Nyitókép: M4sport Fb-oldala

 

Érdekes összeállítást közölt az M4 sport, mely áttekintette, kik azok a játékosok, akik bekerülhetnek Marco Rossi Eb-keretében.

 

A lista sportszakmai szempontból elég véglegesnek tűnhet, bár a keret kihirdetése természetesen Marco Rossi és csapata kizárólagos joga.

 

Futballszurkolói szemmel mindenesetre érdekes a jelenlegi állás.

 

A tízmillió „hobbiszövkap” közül most kikukucskál egy, s Marco Rossi válogatási elvei, illetve maguk a labdarúgók alapján igyekszik megtippelni a hazai futballt leginkább foglalkoztató kérdést: melyik 23 labdarúgónk utazhat a nyári Európa-bajnokságra? Török meccs után, Koszovó elleni előtt, bő két hónappal megelőzve a végleges ítéletet, így látjuk a kerettagok helyzetét.

Mindenekelőtt figyelembe kell venni, hogy a koronavírus-járvány által bővített 26-os szabály (ami egyébként a FIFA-világbajnokságon is érvényben volt még 2022-ben) a covid örömteli visszaszorulásának speciel egyik negatív hozománya, azaz az UEFA szabályai szerint erre Európa-bajnokságra minden válogatott 23 labdarúgót nevezhet. Ez egyben azt is jelentheti, hogy posztonként szinte pont kettő játékos adott a keretbe, hozzáadva a harmadik számú kapust, mint habot a tortára. De mivel játékosaink többsége nemcsak egy posztra alkalmazható, meg egyébként sem ennyire merev szempontok szerint kell egy csapatot összeállítani, a válogatási elvek ezen túlmutatnak.

 

Az általános elméletek szerint (amelyekre rácsatlakozom) a magyar labdarúgó-válogatott kerete szinte teljesen kész, nyilván abban az ideális esetben, ha nem jön közbe váratlan sérülés, esetleg drasztikus formahanyatlás bizonyos játékosoknál. A Marco Rossi és stábja által felépített közegben – teljesen jogosan – előnyt élveznek, akik már évek óta a rendszer alappillérei, így adott esetben a válogatottnál betöltött szerepük felülbírálhatja a kluboknál mutatott teljesítményüket. Ennek függvényében két részre osztjuk a szóba kerülő játékosokat, vesszük azokat, akiknek a kerettagsága biztosnak tűnik, illetve akik a maradék helyekre pályáznak(némi átmenettel fűszerezve).

 

További részletek az M4 Sport összeállításában.

M4sport.hu, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!