Az egyik ismételten, szándékosan, különféle „finom” módszerekkel gyilkolt, beleértve a bombát és a géppisztolyt is. A bíróság előtt beismerte tettét és megbánta bűneit. Vádalkut kötött. Őt Juraj Fejernek hívják és a Sýkora klánhoz tartozott.
A másik elütött egy gyalogost, aki ennek következtében életét vesztette. Nem kötött vádalkut, mivel a főügyész elutasította azzal az indoklással, hogy nem ismerte el a tettét, sőt, nem is bánta meg. Őt Daniel Lipšicnek hívják és az ellenzékhez tartozik.
Mindenki, aki tud olvasni, az öt perc alatt X olyan információt talál, amelyből egyértelműen világossá válik, hogy Lipšic az első pillanattól kezdve sajnálatát fejezte ki, a bűnösségének megállapítása érdekében együttműködött, és mindent megtett annak érdekében, hogy az ügyet gyorsan kivizsgálják. Pár nappal a baleset után visszaadta mandátumát. A hozzátartozóknak pedig igyekezett mielőbb kártérítést biztosítani, amire az állam általában magasról fütyül.
(…)
Az ügyészség ilyen hozzáállása veszélyesebb, mint amilyennek első látásra tűnik. Az, hogy a törvény által előírt feltételek, mint a sajnálat, bűnbeismerés és a többi nincsenek teljesítve, a törvény előírásának megfelelően kell vizsgálni. Lipšic egyezségének elutasítása lényegében egy eljárás nélküli döntés volt.
Mindez annak színlelése, hogy Lipšic a bírónak a bűnösségével és a sajnálatával kapcsolatos kérdésére „nem”-mel válaszolt. Pedig nem így van. Minden lehetséges módon „igen”-nel válaszolt, kivéve azt az tettét, amelyre nem engedték, hogy így válaszoljon.
DenníkN, Nataša Holinová: Lipšic na buzerplaci
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.