15 napon belül köteles bejelenteni külföldről támogatott szervezetté válását a bíróságon, egy formanyomtatványon tranzakciónként részletezve a külföldi támogatásokat;
  • ez megjelenik az állam által működtetett Civil Információs Portálon is;
  • ezután a külföldről támogatott szervezet haladéktalanul közzéteszi a honlapján, valamint feltünteti az általa kiadott mindenféle sajtótermékben, kiadványban, szórólapon, stb. hogy a törvény alapján külföldről támogatott szervezetnek minősül;
  • a listáról csak öt év után lehet lekerülni, feltéve, ha a szervezet ez idő alatt nem kap külföldi támogatást.

 

Amerikában ennek a civiltörvénynek egy sokkal keményebb változata létezik. A civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényben az Egyesült Államokban ezeknek a szervezeteknek nem csak a finanszírozásukról, hanem a tevékenységükről is be kell számolniuk. A törvény arra kötelezi őket, hogy rendszeres időközönként hozzák nyilvánosságra a megbízóikkal fenntartott kapcsolatukat.

 

A civil törvény bevezetése nálunk nem jelenthet különösebb gondot a szlovákiai magyar civil szervezetek számára abban az esetben, ha magyarországi támogatások kedvezményezettjei, és ezek a támogatások a nemzeti kultúra és a magyar oktatásügy fejlesztésének céljával érkeznek. Nincs mitől tartaniuk ezeknek a szervezeteknek az adminisztrációs, beszámolási kötelezettségen túl! Minden bizonnyal érkezik magyarországi szlovák civil szervezetekhez is szlovák állami támogatás, amivel ők is el tudnak számolni a 2017-ben elfogadott magyarországi civiltörvény alapján.

 

Nem valószínű, hogy a kedvezően alakuló szlovák-magyar kormányközi kapcsolatrendszerben bárki is visszaélne és megkérdőjelezné a kétirányú támogatások létjogosultságát. Egy esetleges kormányváltás (Szlovákiában előfordulhat) esetében se valószínű, hogy bármelyik oldalon visszalépés történne ezen a területen. Már csak azért sem, mert ha egy smeres, szlovák nemzeti párti és vegyespárti kormányzás alatt tudtak ezek a kapcsolatok kedvezően alakulni, akkor kizárt, hogy Szlovákiában megváltozna ez a tendencia egy polgári kormány létrejöttét követően.

 

Azért sem valószínű ennek a veszélye, mivel az anyaországi támogatások nagy terhet vesznek le a szlovák államról, ennek hiányában ő lenne köteles a magyar nemzetiségi kultúrát és oktatásügyet (magyar sportlétesítményeket és egyházat is) fokozottabb mértékben támogatni.

 

Félni valójuk elsősorban azoknak a civil szervezeteknek van, amelyek a külföldről érkező támogatásokat külföldön megfogalmazott és kitűzött politikai célokra kívánják felhasználni.

 

Száraz Dénes

Nyitókép: PestiSracok.hu

További ajánlott írások:

 

Fico civil törvénye veszélyt jelent a felvidéki magyarságra

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!