Nyitókép forrása: SITA/Jana Birošová

 

Folytatódtak a kormányellenes és Korčok- valamint LMBTQ-párti tüntetések Szlovákiában csütörtökön. A megmozdulások több héttel ezelőtt kezdődtek a PS, az SaS és a KDH ellenzéki pártok szervezésében, eredetileg a kormány büntetőtörvénykönyv-módosításai és a Speciális Ügyészség eltörlése ellen tiltakozásul. Mára már az LMBTQ-projektek állami pénzen történő finanszírozásáért is síkra szállnak a szervezők, valamint Ivan Korčok progresszív-atlantista elnökjelölt esélyeit is szeretnék növelni a tavaszi elnökválasztáson.

 

Pozsonyban a PS rendszerint közepesen túlzó becslései szerint 30 ezer ember vonult utcára. A pódiumon elsőként a KDH-s Jozef Hajko mondott beszédet, kiemelve, hogy már harmadik hónapja tartanak a tüntetések. Állítása szerint a kormánykoalícióban a tüntetéseknek köszönhetően „nő a feszültség”.

 

A 2018-ban meggyilkolt szlovák oknyomozó újságíró apja, Jozef Kuciak is fellépett a színpadra:

 

 hirdetes_810x300  

„Olyan változtatásokat akarnak, amely felszámolja az együttműködő tanúk védelmét és eltörli a Speciális Ügyészséget. Az fenyeget minket, hogy [az ügyet] felügyelő ügyészt leváltják, és csak Isten tudja, kit fognak a helyére ültetni”

 

mondta. Szerint Szlovákiában akkor ér véget a demokrácia, ha Tibor Gašpar (Smer) parlamenti képviselőt megteszik a SIS igazgatójává.

 

Gašpar volt az országos rendőrfőkapitány Ján Kuciak meggyilkolásakor.

 

Gašpart az SaS elnöke, Richard Sulík is ostorozta. A liberális, háromszoros kormánybuktató Sulík arról beszélt, hogy a kormány Btk-módosító javaslata „maffiózók eldorádójává” változtatja majd Szlovákiát.

 

A progresszív PS elnöke, Michal Šimečka kijelentette, hogy a kormánykoalíció megosztott, míg az ellenzék együttműködik és tüntetéseket szervez (valójában az ellenzék nem engedi a tüntetéseken részt venni a Slovensko névre hallgató egykori OĽANO-t – a szerk.).

 

Šimečka szerint olyan emberek kormányoznak ma (értsd: Smer-HLAS-SNS koalíció), aki a múltból jöttek, mérgezik a jelent és ellopják a jövőt.

 

A parlament hamarosan második olvasatban kezdi tárgyalni az igazságügyi törvénymódosításokat.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!