Nyitókép forrása: pixabay.com

 

A Markíza televízió számára készített Focus-felmérés szerint ha a parlamenti választásokat csak Pozsonyban tartanák, akkor azt a progresszívok nyernék meg. A választók legnagyobb része azonban vagy nem döntött még arról, kit támogat, vagy nem venne részt a választáson.

 

Ha Pozsonyon múlna, akkor elsöprő balliberális többségű parlament alakulna mindössze négy pártból. Ugyanakkor a parlamentbe jutó négy párt együtt nem birtokolná a leadott szavazatok felét sem – ami a mezőny elaprózódását mutatja.

 

Ha csak a fővárosban tartanának parlamenti választásokat, az első helyen a progresszív PS jutna be a törvényhozásba 13,8 százalékkal. Második helyen 11,7 százalékkal az SaS végezne – Richard Sulíkék számára Pozsony a legfontosabb szavazóbázis helye, így a második hely figyelmeztető jelzés. Harmadik helyen a Smer szerepel a Focus felmérésben 10 százalékkal, a HLAS pedig csak a negyedik 7,8 százalékkal. És ezzel véget is ért a parlamentbe jutó pártok listája.

 

 hirdetes_810x300  

Az öt százalékos küszöb alatt végezne az OĽANO (4,9 százalék), a Republika (3,9), a KDH (3,5), a Sme rodina (1,9 százalék), az SNS (1,1 százalék) és a Za ľudí (1 százalék).

 

Fontos körülmény, hogy a mezőny elég megosztott, miközben a pozsonyi választásra jogosultak 26,2 százaléka még nem döntött, kire szavazna, és 12,6 százaléka nem akar részt venni a választáson. A két csoport együtt a választásra jogosultak közel 40 százalékát teszi ki.

 

Körkép.sk, tvnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!