Dag Daniš: Szlovákia kockázatos katonai politikája két atlantista talpnyaló pózolásának az eredménye
Nyitókép: SITA/Jana Birošová
- Heger hadvezér
Az Ukrajnának szánt vadászrepülőgépekről szóló vita zajában elillant egy sokkal komolyabb téma is – a szlovák katonák esetleges Ukrajnába vezénylésének kérdése. Heger a parlamentben kijelentette, hogy nem fog habozni, ha a szövetségesek ilyen kéréssel állnak elő. „Persze, persze” – válaszolta Heger Uhrík európai parlamenti képviselő kérdésére.
A többi témában félénk és határozatlan Heger szavaiban két feltűnő dolog van. Az a bizonyosságot, amellyel válaszolt. És az érvelés. Heger kifejtette, hogy ha a NATO-szövetségesek csapatokat telepítenének Ukrajnába, Szlovákiának csatlakoznia kell, mert ez a szerződéses kötelezettségünk.
(…)
A miniszterelnök megfeledkezett arról, hogy Ukrajna nem NATO-tag. Sem a Szövetségnek, sem a szövetségeseknek, sem Szlovákiának nincs kötelezettsége belépni a konfliktusba.
(…)
Hegernek az a baja, hogy szolgalelkű. Mindig keres magának egy urat, akit szolgálhat. Három évig ő volt Igor Matovič szóvivője. Ma, amikor távozóban van OĽaNO-ból, Jaroslava Naď szóvivője lett. Az összes kockázattal együtt.
Heger szavai nemcsak azt bizonyítják, hogy tájékozatlan. Azt is megmutatják, hogy a hozzá hasonló emberek veszélyesek.
(…)
A hadsereg tartalékaiból kimerülő Ukrajna várhatóan még idén közvetlen katonai segítséget fog kérni szomszédaitól. Az amerikaiak, a franciák és a németek egyértelműen elutasítják a közvetlen katonai bevetést. A kockázatok elkerülése érdekében. Elképzelhető azonban, hogy Oroszország reakcióját a kelet-európai „hadvezérek” fogják próbára tenni.
Hasonló a helyzet az Ukrajnának szánt vadászgépekkel is. A nyugati hatalmak nemet mondtak. Stratégiailag, felelősségteljesen és némileg egoistán gondolkodnak. És érdeklődve figyelik, hogyan és milyen következményekkel indítja el a vadászgépek átadását Naď és Heger.
Rendkívül felelőtlen és veszélyes, hogy Szlovákia katonák vagy vadászgépek esetleges Ukrajnába vezénylésével az „erősek” frontvonalába tolja magát. Szlovákia egy kis sérülékeny állam, amely az S-300-as légvédelmi rendszerét is odaadta, kivonta a használatból a harci repülőgépeit, és teljesen függővé vált a külföldi segélyektől.
A legszomorúbb az, hogy ez a szlovák katonai politika nem a kormány stratégiai gondolkodásának eredménye. Nem. (…)
Szlovákia kockázatos katonai politikája két atlantista talpnyaló – Naď és titkára, Heger – pózolásának az eredménye. Nem volt mögötte több, nincs is. És nem is lesz.
Štandard.sk, Dag Daniš: 7 dní v kocke: Hegerove reči o slovenských vojakoch na Ukrajine sú nebezpečné
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 21:51
A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 2024. máj. 06. - 20:57
Júliustól rövidebb ideig rendelnének a gyermekorvosok a sürgősségin
- 2024. máj. 06. - 19:55
Ez már nagyon átlátszó: Brüsszel leállította a hetes cikkely szerint eljárás Lengyelország ellen
- 2024. máj. 06. - 19:03
Az Európai Bizottság is áldását adta a kassai vasmű eladására
- 2024. máj. 06. - 17:54
A 15 év alatti gyerekek személyi igazolvánnyal is utazhatnak az EU-n belül
- 2024. máj. 06. - 16:58
Tavaly 81,5 év volt a várható élettartam az Európai Unióban
- 2024. máj. 06. - 16:25
Fico hivatalos látogatásra utazott Azerbajdzsánba
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56