Beata Balogová: A szociáldemokrácia olyan lett, mint egy régi zakó, amit már csak a portás és Fico vesz fel
Nyitókép: TASR
Robert Ficonak elege van a pártpolitikából. Amellett, hogy a parlamenti baloldal folyamatosan megalázza, már az ország számára elképzelt víziókról sincs kedve hazudozni.
(…)
A szociáldemokrácia olyan lett, mint egy régi zakó, amit már csak a portás és Fico vesz fel. De már ő is csak akkor, amikor a Smer ideológiájában még mindig hívő embereket meg kell etetni.
Államfő akart lenni, de Andrej Kiska belerondított a levesébe. Egy évvel az újságíró halála után már azzal is megelégedett volna, ha az Alkotmánybíróságon basáskodhat. Csakhogy ez sem adatott meg neki. Akkor most mégis hová fog menni?
Elege van abból, hogy veszít és az sem tetszik neki, hogy azt a botrányokkal, konzorciumokkal, klánokkal és a seftekkel megrakott szekerét is maga után kell húznia, amiről legszívesebben megfeledkezne. Csakhogy a média Ficot és a nyilvánosságot is folyamatosan emlékezteti arra a bizonyos szekérre.
Szerette volna a bonapartés lakását kifertőtleníteni, hogy ne érződjön Bašternák szaga, de még így is mindenki érzi. Vajon hol fog lakni? Mert ő abban hisz, hogy ez a luxus megilleti.
(…) A Smert is lehajítaná a fedélzetről, csakhogy szüksége van a pártra a hatalma megtartásához. De mi van akkor, ha a Smernek egyre kevésbé van rá szüksége?
Nos, amíg a Smerben nem találnak egy olyan pozíciót Ficonak, amit megfelelő „jutalomnak“ ítél meg a távozásáért cserébe, addig az új pártvezérről szóló megbeszélések csak azoknak a fejében fog lejátszódni, akik tudják, hogy Fico a politikai roncstelepre viszi őket.
Elegendő bátorságuk nem lesz arra, hogy ezt hangosan és nyilvánosan is kimondják, hiszen tudják, hogy a létezésük a Smeren kívül bizonytalan lenne – a pozícióikat ugyanis jutalomként kapták. Nem a szakmaiságukért, hanem a lojalitásukért.
A párt szárnyai alá veszi a saját embereit. Így volt ez azokkal a személyekkel is, akiknek a hibázásaik miatt távozniuk kellett. Miért éppen Fico, a pártvédnökség kiépítője ne venné hasznát ennek a koncepciónak?
Ennek következtében a párt fokozatosan kiüresedik. Az elképzeléssel rendelkezőket fokozatosan felváltják azok a bábuk, akik nem gondolkodnak, csupán egy olyan elfáradt és haragos ember akaratát teljesítik, aki készen áll a pártja tönkretételére.
Sme.sk, Beata Balogová: Ako sa rozlúčiť s Ficom? Kde bude bývať? Kam pôjde?
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 21:51
A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 2024. máj. 06. - 20:57
Júliustól rövidebb ideig rendelnének a gyermekorvosok a sürgősségin
- 2024. máj. 06. - 19:55
Ez már nagyon átlátszó: Brüsszel leállította a hetes cikkely szerint eljárás Lengyelország ellen
- 2024. máj. 06. - 19:03
Az Európai Bizottság is áldását adta a kassai vasmű eladására
- 2024. máj. 06. - 17:54
A 15 év alatti gyerekek személyi igazolvánnyal is utazhatnak az EU-n belül
- 2024. máj. 06. - 16:58
Tavaly 81,5 év volt a várható élettartam az Európai Unióban
- 2024. máj. 06. - 16:25
Fico hivatalos látogatásra utazott Azerbajdzsánba
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56