Marco Rossi: Csak remélni tudom, hogy kedden is a csapat mellett lehetek
Nyitókép: nb1.hu
Ezt a forgatókönyvet álmodta meg?
Többé-kevésbé igen. Összességében nem lehetek elégedetlen, de azt is el kell mondanom, hogy voltak olyan periódusok, amelyek nem tetszettek. Amikor egy nullára vezettünk, hátrább húzódtunk, mint kellett volna. Igaz, ebben a pszichológiának is lehet némi szerepe, ugyanis a játékosok tudat alatt úgy gondolkodhattak, jobb a biztonság. Miután megdupláztuk az előnyünket, akkor is hasonló hibát véltem felfedezni, de a lényeg az, hogy nem forgott veszélyben a győzelmünk. Stabilak voltunk, javarészt magabiztosak, és a harmadik gólunkkal le is zártuk a meccset. Rúghattunk volna talán többet is, de szerintem előre mindenki kiegyezett volna a három egyes sikerrel.
Tudjuk, hogy nem szeret senkit sem kiemelni a csapatából, ám ez egyszer tegyen kivételt. Mi a véleménye a góllal bemutatkozó Holman Dávid teljesítményéről?
Kedvelem ezt a fickót! Régóta ismerem, tisztában vagyok vele, milyen képességekkel van megáldva. Az is igaz, hogy korábban többet foglalkozott magával a pályán, mint kellett volna – ha értik, mire gondolok. Minél többet tesz a csapatért, annál hatékonyabb a játéka, ez bebizonyosodott ezúttal is. Már most is remek futballista, de még jobb lehet, ha tesz még egy lépést előre. Természetesen – mint ahogy a többiekkel – vele is elégedett vagyok, nagyon jól edzett a mérkőzést megelőző napokban, megmutatta, hogy számíthatok rá, ezért is állítottam őt be Szoboszlai Dominik helyére.
Hálátlanabb téma: a hajrában miért küldték el a kispadtól?
Itt az edzői zóna egy két négyzetméteres terület volt… Azt készséggel elismerem, hogy a meccs közben kétszer-háromszor átléptem a vonalat, de azt már nem, hogy olyasmit mondtam volna, amiért a lelátóra küldjenek. Nem reklamáltam a játékvezetőnél, csak megkérdeztem tőle, miért nem mi jövünk bedobással, amikor nekünk kellene. Rendben, három egyre vezettünk, de a futballban bármi megtörténhet néhány perc alatt, olykor bizony az is számít, melyik csapat végezheti el a bedobást. Nem színházban vagyunk, nem tenisztornán – ez labdarúgás! Márpedig a futballban helye van az érzelemnek is. A bírónak meg kell értenie, hogy az edzők is nyomás alatt dolgoznak. Én megadom a kellő tiszteletet mindenkinek, de ezt elvárom másoktól is. Azt elfogadom, ha azért büntetnek, mert – már bocsánat – hülyeséget csinálok, csakhogy ezúttal szó sem volt erről.
Nem fél attól, hogy a „száműzetése” eltiltást von maga után és Wales ellen nem ülhet a padra?
Most még nem tudom, mi lesz a sorsom, egyelőre csak remélni tudom, hogy kedden is a csapat mellett lehetek.
Az elutazás előtt nem titkolta, úgy felkészültek Azerbajdzsánból, mintha a világbajnokkal találkoznának. Okozott egyáltalán meglepetést az ellenfél?
Azt kaptuk, amit vártunk. Sejtettük, hogy állnak fel az azeriek, és nem is tévedtünk. Azt ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy mindvégig példaértékű volt a hozzáállásuk, minden labdáért becsülettel megharcoltak, meg is nehezítették ezzel a dolgunkat. Olyan csapattal játszottunk, amelyik az égvilágon mindent megtett azért, hogy megszerezze a három pontot, de szerencsére ez ellenünk kevésnek bizonyult. Nekünk nem volt más választásunk, mint megnyerni ezt a meccset, tudtuk előre, ha esetleg pontokat veszítünk Bakiban, azzal igencsak távol kerülhetünk az Európa-bajnoki részvétel kivívásától.
(…)
Volt már ideje arra, hogy vessen egy pillantást a jelenlegi csoportállásra? Elég jól fest, hogy e pillanatban Magyarország áll az első helyen.
Azt már megsúgták, hogy jelenleg mi vagyunk az elsők. Hogy őszinte legyek, nem bánnám, ha most véget is érne a selejtezősorozat.
nemzetisport.hu – Marco Rossi: Voltak olyan periódusok, amelyek nem tetszettek
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 21:51
A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 2024. máj. 06. - 20:57
Júliustól rövidebb ideig rendelnének a gyermekorvosok a sürgősségin
- 2024. máj. 06. - 19:55
Ez már nagyon átlátszó: Brüsszel leállította a hetes cikkely szerint eljárás Lengyelország ellen
- 2024. máj. 06. - 19:03
Az Európai Bizottság is áldását adta a kassai vasmű eladására
- 2024. máj. 06. - 17:54
A 15 év alatti gyerekek személyi igazolvánnyal is utazhatnak az EU-n belül
- 2024. máj. 06. - 16:58
Tavaly 81,5 év volt a várható élettartam az Európai Unióban
- 2024. máj. 06. - 16:25
Fico hivatalos látogatásra utazott Azerbajdzsánba
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56