Nyitókép: m4sport.hu

 

A Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai 66. alkalommal szavazhatnak az év legjobbjaira, Szöllősi György elnök hétfőn ismertette a 2023-as jelöltek névsorát. Az Év Sportolója Gálát január 8-án rendezik a Magyar Állami Operaházban, az M4 Sport élő közvetítése 19.30-tól kezdődik.

 

Az MSÚSZ elnöksége kilenc kategóriában tízes jelöltlistát állított össze, az újságírók szavazatai alapján alakulnak ki a szűkített hármasok, amelyeket 2023. december 28-án, csütörtökön 11 órakor jelentenek be az M4 Sport stúdiójában.

 

Az Év sportpillanata esetében hagyományosan a szurkolók döntenek a végső hármasról, az m4sport.hu-n adhatják le voksukat, a szavazás alapján kialakult hármasból az MSÚSZ által felkért szakemberek döntenek a nyertesről. A szavazás 2023. december 28-án, csütörtökön 11 órakor zárul.

 

A fogyatékos sportolóknál három kategóriában hirdetnek győztest. A jelöltek listáját a Magyar Paralimpiai Bizottság állította össze, a végső sorrendről az MPB által felkért szakemberek, szakírók döntenek.

 

AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA

Csipes Tamara (kajakozó)
Világbajnoki bronzérmes K-1 500-on
Elekes Enikő (szumós, birkózó)
világbajnok (szumó), U20 világ- és Európa-bajnok (birkózás)
Érdi Mária (vitorlázó)
világbajnok olimpiai kategóriában (ILCA)
Kiss Virág (kosárlabdázó)
az Eb-4. helyezett csapat legjobbja
Korok Fatima (szabadtüdős merülés)
világrekorder
Kovács Zsófia (tornász)
Eb-2. (összetett), Eb-3. (gerenda)
Krizsán Xénia (hétpróbázó)
világbajnoki negyedik
Márton Luána (taekwondo)
világbajnok, 57 kg (olimpiai szám)
Pigniczki Fanni (ritmikus gimnasztika)
világbajnoki 3. (karikával)
Vas Kata Blanka (kerékpár)
U23-as világbajnok, Giro-szakaszgyőztes

 

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA

Halász Bence (kalapácsvető)
világbajnoki bronzérmes
Hanga Ádám (kosárlabdázó)
Euroliga-győztes a Real Madriddal
Koch Máté (párbajtőrvívó)
világbajnok (egyéni), Európa-bajnok (csapat)
Kós Hubert (úszó)
világbajnok, 200 méter hát
Losonczi Dávid (birkózó)
világbajnok, kötöttfogás
Marozsán Fábián (teniszező)
ATP 1000-es tornán negyed- és nyolcaddöntős
Muszukajev Iszmail (birkózó)
világbajnok, szabadfogás
Pekler Zalán (sportlövő)
négyszeres aranyérmes az Európa Játékokon
Szoboszlai Dominik (labdarúgó)
a Liverpool FC alapembere, a magyar válogatott csapatkapitánya
Zalánki Gergő (vízilabdázó)
világbajnok, a torna MVP-je, BL- és Szuperkupa-győztes

 

AZ ÉV EDZŐJE

Boczkó Gábor
Koch Máté edzője, szövetségi kapitány
Decsi András
férfi kardválogatott, vezetőedző
Elek Gábor
FTC női kézilabda, vezetőedző (nyárig)
Gárdos Gábor
női kardválogatott, vezetőedző
Módos Péter
kötöttfogású birkózás, szövetségi kapitány
Németh Zsolt
Halász Bence edzője
Rossi, Marco
labdarúgó-válogatott, szövetségi kapitány
Szalma László
parasport atlétika, Ekler Luca edzője
Székely Norbert
női kosárlabda, szövetségi kapitány
Varga Zsolt
férfi vízilabda-válogatott, szövetségi kapitány

 

AZ ÉV CSAPATA (hagyományos csapatsportágakban)

Ferencvárosi TC (férfi labdarúgás)
bajnok, Konferencia-liga-playoffba jutott
FTC-Rail Cargo Hungaria (női kézilabda)
BL-döntős, MK-győztes
Férfi kézilabda-válogatott 
vb-negyeddöntős, kijutott az olimpiai selejtezőre és a 2024-es Eb-re
Férfi labdarúgó-válogatott
selejtezőcsoportját veretlenül megnyerve Eb-résztvevő
Férfi strandkézilabda-válogatott
Európa-bajnok, Európa Játékokon 2.
Férfi vízilabda-válogatott
világbajnok
Győri Audi ETO KC (női kézilabda)
BL-3., magyar bajnok
Női kosárlabda-válogatott
Eb-4.
UVSE (női vízilabda)
Eurokupa-győztes
A-Híd VasasPlaket (férfi vízilabda)
Eurokupa-győztes

 

AZ ÉV CSAPATA (egyéni sportágak csapatai)

Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely (férfi párbajtőrcsapat)
Európa Játékok-1. (csapat-Eb)
Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Kuli István, Tótka Sándor (kajak, K4-500)
világbajnoki második
Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron (férfi kardválogatott)
világbajnok
Fábián Bettina, Olasz Anna, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid (nyílt vízi úszóváltó)
világbajnoki második
Hölle Martin, Osztertág Kristóf, ifj. Fekete György (kettesfogathajtó-válogatott)
világbajnok
Kopasz Bálint, Nádas Bence (kajak, K-2 500)
világbajnoki második
Mészáros Eszter, Pekler Zalán (10 m légpuska)
Európa Játékok, 1.
Battai Sugár, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca (női kardcsapat)
világbajnok
Péni István, Pekler Zalán, Hammerl Soma (sportlövő csapat)
Európa-Játékok kétszeres aranyérmes
Vitorlás-válogatott
(a Star Sailors League Gold Cup győztese)
A csapat teljes névsora: Adorján Csaba, Bakóczy Róbert, Berecz Zsombor, Goszleth Marcell, Gyapjas Zsombor, Huber Lél, Lillik Ákos, Majthényi Szabolcs, Németh Áron, Németh Domonkos, Takácsy Levente, Tomai Balázs, Varjas Sándor.

 

AZ ÉV FOGYATÉKOS NŐI SPORTOLÓJA

Ekler Luca (atlétika, Magyar Paralimpiai Bizottság)
Eredmény: paraatlétikai világbajnokság Párizs, három arany- és egy ezüstérem
Gál Nikolett (atlétika, Magyar Hallássérültek Sportszövetsége)
Eredmény: Hallássérültek Atlétikai Európa- bajnoksága, Szczecin aranyérem, Siket Atlétikai Világjátékok, Tokió aranyérem
Gulyás Noémi (torna, Magyar Speciális Olimpia Szövetség)
Eredmény: Speciális Olimpia Nyári Világjátékok 2023, Berlin négy arany- és egy ezüstérem
Jakab Ivett (tenisz, Magyar Szervátültetettek Szövetsége)
Eredmény: XXIV. Szervátültetettek Világjátéka Perth, egyéni aranyérem, páros és vegyes páros ezüstérem
Kákosy Olívia (karate, Magyar Paralimpiai Bizottság)
Eredmény: parakarakarate világbajnokság Budapest aranyérem, parakarate Európa-bajnokság, Guadalajara aranyérem
Konkoly Zsófia (úszás, Magyar Paralimpiai Bizottság)
Eredmény: Paraúszó Világbajnokság, Manchester egy arany- és egy ezüstérem
Lipták Viktória (cselgáncs, Magyar Speciális Olimpia Szövetség)
Eredmény: Speciális Olimpia Nyári Világjátékok 2023 Berlin aranyérem
Nagy Réka (atlétika, Magyar Szervátültetettek Szövetsége)
Eredmény: XXIV. Szervátültetettek Világjátéka Perth két arany, egy ezüst- és egy bronzérem
Pap Bianka (úszás, Magyar Paralimpiai Bizottság)
Eredmény: paraúszó világbajnokság Manchester három arany- és egy bronzérem
Takács Adél (atlétika, Magyar Speciális Olimpia Szövetség)
Eredmény: Speciális Olimpia Nyári Világjátékok 2023 Berlin két aranyérem

 

AZ ÉV FOGYATÉKOS FÉRFI SPORTOLÓJA

Bácsi Bernát (asztalitenisz, Magyar Szervátültetettek Szövetsége)
Eredmény: XXIV. Szervátültetettek Világjátéka, Perth egyéni és páros aranyérem
Gelencsér Róbert (atlétika, Magyar Szervátültetettek Szövetsége)
Eredmény: XXIV. Szervátültetettek Világjátéka, Perth három aranyérem
Kiss Péter Pál (kajak-kenu, Magyar Paralimpiai Bizottság)
Eredmény: para kajak-kenu világbajnokság, Duisburg aranyérem, para kajak-kenu Európa-bajnokság Montemor-o-Velho aranyérem
Kiss Tamás (asztalitenisz, Magyar Speciális Olimpia Szövetség)
Eredmény: Speciális Olimpia Nyári Világjátékok 2023 Berlin egyéni aranyérem
Major Endre (asztalitenisz , Magyar Paralimpiai Bizottság)
Eredmény: Para-asztalitenisz Európa-bajnokság, Sheffield aranyérem
Matskássy Pál (torna, Magyar Speciális Olimpia Szövetség)
Eredmény: Speciális Olimpia Nyári Világjátékok 2023 Berlin három arany- és négy ezüstérem
Mihálovits Tamás (atlétika, Magyar Szervátültetettek Sportszövetsége)
Eredmény: XXIV. Szervátültetettek Világjátéka Perth két aranyérem
Ötvös Patrik (cselgáncs, Magyar Hallássérültek Sportszövetsége)
Eredmény: Hallássérültek Judo Európa-bajnoksága Szófia aranyérem
Pente Kevin (atlétika, Magyar Speciális Olimpia Szövetség)
Eredmény: Speciális Olimpia Nyári Világjátékok 2023 Berlin aranyérem
Suba Róbert (kajak-kenu, Magyar Paralimpiai Bizottság)
Eredmény: para kajak-kenu világbajnokság Duisburg két 4. hely, para kajak-kenu Európa-bajnokság Montemor-o-Velho arany- és bronzérem

 

AZ ÉV FOGYATÉKOS CSAPATA

Asztalitenisz páros (Szendi János (MTSE), Bácsi Bernát (CSMSZE) – Magyar Szervátültetettek Szövetsége)
Eredmény: XXIV. Szervátültetettek Világjátéka, Perthar anyérem
Boccia válogatott – vegyes páros (Szabó Alexandra (PTE-PEAC), Hegedűs László (SZMA), Berkes Gergő (PTE-PEAC) – Magyar Paralimpiai Bizottság)
Eredmény: Multisport Para Európa-bajnokság, Rotterdam 4. hely, Boccia Világkupa, Poznan aranyérem, Boccia Világkupa, Heraklion ezüstérem.
Boccia vegyes páros (Varga Ágnes (Darvastói Szabadidő SE), Horváth Zsolt (Darvastói Szabadidő SE) – Magyar Speciális Olimpia Szövetség)
Eredmény: Speciális Olimpia Nyári Világjátékok 2023, Berlin aranyérem
Bowling páros (Juhász Zoltán (SZTKE), Balogh Sándor (SZKEMSE) – Magyar Szervátültetettek Szövetsége)
Eredmény: XXIV. Szervátültetettek Világjátéka, Perth, aranyérem
Görkorcsolya vegyes váltó (Mayer Barbara (Életjel Alapítvány), Bohn Zsombor (Életjel Alapítvány) – Magyar Speciális Olimpia Szövetség)
Eredmény: Speciális Olimpia Nyári Világjátékok 2023, Berlin aranyérem
Maratonfutó csapat (Domonkos Ádám (Trappancs Egyesület), Mezei Gergő (Trappancs Egyesület), Zilaj Csaba (CSOSE) – Magyar Szervátültetettek Szövetsége)
Eredmény: XXIV. Szervátültetettek Világjátéka, Perth bronzérem
Női egyesített kosárlabda-válogatott (Györkös Annabella (Mocorgó KSZSE), Hima Diána (Staféta DSE), Serbán Dóra Katalin (Staféta DSE), Keresztényi Krisztina (Kőszeg-Wink Padlóhoki SC), Perjési Mónika (Kőszeg-Wink Padlóhoki SC), Balogh Natália (Kőszeg-Wink Padlóhoki SC), Pozsgai Dóra (Staféta DSE), Laczó Júlia (Hársfa Egyesület), Kalamár Petra (Hársfa Egyesület), Lóránt Zsanka (Hársfa Egyesület) – Magyar Speciális Olimpia Szövetség)
Eredmény: Speciális olimpia Nyári Világjátékok 2023, Berlin bronzérem
Női egyesített labdarúgó-válogatott (Farkas Dóra (CSEFOSZ SE), Plavdik Zsófia (CSEFOSZ SE), Kovács Szófia (Tiszaföldvár-Homok Bárczi DSE), Szabó Linda (Kastély SE), Orbán Mercédesz Bernadett (Staféta DSE), Horváth Roxána Afrodité (Staféta DSE), Pődör Patrícia (Balla DSE), Szűcs Laura (Balla DSE), Kiss-Balázs Adrienn (Horizont SE), Nagy Anett (CSEFOSZ SE), Gál Alexandra (Tiszaföldvár-Homok Bárczi DSE) – Magyar Speciális Olimpia Szövetség Speciális)
Eredmény: olimpia Nyári Világjátékok 2023, Berlin ezüstérem
Női kerekesszékes vívóválogatott (Hajmási Éva (Törekvés SE), Krajnyák Zsuzsanna (Törekvés SE), Madarászné dr. Mező Boglárka (Törekvés SE), Nádasdy Anna (Halásztelki BSE), Veres Amarilla (UTE) – Magyar Paralimpiai Bizottság)
Eredmény: Kerekesszékes Vívó Világbajnokság, Terni tőr és párbajtőrcsapat bronzérem
Para asztalitenisz csapat (Arlóy Zsófia (Budai XI. SE), Szvitacs Alexa (GYAC), Csonka András (GYAC) – Magyar Paralimpiai Bizottság)
Eredmény: Para Asztalitenisz Európa-bajnokság, Sheffield női páros és vegyes páros ezüstérem

 

AZ ÉV SPORTPILLANATA

Emily Bölk győztes gólja az utolsó pillanatban a Ferencváros–Esbjerg kézilabda-BL-elődöntőn

Vogel Soma „aranyat érő” utolsó ötösvédése a vízilabda-vb Magyarország–Görögország döntőjében

Sallai Roland bombagólja a Szerbia elleni, budapesti labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn

Vas Kata Blanka szakaszgyőztes sprintje a női kerékpáros Giro d’Italián

Szoboszlai Dominik szólógólja a Magyarország–Montenegró labdarúgó-Eb-selejtezőn

Muszukajev Iszmail szabadfogású birkózó utolsó, négypontos nagyívű akciója a világbajnoki döntőben

Világbajnoki arannyal a dobogón a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Szatmári András összeállítású férfi kardcsapat

Alekszandar Pesics az utolsó pillanatban szerzett győztes gólja a Ferencváros Csukaricski elleni labdarúgó Konferencia-liga-mérkőzésén

Dubei Debóra győztes duplája Csehország ellen, a női kosárlabda-Eb-n

Kákosy Olívia parakarate világbajnoki aranyérmet kap Budapesten

 

m4sport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!