Nyitókép forrása: SITA/Jana Birošová

 

Alakulóban van a Smer–HLAS–SNS-kormánykoalíció, amelynek legkisebb és láthatóan leggyengébb tagja az SNS. Az elosztásban mindössze három minisztériumot kapott, ám ezt a szlovák nemzetiek mégis korrektnek tartják. Tekintettel a párt korábbi kormányzását követő korrupciós botrányokra, örülhetnek ennek a három tárcának is. Ahogy a másik két pártnál, az SNS-nél is ügyeltek arra, hogy azt a minisztériumot, ahol egyszer már botrányt csináltak, újra ne kapják meg. Ismét felhívjuk a figyelmet, hogy a végleges összetétel még nem ismert, így lehetnek változások a listákon.

 

Andrej Danko – az SNS gyakran nevetség tárgyává váló pártelnöke nem lesz a kormány a tagja, hanem házelnök-helyettes lesz a parlamentben.

 

Rudolf Huliak – a legbizonytalanabb név a listán. Keményvonalas nemzeti, aki szinte mindenről beszélt már, ami Zuzana Čaputová államfőt irritálja, így lehet, hogy az államfő meg is fogja torpedózni kinevezését. Ha mégsem, akkori Huliak lesz a következő környezetvédelmi miniszter. Ezt a jelölést nem szabad alábecsülni. Az elmúlt évben sok olyan döntés született a szlovák gazdaság kárára, amit a környezetvédelemre és klímaváltozásra hivatkozva hoztak meg a korábbi miniszterek. Elég ha a nemzeti parkok reformjára, vagy a belső égésű motorok betiltásáról szóló uniós javaslatra gondolunk. Más kérdés, hogy Huliak szakmailag mennyire van képben. A kulisszák mögött arról beszélnek, ha az SNS egy minisztériummal kevesebbet kap Huliak miatt, akkor ebben az esetben valamelyik állami energetikai vállalat vezetését kaphatja meg (pl. az áramelosztásban kulcsszerepet játszó SEPS-et).

 

Tomáš Taraba – Taraba nem tagja az SNS-nek, csak pártjával, a Živottal közös listán indult a szlovák nemzetiekkel. Ennek ellenére kormányba kerülhet, mégpedig nemcsak kulturális miniszterként, hanem az egyik miniszterelnök-helyettesként is. Ez nem kis fegyvertény lenne, de azt egyelőre nem látni, hogy Taraba hogyan viszonyul majd a kulturális kérdésekben a magyar közösséghez – annak ellenére nagy a bizonytalanság, hogy Gyimesi Györggyel a tévés vitákban többnyire jól megértették egymást.

 

Az SNS kapja meg azt az új minisztériumot, amelynek létrehozásáról szerdán Peter Pellegrini (HLAS) és Robert Fico (Smer) is beszélt, és amelynek létejogosultságát legitimnek nevezték. Mivel az SNS már régóta követeli az idegenforgalmi tárca létrehozását, ez a legvalószínűbb forgatókönyv.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!