Nyitókép forrása: canva.com

 

A 2020-as választások óta teljes joggal vagyunk szkeptikusak a felmérésekkel szemben. Óriási bakot lőttek a választások előtti időszakban, de ami sokkal beszédesebb, akkora volt a különbség az általuk produkált számok és a valóság között, hogy az leleplezte az ügynökségek politikai részrehajlását. Hogy idén mekkora pontatlanságra számíthatunk, azt lehetetlen megjósolni, de elég nyilvánvaló, hogy a politikai indíttatás megmaradt. Ez pedig előre borítékolja az újabb meglepetéseket, akár a Szövetség kapcsán is. Támpontként most nézzük meg, mennyire lőttek mellé az ügynökségek 2020-ban.

 

 

A fenti grafikon jól mutatja, hogy mekkora „kilengések” voltak a pártok népszerűségének felméréseinél.

 

Az ügynökségek mindegyike hatalmasat bukott az OĽANO esetében. Mind az öt általunk felsorolt ügynökség legalább 11 százalékkal mérte alá az OĽANO-t. Igaz, akkor két nap helyett hetekig tartott a felmérésekre vonatkozó moratórium, azonban ekkorát akkor sem lehet tévedni, hiszen hónapokig nem mértek ilyen mozgást.

 hirdetes_810x300  

 

Szintén csúnyán befürödtek Andrej Kiska volt államfő pártjával, a Za ľudíval, aki 2020-ben a felmérések alapján akár kormányfőt adó párt is lehetett volna, tekintve, hogy a harmadik-negyedik helyre mérték. A Za ľudít azonban (sejthetően azért, mert liberális, nyugatos párt volt) az OĽANO-val szemben jócskán túlmérték, méghozzá 3,5–4,5 százalékponttal.

 

Szintén nagyon magabiztos volt 2020-as a PS/SPOLU pártkoaíció, amit az ügynökségek szintén alaposan túlmértek. A PS ma a Smerrel vetélkedik a választási győzelemért, ezt azonban csak a felmérések állítják, amelyek, mint a fenti ábra is mutatja, hatalmas hibahatárral dolgoznak.

 

Anno a három legtöbbet emlegetett ügynökség, a Focus, az AKO és a Median is alaposan túlbecsülte a Most-Híd preferenciáit, 2–2,8 százalékponttal. A párt végül 2,05 százalékos választási eredménnyel hasalt el.

 

A Focuson kívül az összes felmérés alábecsülte az MKÖ-t, a Magyar Közösségi Összefogás listáját, amely az MKP-t, a Magyar Fórumot és az Összefogást foglalta magába.

 

Természetesen az ügynökségek akkori hibáiból nem vonhatunk le következtetéseket a mostani választásokkor. A trend iránya ugyanis sok esetben merőben más. Az OĽANO három év kormányzás után a túlélésért küzd. A Smer a 2020-as fiaskó után ismét választási győztes lehet. Az ĽSNS mélyen a küszöb alatt van.

 

A KDH számai ugyan nagyon hasonlóak voltak a mostanihoz, de most a progresszív szivárványos kultúrharc valószínűleg jobban mozgósítja majd a választóit. Ugyanez mondható el a Szövetségről.

 

 

A tanulság rém egyszerű: egyszerűen nem lehet a felmérések számaiból még rövid távú következtetéseket sem levonni. Ma már biztosan nem. Láttuk, hogy tavaly nyáron és idén tavasszal, mindkét alkalommal a Szövetséggel folytatott színlelt tárgyalások apropóján hogyan pumpálta fel az AKO ügynökség a Magyar Fórumot, hogy aztán ma ugyanúgy 1 százalék alattinak mérje, mint másfél évvel ezelőtt.

 

Ha kritikusok akarunk lenni, azt is felvethetjük, hogy a PS-nek adott második hely a felméréseken annak a taktikának a része is lehet, hogy a liberális szavazókat a látszólag nagyobb esélyeshez tereljék, természetesen a többi liberális párt rovására. Nézzük meg, milyen pánikhangulat lett úrrá a liberális-atlantista jobboldalon, mert túl sok párt osztozik ugyanannyi szavazón.

 

Ahogy a Szövetség esélyeit sem tudjuk megítélni a felmérésekre alapozva, amelyek elfogultságukban vagy alulmérik, vagy egyszerűen nem is szerepeltetik a listájukon – ami szintén a politikai célú befolyásolás eszköze a magyar választók rovására.

 

Az biztos, hogy a szeptember 30-i választásokat követően érdemes lesz újra megnézni az ügynökségek tejesítményét, és azt, hogy ezúttal mely pártoknál „tévedtek” leginkább.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.