Samu István: Tisztelt Matovič Miniszterelnök Úr! A nyári oktatás zsákutca!
A magam részéről továbbra is él a minimum 100 nap türelem a kormány intézkedéseit illetően, főleg a jelen helyzet miatt. Nem is kritikaként, hanem figyelmeztetésképpen szeretném a Miniszterelnök úr figyelmét ráirányítani arra, hogy a nyári oktatás zsákutca!
Indok: mi, tanárok most is dolgozunk! A karantén alatt is elvégeztük, és elvégezzük munkánkat. Nehezített körülmények között, de tanítunk online módban. Adminisztrálunk, a nap 24 órájában interakcióban vagyunk a diákokkal, szülőkkel! S közben szülőként is próbálunk helytállni otthon!
Mi nem pihenünk! A diákok szintén nem pihennek! A szülők szintén meg vannak terhelve az otthoni tanítással!
Vagyis nem értem, miért is kéne nekünk a szabadságunk alatt, 35 – 40 fokban „kínozni” diákjainkat nyáron, ezzel együtt majd a szülőket is, mert otthon, nyáron továbbra sem a szünet hangulata fog dominálni, hanem a tanítás-tanulás.
A tananyagban történő lehetséges lemaradást más formában is be tudjuk pótolni. A nyári tanítàs erre nem megoldás, mert ez elsősorban motivációs kérdés a tanulók részéről. Ha most ügyesen júniusban erősítünk a motiváló faktorokon pl. osztályzás újra engelyezèse, illetve az intézmények szeptemberig átdolgozzák aa mûvelődési terveiket, simán behozhatóak a vèlt vagy valós tananyagbéli lemaradások.
Vajon melyik tanuló tud majd nyáron összpontosítani? Nem is beszélve az újabb gazdasági mínuszokról!
Vajon a szabadidőközpontok, nyári táborok szervezői, turisztikai desztinációs központok mennyi diákcsoporttól fognak így elesni, ès ezzel együtt bevételtől?! Ugye amelyeknek az is volt valahol a küldetésük, hogy eddig csökkentették a szülök nyári gyermekfoglalkoztatási terheit.
Szóval át van ez így gondolva?
Nem hiszem!
Mint aktív – gyakorló tanárként ès társadalmi mozgalom képviselőjeként sem tudom támogatni ezt a javaslatot.
Gondolja át újra ezt a minisztérium és a kormány, mert ez zsákutcás megoldás!
Samu István
Megosztás:
Címkék: Igor Matovič nyári oktatás Samu István
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Farkas Adrianna
2020. máj. 05. 19:56Többször elmondtam a véleményem -itt is leírom. Az elmúlt hetekben kialakitottunk valamit-kemény munkával! Azóta 110%-ra ,,megyünk,, ezt pedagógus kollégáim nevében is ki merem jelenteni. A nyári szünetre szükségünk van! -feltöltődni, kicsit Online mentesen élni! Hiszen szeptemberben így is kemény ,, újragondolások,, várnak ránk! Nyár- tanitási szünettel! Ez nem is kérdés...
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 21:51
A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 2024. máj. 06. - 20:57
Júliustól rövidebb ideig rendelnének a gyermekorvosok a sürgősségin
- 2024. máj. 06. - 19:55
Ez már nagyon átlátszó: Brüsszel leállította a hetes cikkely szerint eljárás Lengyelország ellen
- 2024. máj. 06. - 19:03
Az Európai Bizottság is áldását adta a kassai vasmű eladására
- 2024. máj. 06. - 17:54
A 15 év alatti gyerekek személyi igazolvánnyal is utazhatnak az EU-n belül
- 2024. máj. 06. - 16:58
Tavaly 81,5 év volt a várható élettartam az Európai Unióban
- 2024. máj. 06. - 16:25
Fico hivatalos látogatásra utazott Azerbajdzsánba
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56