Nyitókép: dac1904.sk

 

Zsolnáról is három ponttal szeretnének hazatérni a dunaszerdahelyiek, ami azt jelentené, hogy maximális pontszámmal vezetnék a tabellát a válogatott szünet kezdete előtt. A 17 órakor kezdődő találkozóra műfüves pályán, nézők nélkül kerül sor.

 

Október 1-től szigorúbb szabályok léptek életbe az országban a koronavírus-járvány miatt. Ennek következtében a kulturális, sport- és más tömegrendezvényeken 50 főben határozták meg a résztvevők lehetséges maximális létszámát. A sportrendezvények esetében az 50 fős korlátozás jóformán a játékosokat, rendezőket sem fedi le – az ő számuk túllépheti az 50-et -, de így nézőknek esélyük sincs bejutni a mérkőzésekre.

 

„Nagyon örülünk, hogy játszhatunk. Ha az illetékesek felfüggesztik a bajnokságot, az katasztrofális lett volna a csapatok és a kluboknál dolgozók számára. Biztosan sok ember veszítette volna el az állását (…) A nemzetközi helyzettel összehasonlítva szerintem jól kezeljük a helyzetet. Havonta legalább kétszer tesztelnek minket, és ahogy látni Németországban, a szurkolók is lassan visszatérnek. Azt gondolom, ha ugyanarra az útra térünk, mint Németországban, a hatályos távolságtartás betartásával lehetséges lesz drukkerek előtt futballozni.”

 

nyilatkozta a klub honlapján Bernd Storck az aktuális helyzettel kapcsolatban.

 

A DAC tehát nézők nélkül lép pályára Zsolnán. Storck védencei hétközben Pöstyén felett arattak 7:0-ás győzelmet a Slovnaft Cupban – megjegyezzük, hogy a cserecsapattal.

 

A Fortuna Ligában idáig nyolc győzelmet tudhatnak magukénak Kalmárék, remélhetőleg sikersorozatuk ma sem szakad meg.

 

„Egy következő fontos találkozó vár ránk. Nehéz összecsapásra számítok a műfüves borításon, amelyen teljesen máshogy kell futballozni. Ezért a mai edzést műfüvön abszolváltuk”

 

jelentette ki a vezetőedző a két támadó felfogású csapat párharca előtt.

 

Schäfer András a mai találkozó kapcsán kiemelte, hogy

 

„A Trencsén és a Zsolna egyaránt játssza a futballt, labdarúgói nem rugdossák vaktában előre a labdát. Hasonlóképpen kell játszanunk, mint múlt héten vasárnap. Illetve jobban kell kezdenünk, hogy ne kapjunk az elején gólt. A Zsolna fiatal, jó csapat, Bernd Storck felhívta rá a figyelmünket, hogy bár szombaton négygólos vereséget szenvedett Aranyosmaróton, az eredmény nem tükrözi a pályán látottakat. Nehéz kilencven perc vár ránk, de százszázalékos bajnoki mérlegünket megőrizve győzni akarunk.”

 

A találkozó 17 órakor kezdődik. A mérkőzést élőben közvetíti az RTVS.

 

Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: DAC Fortuna liga Zsolna

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!