Ľubomír Jančok frankofón: Szlovákiában elsősorban a gyengékre gondolunk, de megfeledkezünk a legjobbakról

Nyitókép: Postoj/Andrej Lojan

 „Nem választunk olyan képviselőket, akiket extra osztálynak tartunk, és akikről tudjuk, hogy jobbak nálunk. Ezért a politikusainknak nincs modoruk” – mondta Ľubomír Jančok a Postojnak adott interjújában. Azt is elmondta, hol mondunk csődöt az oktatásban, kit tart a szlovák elit részének, mi rombolja le azt, és ő maga elitnek érzi-e magát.

 

Az etikett világát is közelebb hozza. Mind mondja: „Az etikett nem sznobizmus, hanem mások szolgálata és a tisztelet kifejezése”. Egyúttal kijelenti, hogy ha az embernek megvan a modora az asztalnál, akkor megvan a társadalomban is. Amellett, hogy kiknek főztek az éttermében, és miért kell a férfiaknak 18.00 óra után zakót hordaniuk, azt is elmondta, hogy a genderideológia miatt felrobban a protokollisták feje.

 

Ľubomír Jančok négy egyetemen végzett – francia nyelv és irodalom, pedagógia és diplomácia szakon. Doktori fokozatát a francia Sorbonne-on szerezte, több francia kultúráról szóló könyv szerzője, a Monte Christo utazási iroda tulajdonosa, valamint az etikett tanfolyamokat, pékséget és francia élelmiszereket áruló boltot ötvöző Chez Balzac intézmény alapítója. Felváltva él mindkét országban.

Honnan eredet a Franciaország iránti szeretete?

Már a zsolnai általános iskolából, ahol előnyben részesítettem a franciát az angollal szemben. Édesanyám is nagyon szerette a francia irodalmat, Balzacot, neki köszönhetően ez már a tudatalattimban bennem volt. Apai nagyapám pedig Franciaországban született, ahol nyolcéves koráig élt, a háború előtt pedig visszatért. Bár soha nem beszéltem vele franciául, ezek mind befolyásoltak és formáltak engem. (…) Ma Szlovákiában a francia fokozatosan a magas intelligencia, a kisebbség, a művelt szülők nyelvévé válik, és az emberek jobban élnek vele, mert az életművészethez vezet.

   

Végül egészen a tekintélyes Sorbonne-ig sikerül eljutnia. Nehéz volt?

Franciaországban a legnehezebb jó iskolába bekerülni. Ha már egyszer ott vagy, akkor jó. A reimsi egyetemen kezdtem, ahol megkaptam a francia kormány ösztöndíját, és a Közép- és Kelet-Európai Diákszövetség elnöke lettem. Ekkor végeztem a pozsonyi Comenius Egyetemen, és 26 évesen megalapítottam a Monte Christo utazási irodát. Csak két évvel később adtam be a jelentkezésemet a doktori képzésre, a Sorbonne-ra.

Nagyon hosszú előkészület előzte meg, ami másfél évig tartott. Annyira igényesek voltak a feltételek, hogy mire elolvasod a nevezési lapot és kitöltöd az 55 oldalas jelentkezést, már elmegy a kedved az egésztől. Ahogy a mondás tartja, sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak. A doktori tanulmányaim öt és fél évig tartottak.

Úgy érezte, hogy elfogadták szlovákként Franciaországban?

Nem azonnal, időbe telik, mire Franciaországban bekerülsz a többiek közé. A francia elit csak hét év után kezdett elfogadni, amikor beléptem a Sorbonne-ra. Számukra ez jelenti a legtöbbet. Ha a neved előtt áll az államdoktor cím, az olyan, mint egy atomfegyver a franciák számára.

Ott folyamatosan eszembe jutott Štefánik kijelentése, hogy nem lehet mindenkivel egyformán bánni, mert megsértjük a jobbakat. És azt becsülik a legjobban, aki Franciaországban úgy dönt, hogy továbbtanul. Franciaországban még a legjobbakra is van várólista, ezt Macron elnök is megtapasztalta. Nem elég a legjobb iskolában tanulni és a legjobbak között lenni, a legjobbnak kell lenned. Két dolog nyitja meg előtted a kapukat – az iskolák és a hírnév.

(…)

Franciaországban elvileg már minden kialakult. Ha Franciaországban nagyon jó tanulók vannak, akkor az állam már az első évtől kezdve támogatja őket, hogy az iskola mellett a munka ne vonja el a figyelmüket. Számukra az oktatás olyan, mint egy geopolitikai fegyver.

Egy olyan ember, mint Ön, aki négy egyetemet végzett el, miért döntött úgy, hogy visszatér Szlovákiába, és nyit egy francia pékséget élelmiszerekkel és egy étteremmel?

(…)

Ma már több szférában kötöm össze azt, amit szeretek, és azokat a legszebb dolgokat hozom el Franciaországból, amelyek Szlovákiában a legjobban hiányoztak – az életművészetet, a gyerek- és felnőtt etikettet és a gasztronómiát. A franciák számára a gasztronómia a nervus rerum, a dolog lényege, de ez mind háttér. A vásárlók rám bízzák gyermekeiket étkezés közben, ami által egy saját közösséget hozunk létre.

Az éttermében az árak is francia szinten mozognak. Kik alkotják az Ön ügyfélkörét?

Négyen kezdtük, de a referenciáknak köszönhetően fokozatosan nőtt az ügyfelek száma. Eleinte főként a pozsonyi Koliba, Slavín, Védcölöp utca (Palisády) területéről érkeztek, majd fokozatosan terjeszkedtek. Ma már Trencsénből és Zsolnáról is járnak ide ügyfelek. De vannak olyanok is, akik Eperjesből vagy Nagymihályból állnak meg itt. Vannak gurmánok és gurmék. Ma már nincs ügyfélhiányunk.

Kik azok a gurmék?

A gurmék azok, akik kevesebbet esznek, mint a gurmánok, de nagyon jó minőségű ételeket.

A szegényebb emberek nem engedhetik meg maguknak a szolgáltatásait. Ezért nem kár?

Ezeken a végeken már mindenki megengedheti magának, hogy pékségben vásároljon, rendezvényeket, etikettet már nem, azok nem olcsó dolgok, de az emberek tudatosítják, hogy a tudásért fizetnek. Elsősorban a felső középosztályról van szó, Balzac szavaival élve a polgárokról, a bohém burzsoáziáról, de vannak baloldali antiglobalisták is.

Szinte minden miniszter volt már itt, sőt a cseh elnöktől és miniszterelnöktől, valamint a magyar kormányfőtől is rendelték már meg a termékeinket. A budapesti nagykövetek sofőröket is küldenek ide a pékáruinkért.

(…)

Milyen szimbolikája van a Chez Balzac névnek?

Honoré de Balzac volt a legtöbbet fordított szerző Csehszlovákiában, mert a marxizmus és a leninizmus a burzsoázia elleni harc eszközéül kisajátította, miközben Balzac monarchistaként és katolikusként forgott a sírjában. Amikor megalapítottam ezt a vállalkozást, azt akartam, hogy olyan legyen, mint Balzac szalonja. A Sorbonne-on szerzett doktorátusomat is az ő munkájának szenteltem.

(…)

Az egyik üzleti modellje az emberek etikettre nevelése. Miért kötelező Önöknél 18.00 után a zakó viselése?

Megbecsülést teremt a helyiség, a szolgáltatás és az intézmény iránt. Ez olyan számomra, mint a jobbkéz-szabály. Az elején nagy nyomás nehezedett rám, hogy lazítsam a szabályokat. Az emberek nem akartak zakót viselni este hat után, de ezt soha nem engedem el. Ezt a vállalkozást a képemre akarom formálni, és ez az én pecsétem. A lakosság nyomására tett lépések nem hihetőek.

Mi történik akkor, ha a férfiak nem hoznak zakót?

Ha valaki elfelejt a zakót, 30 euróért kölcsönözhet. Néha az emberek elmennek, és fél órával később megjelennek zakóban, de van, aki megsértődik, és egyáltalán nem jön vissza. De a legtöbb ember, még a nagyon híresek is, felül tudnak ezen kerekedni. Az ügyfelek 95 százaléka értékeli, hogy megtartottuk ezt a dress code-ot. Paradox módon még a liberálisok is megdicsérnek, hogy konzervatív vagyok.

(…)

Hogyan illeszkedik az etikett a transzneműekhez?

A gender-ideológia dinamit az etiketthez, amitől a protokollisták feje felrobban. Őrült világ ez számukra. Az etikett soha nem számolt a transznemű emberekkel, és őszintén szólva, nincs is megoldása ezekre a helyzetekre. Ha ilyen ember jön egy rendezvényre, azt még a kezdetek kezdetén mindenkinek be kellene mutatni, és elmondani, hogy nőnek vagy férfinak tartja-e magát, hogy egyértelmű legyen, hogyan kell vele bánni. Kényes helyzetek ezek. A francia protokollisták ki vannak készülve tőle.

(…)

Azt állítja, hogy az etiketthez való viszonyunk sekélyes. Ezért elsősorban a kommunizmus a hibás?

Különösen. Az 1920 és 1938 közötti nagy csehszlovák bohémélet az életöröm és jó modor építésének monumentális időszaka volt. Aztán jött a háború, az 1948-as év, és 1989-re már el voltunk intézve. A folytonosság több mint 40 éves megszakadása nyomot hagyott rajtunk, nagy szakadék keletkezett.

Ez ma is érvényes?

Nem. 2018-ban új korszak következett, amikor a szlovák társadalom, vállalkozók és magánszemélyek, a 35–50 év közötti aranygeneráció, amelyik sokat felépített és nagyon sikeresek, elkezdte keresni az életminőséget. Értelmet akarnak adni a pénznek. Balzac ezt a Tanulmányok az erkölcsről c. művében írta le, megtanította a karaktereket nemcsak valamivel rendelkezni, hanem lenni is. Amikor már nem elég a pénz, az ízlés és a műveltség jön szóba. Bár nagyon sajnálom, hogy hazánkban nem látunk olyan gyakran gazdag és egyben tisztességes embereket, mint Franciaországban.

(…)

Ahelyett, hogy a legjobbakat húznánk felfelé, továbbra is a leggyengébbeken próbálunk segíteni az osztályban. A szorgalmasakat nem hívjuk ki felelni, mert tudjuk, hogy ők tudják, és inkább a hármasos diákokra koncentrálunk, hogy ne legyen belőlük négyeses. Franciaországban ez nem történne meg.

Miért?

Mert azt a diákot, aki Szlovákiában azzal idegesíti a tanárt, hogy mindig jelentkezik, Franciaországban kiválasztják, és vagy átugrik egy évfolyamot, vagy azonnal elit iskolába küldik, nehogy megfékezzék. Sok elit diák van az osztályainkban, de mire elvégzik a főiskolát, likvidálják őket és elvesznek az átlagban.

Én is tanítottam szlovák egyetemen, és elmondhatom, hogy amikor 15 diák van egy osztályban, akkor ötnek nincs ott semmi keresnivalója, öten felzárkóznak a legjobbakhoz, de az öt legjobb a többiek miatt stagnál. Ilyen körülmények között valóban lehetetlen csúcseredményt elérni. Egyszerűen nincs időnk a legjobbra a gyengék miatt. Ugyanakkor ennek pontosan az ellenkezőjének kellene lennie. Míg Franciaországban szőnyeget gördítenek a jó tanulók elé, addig Szlovákiában rönköt dobunk a lábuk alá.

Miért nem tudjuk kellőképpen értékelni a legjobbat Szlovákiában?

Ezért csakis mi vagyunk a hibásak. A klientelizmust látom emögött. Nálunk, Szlovákiában is van elit, és nincs a határon túl. A klientelizmussal azonban ezeket az embereket kiszorítottuk azokból a pozíciókból, ahol lenniük kellene, tisztelet a kivételnek. A helyükön olyanok ülnek, akiket rokonuralom (nepotizmus) alapján neveztek ki az adott pozícióba, ezzel pedig a legjobbakat kedvtelenné és átlagossá tettük. Vagy elűztük őket külföldre. Ezt egy francia nem engedi, ő már a második évben azt mondja, hogy a legjobb tanulók nem lehetnek együtt az átlaggal és a leggyengébbekkel.

(…)

Ön kit tart a szlovák elitnek?

Ha ágazatonként nézem, akkor elsősorban az egészségügyben és az oktatásban dolgozókat. Azokat az orvosokat, akik külföldön sokkal jobb ajánlatokkal rendelkeznek, de továbbra is Szlovákiában maradnak. A minőségi professzorokat, akik továbbra is egyetemeinken maradnak, valamint a doktoranduszokat, mert a mi demotivált környezetünkben a doktori fokozat megszerzése olykor hősi tettnek bizonyul. Ugyanígy az általános iskolai és gimnáziumi tanárokat is az elit közé sorolom, akik nagyon kitartóak, amiért köszönet jár nekik. És mindenekelőtt azokat a szülőket, akik képesek ebben a pesszimista környezetben nevelni a gyerekeiket.

(…)

Mi a helyzet a jelenlegi politikusokkal? Egyiküket sem tartja az elit részének?

Mindig is voltak kiemelkedő kormányfőink, akik biztosan az osztály legjobb tanulói közé tartoztak. Rajtuk kívül néhány miniszter, de sok átlagos és nem túl jellegzetes elnökünk is volt. Ez a mi paradoxonunk.

Ez ma is érvényes?

Ahogy mondani szokták, minden népnek olyan kormánya van, amit megérdemel. Gyakran azonosulunk politikusaink bajaival, és egy ponton képesek vagyunk megbocsátani nekik. Nem választunk olyan képviselőket, akiket extra osztálynak tartunk, és akikről tudjuk, hogy jobbak nálunk.

(…)

Mi Szlovákiában nagyon kapcsolattartóak vagyunk, és megsértődünk minden hülyeségen. Hiányzik belőlünk az a képesség, hogy ne azért támadjuk meg az embert, amilyen, hanem amiatt, amilyenek a gondolatai. A francia egyetemen az LMBTI közösségnek a katolikus jótékonysági szervezet mellett van az irodája, és a két szervezet jól együtt tud működni, de van, amiben nem tudnak egyet érteni. Szlovákiában ezt nem tudjuk.

(…)

Postoj.sk, Frankofonista Jančok o elitách a etikete: Ako národ sme sa ešte neprehryzli cez oštiepok