Nyitókép forrása: hirado.hu

 

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója büszke arra, hogy a Ferencváros eljutott a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszáig.

 

A sportvezető péntek este – az Olimpiakosszal szembeni búcsút követően – az M1 aktuális csatornán kiemelte: július óta 16 nemzetközi tétmérkőzést játszottak, ebből mindössze háromszor kaptak ki, ami „óriási siker”.

 

„Kívánom, hogy minél több más magyar csapat csinálja ezt meg, mert a magyar klublabdarúgásnak ez az érdeke. Egymást követő második évben jutottunk el a tavaszi folytatásig, olyanokkal találkoztunk, akik nálunk erősebbek. Aki látta az Olimpiakosz elleni meccseket, láthatta, hogy a görög jelenleg jobb csapat, mint miénk”

 

utalt a magyar együttes csütörtöki búcsújára.

 

Orosz Pál hozzátette, a csoportkörben a Fiorentina és a Genk is erősebb együttes volt a Ferencvárosnál, amelynek azonban „akkor sikerült megoldania a feladatot”.

 

„Az elmúlt 13 évben lépésről lépésre haladva közelítettünk ehhez a szinthez, előbb magyarországi sikerekkel, aztán a nemzetközi csoportkörös szerepléssel, majd az onnan való továbbjutással. Most elértünk egy újabb szintet, ahonnan tudni kell megint egyet lépni, de ez most nehezebb történet”

 

jelentette ki a sportvezető. Meglátása szerint a nemzetközi sorozatok ezen szakaszában már olyan ellenfelekkel találkoznak, melyek javára nagy a financiális különbség is, most is „komoly névsor” jutott a nyolcaddöntőbe. Példaként említette, hogy az Olimpiakosz olyan portugál válogatott labdarúgót is tudott szerződtetni, aki „náluk szóba se tud jönni”.

 

„Egy bizonyos szintig szaktudással, szerencsével, akarattal, fradizmussal el lehet jutni, egy szint fölött azonban ez nehezebb. Mi most idáig eljutottunk, de meg fogjuk találni a módját az innen továbblépésnek is, noha ez már a nagyon komoly fiúk játszótere”

 

fogalmazott a vezérigazgató.

 

Orosz szerint a Ferencváros nemzetközi menetelése a Hajnal Tamás sportigazgató vezette stáb egész éven át tartó háttérmunkájának köszönhető. Kiemelte, a játékosmegfigyelőik segítségével igyekeznek minden helyzetben az adott lehetőségekhez képest a legjobb megoldást megtalálni. Hozzátette, hogy ha valaki a feröeri Klaksvík elleni Bajnokok Ligája-selejtezős búcsú után azt mondja neki, hogy az Olimpiakosszal szemben fognak kiesni a nemzetközi kupasorozatokból, azzal úgy is meg tudott volna békélni, hogy csütörtök este „fájdalmasan élte meg a búcsút”.

 

Konferencia-liga – Kettős vereséggel búcsúzott a Ferencváros

 

Az együttes sikereinek titkára vonatkozó kérdésre azt válaszolta, a csapatban nagyon jó a kohézió, a játékosok egymásért és Dejan Stankovic vezetőedzőért is hajtanak, emellett pedig a közönséggel is egy egységet alkotnak.

 

„Fantasztikus és a hideg kiráz, ha visszagondolok arra, hogy Firenzében kétezren ott voltak. Olyan hangulat volt, amit soha nem felejtek el, és amitől a csapat is ihletett formában játszott. Ha minden összejön, egy erősebb csapat ellen is lehet tisztességes eredményt elérni, és azt gondolom, a Fradinál lesz még ilyen. Legyőztük már a Monacót, a Trabzonsport és a Crvena zvezdát, a következő szezonban is az lesz a cél, hogy legalább idáig, de ha lehet, még tovább eljussunk”

 

tekintett előre a sportvezető.

 

Orosz Pál a szerb vezetőedző kapcsán arról is beszélt, nagyon jó szakember és pszichológus, éppen ezért nem érti, hogy a csütörtöki vereség után miért támadták azok, akik a Fiorentina elleni összecsapás után az egekbe emelték. Kijelentette, a játékosok nagyon kedvelik Stankovicot, aki igazi „Fradi-karakter”, mindig győzni akar, és jó kombinációja a szerb-olasz életnek.

 

A vezérigazgató a szezon további részéről azt mondta, számára minden esetben a magyar bajnokság megnyerése a prioritás, így mostantól erre kell koncentrálniuk.

 

„A nemzetközi porondon reálisan nézve addig eljutottunk, amíg lehetett, tavaly és idén is nehéz sorsolásunk volt. Ezt lezártuk, a cél a bajnoki cím és az, hogy ezúttal is a BL-selejtezőben indulhassunk”

 

nyilatkozta Orosz, aki kiemelte: amikor külföldön játszanak, már nem kérdezik meg, hogyan kell kimondani a csapat nevét, nem a kis klubok között kezelik őket, hanem „olyan helyen vannak, ahonnan szép továbblépni”.

 

Sztankovics: Köszönet a szurkolóknak, kárpótolni fogjuk őket!

 

Megfogalmazása szerint a realitás talaján kell maradniuk és büszkének kell lenniük arra, amit elértek, mivel minden szezonban négy kvalifikációs kört kell sikerrel venniük ahhoz, hogy valamelyik nemzetközi sorozat főtábláján szerepeljenek. Ehhez július elejétől nyolc meccset kell vívniuk, és szerinte nagyon érdekes lenne megnézni, hogy ez az elmúlt időszakban rajtuk kívül hány klubnak sikerült.

 

A vasárnapi, Újpest elleni derbire utalva azt mondta, nem szeretné, ha megszakadna a Ferencváros jó sorozata – a népligetiek kilenc éve, 23 mérkőzés óta nem kaptak ki az újpestiektől, ráadásul a legutóbbi 14 alkalommal győztek -, és biztos abban, hogy „fantasztikusan jó mérkőzés” lesz a negyedik kerületi összecsapás.

 

„Remélem, telt ház lesz. Az Újpest célja nyilván a rossz sorozat megszakítása lesz. Itt nem számít a tabellán elfoglalt pozíció”

 

mondta Orosz Pál, aki szeretné, ha a bajnoki cím mellé a Magyar Kupát is elhódítaná az együttes.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!