Martin Hanus: Andrej Kiska beismerése
Nyitókép: TASR/Martin Baumann
(…)
Egy évvel a választások után, de facto egy évvel a csúcspolitikából való kihátrálása után Andrej Kiska volt államfő interjút adott a Denník N-nek, amelyben éles kritikával illette Igor Matovič kormányfőt.
A kirtikánál azonban sokkal érdekesebb volt Kiska beismerő vallomása arról, hogy nem az egészségügyi problémái, hanem a választási sikertelensége miatt távozott a politikából. (…)
Ez a beismerés nem igazán okoz nagy meglepetést. Kiska pártjában sokan abban reménykedtek, hogy az alapító atyjuk az elfuserált választások után nem fogja őket cserbenhagyni, és azokkal a kártyákkal fog játszani, amiket kapott – és mivel a politika hosszútávfutás, ezért a Za ľudí talpra áll és újra erőre kap. Csakhogy Kiskát ez nem érdekelte, úgy érezte, hogy a választói elhagyták, ami pedig a választás győzteseit – Matovičot és Kollárt – illeti, elment a kedve attól az elképzeléstől, hogy a juniorpartnerük legyen. (…)
Ehhez az egészhez három megjegyzést kell hozzáfűzni:
1. Annak ellenére, amit Igor Matovič a kormányfői pozícióban véghez visz, jó, hogy Kiska pártja egy évvel ezelőtt a kampányfinisben nem növekedett, hanem zuhant. A politikai kötelezettség, a vezetői szerep nemcsak nagymértékű ellenálló képességet igényel a nyomással és a vereséggel szemben, hanem motivációs készséget is egy olyan időszakban, amikor nem éppen rózsás a helyzet.
Egy évvel ezelőtt több újságíró is kormányfővé ütötte Kiskát, miközben teljesen megfeledkeztek arról, hogy hiányzik belőle a politikai jellem – Kiskát két év után már az elnöki hivatal sem érdekelte, nem akarta magát újra jelöltetni, és a politikából is távozni kívánt, viszont Ján Kuciak halála után meggondolta magát, és elkezdte építeni a kormányfői pártját (…). Csakhogy aztuán, miután nem sikerült megszereznie a kormányfői pozíció, egyik napról a másikra távozott a politikából. El tudjuk képzelni ebben a helyzetben Kiskát a kormányfő posztban, amikor az egyes államok kormányfői már egy éve hatalmas nyomásnak és stressznek vannak kitéve?
2. Kiska kihátrálása a Za ľudí vezetőségéből rossz hír volt ennek a kormánynak. A Matovič-Kollár tandemet így sem tudta volna megakadályozni, de az egykori államfői autoritásának és a bizalmas légkör kialakításához szükséges készségével a kapcsolatok dinamikája teljesen másképpen alakult volna a koalícióban.
(…)
A koalíciós kapcsolatok olyan mértékű lerombolását, mint amilyet a járvány idején Matovič és a társai produkáltak, Európában sehol máshol nem láthattunk. Kiska a Za ľudí elnökeként nem csinált volna csodát, de a helyzet minden bizonnyal jobb lenne.
3. Kiska vallomása azt is eszünkbe juttatja, hogy a volt államfő mennyit ártott a szlovák liberalizmusnak. (…)
Kiskának a pártarénába való belépése az egyik kulcsfontosságú tényezője volt annak, hogy miért maradt a PS/Spolu a parlamenten kívül, és a tavaly még mindenhol jelen lévő progresszívek Biháriová vezetése alatt miért örülnek annak, hogy a választóbázisuk mind a mai napig öt százalék felett tartja őket.
Az OĽaNO választási tornádóját túlélő Za ľudí ahelyett, hogy a liberális térben megvetette volna a lábát és a csalódott PS/Spolu választókat is képviselni kezdte volna, most úgy néz ki, mintha a szétesés félidejében lenne. (…)
Ezért Andrej Kiska a felelős, aki sok ember csábított a projektjébe, egy nagy buborékot alakított ki maga körül, és amikor ez a buborék a választások után összezsugorodott, akkor ő még a távozása előtt belebökött egy gombostűt, hogy teljesen leeressze.
Kiskának sok mindenben igaza van, amikor Matovičot kritizálja. Csakhogy azután, hogy idő előtt feladta a harcot, nincs rá erkölcsi jogosultsága.
Postoj.sk, Martin Hanus: Priznanie Andreja Kisku
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 21:51
A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 2024. máj. 06. - 20:57
Júliustól rövidebb ideig rendelnének a gyermekorvosok a sürgősségin
- 2024. máj. 06. - 19:55
Ez már nagyon átlátszó: Brüsszel leállította a hetes cikkely szerint eljárás Lengyelország ellen
- 2024. máj. 06. - 19:03
Az Európai Bizottság is áldását adta a kassai vasmű eladására
- 2024. máj. 06. - 17:54
A 15 év alatti gyerekek személyi igazolvánnyal is utazhatnak az EU-n belül
- 2024. máj. 06. - 16:58
Tavaly 81,5 év volt a várható élettartam az Európai Unióban
- 2024. máj. 06. - 16:25
Fico hivatalos látogatásra utazott Azerbajdzsánba
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56