Szlovák történelmi tévelygések

Az az írás, amivel most foglalkozni fogunk, a Týždeň július 18-i, 29. számában jelent meg Ćo zostalo z Blatnohradu (Mi maradt Balatonvárból – kismagyarországi olvasóinknak így fordítanánk) címmel bizonyos Alexander Nagy és Martin Šujan tollából.

Az egyik „sedimentológ“ a másik „geológ“, tehát nem történész. Ennyire én is vagyok „történész“! – gondoltam magamban, ezért ez az írás. Meg azért is, mert senki nem tett annyit a magyar-szlovák szembenállásért, és a magyargyűlöletért, mint azok a szlovák történészek, akik a kb. 16. századra kialakult etnikumukat korábbi korokba hazudták vissza, s ezzel megalapozták „az ezeréves elnyomás“ mítoszát, és azt a hamis történelmi álláspontot, hogy a magyar honfoglalók, etnikai szlovák területeket foglaltak el, pl. a Dunántúlon.

Sok szlovák történész másként látja

Ma már sok szlovák történész ezt másként látja, bizonyíték erre a Mýty naše slovenské (A mi szlovák mítoszaink) című történelmi esszé-gyűjtemény, de pl. a maticás történészek és a műkedvelő sarlatánok közt szívósan tartja magát a korábbi paradigma. Egy ilyen írás a fent említett is, aminek a súlyát nem a két szerző adja, hanem az a tény, hogy egy nívósnak tartott hetilap hasábjain jelent meg.

Az írás, első gyanúnkat megcáfolandó nem Balatonföldvárral foglalkozik, hanem azzal a ma Zalavárnak  nevezett középkori településsel, melynek területén magyar régészek tárták fel annak a frank „helytartóságnak“ a székhelyét, melynek vezetésével  Német Lajos frank uralkodó bízta meg a  morva megszállók által kb. 833-ban Nyitráról elűzött Pribina szláv főurat, majd annak halála után fiát Kocelt.

Korabeli okirat a területet „slougenzis marcha“-nak nevezi. Ebben az időben már évtizedekkel az avarok frankok általi legyőzése után vagyunk, sőt bizonyos történelmi források az avarok Dunántúlról való kivonulásáról szólnak, tehát a domináns népesség lehetett szláv, akiket mint szolganépeket az avarok hoztak magukkal, (össze is olvadhattak velük), s a környékbeli területek is bizonyíthatóan szláv lakosságúak voltak, pl. Karintia, Stájerország. Grác neve a szláv Grad – Hrad – Vár nevéből ered.

Hamis történelmi tudatot erősítenek

Az írás alapjai ezek miatt rendben is lennének, hisz az ásatások során találtak olyan cserépedény-töredéket melyen három glagolika-betű van, s a Dunántúlon mindenhol vannak szláv eredetű természet-földrajzi és helységnevek; ha nem lennének benne olyan torzítások, melyek a szlovák olvasóban újra, nem a hamis történelmi tudatot erősítenék. Az első ilyen momentum az írásban az, hogy az ún. pannon-szlávokat a két szlovák /?/ szerző „a mi elődeinknek“ /naši predkovia/ aposztrofálják.

Az igazság azonban az, hogy a Duna-medence területén a honfoglaláskor itt talált populáció a magyarságba olvadt be, s ezért éppenséggel a mai magyarok ősei közt tarthatjuk őket számon, a jászokkal, kunokkal stb. egyetemben. A szlovákság kialakulásában, etnogenézisében nem vehettek részt, hisz nem azon a területen éltek. Arról nem is beszélve, hogy a 9. században nem hogy szlovák etnikum nem létezett, hanem semmilyen más szláv etnikum sem, lévén akkor még szláv nyelvi egység és tudat; esetleg valamilyen regionális identitás-kezdemények nyoma /pl. morva/ ugyan kimutatható, de az ő etnogenézisűk a későbbi cseh államba való betagosítással megszakadt, máig maradtak azon a szinten.

A másik problémás fogalomhasználat a  „slougenzis marcha“ , amit a szerzők „slovencin“- slovenská markának, provinciának fordítanak.  Tudni való, hogy az akkori szlávok az okiratokban slovienin-slovien stb. néven szerepelnek, de ez a szóhasonlóság ellenére sem jelent sem szlovák, sem szlovén etnikumot, mert akkor azok még sok évszázadig azok ki sem alakultak. A szó jelentése egyszerűen a szláv(slovan) szó alakváltozata.

Nem csak a szlováksághoz köthető

A szó, amiről azt sem tudjuk akkoriban hogyan ejtették, a későbbiekben, az etnikai differenciálódások korában változott, így lett a Slovanból a nyugati-szláv alakváltozata szlovák formában, délen szlovén és szlavón formában. Ugyanilyen változás állt be a lengyelek korabeli Polan elnevezésében is, Polák formában. Lásd még Moravan-Moravák, Oravec-Oravák, Liptan-Lipták, sőt Ruszin-Rusznák… A „slougenzis marcha“-t tehát hitelesen szláv /slovien stb./ provinciának, de inkább grófságnak helyes fordítanunk.

Hogy mennyire nem köthető /csak/ a szlováksághoz, arra az is utal, hogy Zalavár mellet a szlovének is állítottak emlékoszlopot – amennyire a szlovákok maguknak érzik az akkori szláv populációt, annyira, sőt jobban a szlovének is megtehetik ezt, de igazában az ő vérük, ha kis arányban is, nem bennük, hanem bennünk, magyarokban csörgedez. Árpádkori személynevek utalnak arra, hogy már a nyugatra kalandozó magyarok közt voltak szláv nevűek.

Problémás fogalomhasználat

Ami miatt szívósan sikerül szlováknak „eladni“ az akkori szláv népességet szlovákként, ami az „optikai csalódást“ okozza, az Pribina személye, de ő és kísérete egy máshonnan szalajtott menekült-csoport volt. Olyannyira, hogy dunántúli hatalmát felhasználva sikertelen kísérletet tett nyitrai birtokai /a szintén frank-vazallus/ morváktól való visszaszerzésére, akik a vesztes kísérlet után megölték.

Egyébként a szerzők is érezhették, hogy a fogalomhasználatuk problémás lehet, mert az írás más részein, már Slovan-ként /szláv/ jelölik meg az említett populációt. A téma iránt bővebben érdeklődőknek ajánlom a Mýty naše slovenské kiadványból, Ján Steinhübel: Odkedy môžeme hovoriť o Slovensku a Slovákoch (Mióta beszélhetünk Szlovákiáról és szlovákokról) című esszéjét: Ezen írás is az ő munkásságán alapul.

Könözsi László