Ez nem önkényuralom! – Vitaindító Mandiner interjú Gulyás Gergellyel és Schiffer Andrással
Nyitókép: Mandiner.hu
Tíz éve alakult meg a második Orbán-kabinet, amely meghirdette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A kifejezést viszonylag hamar eldobta a Fidesz és a kormányzati kommunikáció, ma már csak az ellenzék és a bírálók NER-eznek. Miért vált terhessé? Csupán politikai termék volt a NER?
Gulyás Gergely: Természetesen érdemes a kommunikációval is foglalkozni, de ha a rendszerváltoztatás óta eltelt harminc évet nézzük, akkor kijelenthetjük: a 2011–2012-től mostanáig, a koronavírus-válságig tartó időszak minden objektív mutató szerint az ország legsikeresebb szűk évtizede volt. A választók véleménye igazolja, hogy ebben végig széles körű támogatásra, a polgárok együttműködésére is számíthattunk. Egyetlen párt sem kapott annyi szavazatot 1990 óta, mint a Fidesz a legutóbbi országgyűlési választáson.
Schiffer András: Én inkább leíró módban használom a NER-t az elmúlt tíz évre. Egyszerű megállapítása annak, hogy cezúravonás történt a magyar demokrácia 1989 óta íródó történetében. Soha nem álltam be azok kórusába, akik azt mondják: megszűnt a demokrácia Magyarországon, sőt diktatúra épült.
(…)
Mi a Fidesz sikerének a titka?
S. A.: Kétségtelen, a 2010-es választás idején több szempontból fordulópont előtt állt az ország. Ahogyan Róna Péter professzor akkoriban fogalmazott: a magyar paradigma nagyjából az ezredfordulóra kifulladt. Az egyik kérdés az volt, hogy vajon meg lehet-e valósítani politikai kormányzást Magyarországon. Hiszen a megelőző húsz év nem tette lehetővé. Itthon már 2006-ban elindult egy komplex, gazdasági-politikai-morális válság. Ehhez többek között az vezetett, hogy bár a felszínen működött a liberális jogállam, tovább élt a hetvenes-nyolcvanas évek érdekkijáró, a demokratikus legitimációtól elválasztott kormányzati praxisa.
Erre Orbán Viktor rendkívül brutális választ adott. Tíz éve abszolutizálja a pillanatnyi többség uralmát, miközben véget vetett annak, hogy a miniszterelnök személyétől független, adott esetben külföldi lobbicsoportok rángassák a politikai kormányzást. A személyes, karizmatikus legitimációjára épülő, centralizált demokráciát ültetett a liberális jogállam helyébe.
Napi gyakorlat, hogy mivel kétharmada van a Fidesznek, ha alkotmányos korlátba ütközik, felülírja az alaptörvényt. Ezért nem gondolom, hogy a NER alkotmányos demokrácia lenne. Utóbbiban – az én fogalmaim szerint – a pillanatnyi alkotmányozó többség egyetértésén túlmutatóan konszenzusos elvek az alkotmányozó többséget is kötik.
Ez lenne a politikai kormányzás Fidesz-modellje?
G. G.: A pillanatnyi – a választás napján megmutatkozó – többség négyéves parlamenti jelenléte maga a képviseleti demokrácia. A rendszerváltoztatás utáni Magyarországnak volt egy emberi jogi sztenderdje, amelyet 2002 után a szocialisták elkezdtek lerombolni. 2006-ban pedig olyan mértékben tiporták lábbal, amilyenre nem csupán az elmúlt harminc évben, de már jellemzően a nyolcvanas évek második felében sem volt példa. Ez ellen akkoriban jogászként együtt küzdöttünk Schiffer Andrással. 2010 után visszatértünk a demokratikus és jogállami gyakorlathoz, a magyar demokrácia, az alkotmányos rendszer megerősödött.
A Gyurcsány-korszak nyolcéves rombolása után az 1989–90-ben kialakult kancellári típusú parlamentáris rendszert éppen hogy megmentette az új alaptörvény azzal, hogy valós legitimációt adott neki. A baloldalról évek óta komoly nemzetközi támogatással fogalmaznak meg minden alap nélkül hazugságokat, gyakran diktatúrát kiáltva. Ők azok, akik alkotmányos alapjogaikat gyakorló polgárok szemét lövették ki 2006-ban.
Vagy akik mostanra Balczó Zoltántól Fekete-Győr Andráson át a mai LMP-sekig a szemkilövetők szövetségeseiként Gyurcsány Ferenc ölelő karjai közt készülnek a következő parlamenti választásra.
(…)
Mandiner.hu – Ez nem önkényuralom!
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 21:51
A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 2024. máj. 06. - 20:57
Júliustól rövidebb ideig rendelnének a gyermekorvosok a sürgősségin
- 2024. máj. 06. - 19:55
Ez már nagyon átlátszó: Brüsszel leállította a hetes cikkely szerint eljárás Lengyelország ellen
- 2024. máj. 06. - 19:03
Az Európai Bizottság is áldását adta a kassai vasmű eladására
- 2024. máj. 06. - 17:54
A 15 év alatti gyerekek személyi igazolvánnyal is utazhatnak az EU-n belül
- 2024. máj. 06. - 16:58
Tavaly 81,5 év volt a várható élettartam az Európai Unióban
- 2024. máj. 06. - 16:25
Fico hivatalos látogatásra utazott Azerbajdzsánba
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56