A komáromi polgármesterként már megbukott  Bastrnák Tibor ezúttal az elveszett szavazatokról elmélkedett kicsit. és magabiztosan kijelentette, hogy minden 5% köré vagy a bejutási küszöb alá mért pártra leadott szavazat elveszett szavazatnak számít.

 

(…) nézzük a szikár tényeket!

 

pocsik
Pócsi József grafikonja. Kép: ics.sk

 

A 2012-es parlamenti választáson az MKP 4,28%-al nem került be a törvényhozásba, a 2013-as megyei választásokon viszont több mint kétharmaddal több mandátumot szerzett, mint a vegyes párt. Azóta 39 MKP-s képviselő és 3 megyei alelnök dolgozik, míg a Most-Hídnál csak 16 és 1 ez a szám, ráadásul a 16-ból hatan szlovákok, kettő pedig mégcsak nem is dél-szlovákiai megyében van.

 

 hirdetes_810x300  

Szintén el kell mondani, hogy Nagyszombat megyében Berényi József maga mögé utasította a most-hidas Nagy Józsefet, aki később Brüsszelig menekült.

 

2014-ben jött az európai parlamenti választás, amelyen ugyancsak messzemenően jobban szerepelt az MKP: 6,53%-ot szerzett, míg a Most-Híd 5,83%-ot. Bár jobban szerepeltek Csákyék, mégis ők bánkódhattak, hiszen alig 7000 karika hiányzott csak a két mandátumhoz, míg ha Nagy Józsefék ennyivel kevesebbet kaptak volna, akkor elúszik ez egy mandátumuk is.

 

Az önkormányzati választások ismét sikert hoztak az MKP-nak, hiszen 1151 képviselőjét választották meg Bastrnák pártjának 829 képviselőjével szemben. És nem feledkezhetünk meg a 2014-es elnökválasztásról sem, ahol Bárdos Gyula, az MKP jelöltje a szavazatok 5,11%-át, míg a Most-Híd és több jobboldali szlovák párt jelöltje, Pavol Hrušovský csupán 3,33%-át szerezte meg. (…)

 

A Tisztelt olvasó bátran gondolja végig azokat a Most-Híd által az elmúlt négy évben kivívott intézkedéseket, amelyek javították a magyarság anyagi helyzetét, társadalmi megbecsülését, közérzetét! Ha hirtelen egy ilyen sem jut eszébe, nem baj, mert később sem fog. Ezek szerint a legutóbbi választáson a Most-Hídra leadott szavazatokat is tekinthetjük elveszett szavazatoknak?

 

(…) A Magyar Közösség Pártjának minden esélye megvan arra, hogy visszatérjen a törvényhozásba, komoly tényezővé váljon, és ismét legyen magyar képviselet a parlamentben!

 

Pócsik József: Nem a szavazatok vesznek el, hanem a tétlenül töltött idő (ics.sk)

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!