Nyitókép forrása: SITA

 

Több mint négyezer gazda tüntetett 2200 traktorral Szlovákia háromtucat városában csütörtökön. A tüntetés elsősorban Brüsszel és az Európai Bizottság agráriumot leépítő intézkedései ellen irányult, épp ezért érdemes megnézni, mely pártok reagáltak egyáltalán a gazdák tiltakozására, és mit. A nyilatkozatokból vagy épp azok hiányából az is kiolvashat, melyek azok a pártok, akik semmi szín alatt nem akarnak kritikát megfogalmazni Brüsszellel szemben.

 

Magyar Szövetség

 

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke és államfőjelöltje Galántán ott volt a gazdák megmozdulásán. A Facebookon ki is emelte, hogy ő és pártja a gazdák mellett áll.

 

„Nem lehet, hogy az EU a saját gazdáit versenyhátrányba hozza az EU-n kívüli gazdákhoz képest. Galántán, Mátyusföld szívében több, mint 200 traktorral tüntettek a gazdák. Tartsatok ki, Veletek vagyunk!”

 

írta.

 

 

Gyimesi György, a párt alelnöke a közö9sségi oldalán azt írta: „Minden gazda szíve a helyén! Lélekben Veletek vagyunk minden traktoron!„.

 

„Lealacsonyító, és mélyen megalázó az EU mezőgazdasági politikája! Zöld projektbe csomagolt újabb terhek egy olyan ágazatban, ahova terhek helyett támogatásnak kellene érkeznie, és az is tragikus.”

 

írta, hozzátéve, hogy Szlovákiában minden (természeti) feltétel adott lenne, hogy jóminőségű élelmiszerekkel lássák a lakosságot.

 

„Ma a gazdák értünk is, a mi mindennapi egészséges élelmünkért vannak az utakon! Veletek vagyunk!”

 

fogalmazott.


Orosz Örs, az MSZ másik alelnöke mindössze két sorban ugyan, de a közösségi oldalán szintén kiállt a gazdák mellett. Nem úgy az ellenzéki progresszív PS-szel egyre-másra összekacsintó Mózes Szabolcs, akiből vagy semmilyen reakciót nem váltott ki a gazdák tüntetése – vagy, ami talán rosszabb, nem akart és nem mert a fősodortól eltérő véleményének hangot adni a gazdák mellett, Brüsszellel szemben.

 

A kormánypártok

 

Robert Fico (Smer) kormányfő csütörtökön a közösségi oldalán tett közzé egy videóbejegyzést, amelyben arról beszélt, hogy az Európai Unió Ukrajna támogatásakor teljesen figyelmen kívül hagyja saját tagállamai érdekeit. Hozzátette, hogy a jelenlegi szlovák kormány szuverén külpolitikát folytat, épp azért, hogy megvédje az ország érdekeit.

 

Megemlítette, hogy az Európai Bizottság ismét meghosszabbította az ukrán termékek (nem csak gabona, de élelmiszer és más áruk) vám- és kvótamentességét, vagyis az ukrán dömping továbbra is akadálytalanul áramolhat be az EU-ba, súlyos károkat okozva Szlovákiának is.

 

„Teljesen érthető, hogy ez károkat okoz a szlovákiai gazdáknak, aki elveszítik versenyképességüket és elveszítik természetes piacaikat, ahol helyüket a helyzetbe hozott ukrán termékek veszik át. Az Európai Unió politikája szörnyű, csodálkozhatunk-e, hogy a gazdák Szlovákiában tönkre mennek? A lényeg, hogy Ukrajna elégedett…

 

mondta.

 

Hozzátesszük, a Smer kormányzása idején, 2019-ben is gazdatüntetések zajlottak az országban, akkor viszont a Kuciak-gyilkosság után napvilágra került korrupciós rendszerek miatt pattant ki a botrány. Kiderült ugyanis, hogy a kormányzat jelöltjeinek irányítása alatt az Agrárkifizető Ügynökség és az Állami Földalap visszaélt a hatalmával és csúszópénzeket követelt egy-egy támogatás megítéléséért vagy állami föld bérbeadásáért. Akkor a Peter Pellegrini vezette kormány nem állt szóba a gazdákkal, az SNS pedig – amely a mezőgazdasági tárcát vezette – már-már terroristáknak titulálta a tüntető gazdákat.

 

 

Peter Pellegrini, a HLAS elnöke és államfőjelöltje a TA3 hírtelevíziónak szintén arról beszélt, hogy Szlovákiának szuverén politikát kell folytatnia, és ezt a gazdatüntetések okai is megmutatják.

 

„A szlovákiai gazdákat nem szoríthatják a perifériára, nem diszkriminálhatják őket(…). Egyetértek abban is, hogy Szlovákiának meg kell védenie saját piacát (…), nem fordulhat elő, hogy a szlovák gazdákat kiszolgáltassuk az olcsó ukrán importnak. (…)”

 

mondta Pellegrini. Helyeselte, hogy a gazdák európai szinten mozdultak meg, és értelmetlennek tartotta azokat a brüsszeli ötleteket, hogy minden marhát le kell vágni , mert széndioxidot bocsátanak ki. „Ki kell állnunk a szlovákiai gazdák mellett” – szögezte le.

 

Az SNS részéről Karol Farkašovský emeljük most ki, aki tegnap tett közzé egy rövid videót, amelyben kijelentette, hogy a szlovákiai és az európai gazdák úgy döntöttek saját kezükbe veszik az események irányítását, „és kimondták, hogy most volt elég”.

 

„Elég volt nem csak a brüsszeli bürokratákból, hanem az ő kétes intézkedéseikből is. Brüsszel egy kolosszussá nőtte ki magát, és más önmaga irányítására is képtelen. A bürokraták ülnek a zöld asztalok mögött, és egymás után találják ki a hülyeségeket”

 

fogalmazott Farkašovský.

 

Az ellenzék

 

Az ellenzék megnyilvánulásainak listája nem túl hosszú. A Brüsszel meghosszabbított kezeként működő Progresívne Slovensko például mintha meg sem hallotta volna a gazdák kijelentését, miszerint egész Európában Brüsszel intézkedései ellen tiltakoznak. A progresszívok véletlenül sem fognak kritikát megfogalmazni az Európai Bizottsággal szemben.

 

A PS bejegyzésében egyetlen szó nem esik az ukrán gabonadömpingről – a párt ugyanis Ukrajna feltétlen és mindenekfeletti támogatásának élharcosa.

 

Sőt, lényegében hazugságot állítva azt közölték, hogy a csütörtöki gazdatüntetés valójában kormányellenes tüntetés – mert hát Brüsszel ellen fellépni nem szabad…

 

Maga Michal Šimečka, a párt elnöke minimálisan sem foglalkozott a gazdák problémáival, ahogy Ódor Lajos, a PS EP-listavezetője sem (legalábbis cikkünk megjelenéséig ez volt a helyzet).

 


A KDH, amelynek szavazói egyébként igen érzékenyek a gazdák által felhozott témákra, szintén elképesztő köpönyegforgató nyilatkozatot tett.

 

A gazdák egyik fő problémája az ukrán gabonadömping, de mivel a KDH szintén Ukrajna feltétlen és korlátlan támogatásának nagy híve, ezért kijelentették, hogy támogatják a gazdák törekvéseit, hogy csökkentsék az EU miatt rájuk nehezedő bürokratikus nyomást. A következő mondatban pedig már a „belföldi problémáikra” tértek át – mivel azt a narratívát már a kormány ellen tudták megfogalmazni. 

 

Érdekes volt Miriam Lexmann kijelentése is, aki ugyan fél mondatban elismerte a brüsszeli intézkedések miatti problémákat, majd állítása szerint Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével megegyeztek (?) abban, hogy a gazdákkal szembeni zöld elvárásokat nem szabad túlzásba vinni, hogy biztosítani kell tenni számukra a mezőgazdasági technikához való hozzáférést. Többek között olyan szlogeneket hallhattunk tőle, mint hogy támogatni kell a fiatal gazdákat. Az ukrán gabonadömpingről annyit mondott, hogy biztosítani kell, hogy közvetlenül eljussanak a harmadik országokba – de egy szóval sem mondta, hogy el kell törölni az ukrán dömoinget lehetővé tevő vám- és kvótamentességet. 

 

A KDH-nál már csak az SaS-es (volt KDH elnök) Alojz Hlina sajtótájékoztatója volt felháborítóbb. Ő a tőle megszokott arrogáns stílusban lényegében szélsőségesnek nevezte a tüntető gazdákat, és vitatta követeléseik jogosságát. A bürokratikus terhek kapcsán kijelentette, hogy azzal együtt kell élni, ha a gazdák adófizetők pénzére tartanak igényt.

 

Itt érdemes megállni, mert az uniós agrártámogatásokat nem azért találták ki, mert a mezőgazdaság nem életképes, hanem azért, hogy az egyes tagállamok közötti versenyképességi különbséget csökkentsék – gondoljunk bele, hogy a szlovákiai mezőgazdaság így is mekkora károkat szenvedett, hogy a közös piacba való belépéskor előnytelen feltételeket alkudott ki az akkori kormányzat. Így a gazdák nem önhibájukból szorulnak ezekre a támogatásokra, ez az uniós csatlakozás következménye volt.

 

Hlina sajtótájákoztatója lényegében szintén arról szólt, hogy mivel nem a kormány, hanem az EU intézkedései ellen vonultak fel a gazdák, az SaS inkább rúgott egyet beléjük, mert nem használhatták fel őket saját politikai céljaikra.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!