(…)
„Az önrendelkezés merő frázis. […] Minden, e háborúból fakadó területi rendezésnek az érintett lakosság érdekében és javára kell történnie” – jelentette ki az [amerikai] elnök a kongresszusban február 11-én. Nos, nem Wilson elveiben volt a hiba, hanem abban, hogy ő maga sem ragaszkodott hozzájuk, a döntések, az új határok pedig súlyosan megsértették a szép elveket.
Lehetett e jobban eltérni az önrendelkezés eszméjétől azzal, hogy a Magyarországtól elvett területeken a győztesek sehol sem engedélyezték a népszavazást, amit az Apponyi vezette magyar küldöttség kért?
(A soproni népszavazásra később, egy sikeres katonai és diplomáciai akció eredményeként került sor.) A nemzeti önrendelkezés elve az 1938-41-es európai határváltozások kapcsán merült föl, de végül katonai fenyegetés és beavatkozás teremtett fait accomplit.
Az ENSZ Alapokmányában két helyen is szerepel „a népeket megillető egyenjogúság és önrendelkezési jog”, és ez volt a jogi alapja az európai gyarmatok függetlenné válásának az 1960-as években. Az emberi jogok két 1966-os egyezségokmánya egyértelműen kimondta, hogy „minden népnek joga van az önrendelkezésre”.
Ezt azonban tompította az ENSZ Közgyűlése, amikor 1970-ben nyilatkozatban rögzítette, hogy korlátlan önrendelkezési joggal csak a gyarmati vagy más idegen uralom alatt levő népek élhetnek. A határozat szerint erre a jogra hivatkozva nem szabad támogatni vagy ösztönözni azokat a törekvéseket, amelyek „szuverén és független államok teljes vagy részleges felosztására, területi integritásuk és politikai egységük megsértésére irányulnak”.
Vagyis az önrendelkezés joga nem mindenütt érvényesül. 1945 óta próbálják a világháború győztes nagyhatalmai, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai (USA, Franciaország, Nagy-Britannia, Kína és Oroszország – a szerk. megj.) fenntartani az általuk kreált államrendszert és határokat, de nem tudták megakadályozni több föderáció felbomlását – hallgatólag elismerve az önrendelkezés jogát.
1991-ben az is felmerült, hogy Jugoszlávia utódállamai közös megegyezéssel megváltoztathatják határaikat, de a nagyhatalmak ezt akkor is, később is – félve a precedenstől és láncreakciótól – elutasították.
Üdítő kivétel az Egyesült Királyság: amikor Skócia lakóinak egy része bejelentette igényét állami önállóságának visszaállítására, a londoni kormány nem katonaságot küldött a „szeparatisták” ellen, hanem kiírta a népszavazást. (…) Spanyolország viszont nem kockáztat meg egy népszavazást Katalóniában.
Európában csak kismértékben változnának a határok, ha népszavazás útján ezt engednék a kormányok. De a lakosság kevertsége folytán még így sem jönnének létre nemzetállamok. Van azonban egy jó megoldás:
kulturális és – ahol indokolt – területi autonómia. Kossuth Lajos óta sok jó javaslat, majd jól működő példa született erre, de Európa keleti felén a türelmetlen többség hallani sem akar róla. Pedig ideje volna elővenni Wilson százéves elveit.
Heti Válasz, Az önrendelkezés szelektív elve
Az írás a Heti Válasz nyomtatott kiadásának január 25-i számában jelent meg.
Nyitókép: mno.hu
Megosztás:
Címkék: autonómia ENSZ Heti válasz Jeszenszky Géza nemzetek önrendelkezési elve Szemle Woodrow Wilson
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.