Nyitókép: Körkép.sk

 

30 év a Felvidéken a rendszerváltás, illetve az önálló Szlovákia megszületése óta.

 

„Duray Miklós halálával egy korszak is befejeződött. Miklós talán az utolsó mohikánja volt annak a nagy vonulatnak, amely Trianon után kezdődött el Csehszlovákiában, ahol olyan politikusok kerültek a felvidéki politika élére, akik az életüket tették fel arra, hogy szolgálják a magyarság ügyét. Ebben a sorozatban Miklós volt az utolsó. Az élete egyet jelentett a felvidéki magyarság életével.

 

Azért érzem így, mert hosszú kapcsolatunk alatt soha nem tapasztaltam nála valamiféle egyéni érdekkeresést, vagy egyéni ambíciót, amely az ő öndicsőítésére, egyéni céljaira vezetett volna. Tevékenysége, élete teljesen összeforrt a felvidéki magyarság jogainak javításával. És még volt a Mklósban egy plusz. Az, hogy képes volt ebben a helyzetben nem bezárkózni, hanem felülnézetből kezelni az ügyeket. Látta helyzetünknek nemzetpolitikai, közép-európai és európai összefüggéseit. Amit nagyon fontosnak tartok, mert ez a mi identitásunk”

 

– nyilatkozta Molnár Imre történész, szociológus, diplomata a Körkép.sk podcast adásában, melyben Duray Miklós emlékének állítottunk emléket, és ahol áttekintettük a felvidéki magyar politikát a rendszerváltás éveiben, valamint az azt követő 30-35 esztendőben.

 

Molnár Imre

 

Molnár Imrével többek között arról is beszélgettünk, hogy:

 

  •  Hová tartott és hová jutott a felvidéki magyarság a bársonyos forradalom óta eltelt időben?
  • Mire lehetünk büszkék és mit kellett volna másként csinálnunk?
  • Mi volt Duray Miklós és a liberális FMK politikusok közti konfliktus alapja?
  • Miben volt más, példamutató, követendő Duray Miklós tevékenysége a 80-as, 90-es években a mostani, politikával foglalkozni igyekvő fiatalabb nemzedék számára?
  • Mire kell, hogy sarkalljon bennünket a nemzetben gondolkodó, szülőföldjét szerető Esterházy János és Duray Miklós eszmerendszere, vállalt céljaik?
  • Hogy látja Molnár Imre, mire lenne most leginkább szüksége a felvidéki magyarságnak?

 

 

 

Molnár Imre a Körkép.sk podcast adásában elmondta:

 

A prioritások kérdése volt a döntő a rendszerváltás időszakában. Nem tudom, hogy ez kitaláció vagy ürügy-e volt, de a prioritást a demokratikus államrend felállítása kapta. Hogy előbb történjen meg a rendszerváltás az FMK számára, aztán jöhetett volna a magyarság kérdésének rendezése. Itt egy elvi szembenállás volt Duray és az FMK között, aminek nem kellett volna ilyen ellenségessé fajulnia.

 

Duray Miklós nagy érdeme az volt már a jogvédő bizottság indulásakor is, hogy a felvidéki magyarság kérdéseit, a nemzetiségi problémákat fel tudta emelni az általános emberi jogok szintjére, melyek nem szerepeltek sem a Charta 77, sem a hozzá hasonló szlovák demokraták, ellenzékieknek a követeléseiben.

 

Ezt a kérdést mindenki másod- vagy harmadrangú kérdésként kezelte. Miklós történelmi érdeme az, hogy a nemzetiségi kérdéseket, a kisebbségi jogfosztottság ügyét fel tudta hozni a Charta 77-tel manifesztált általános emberi jogok szintjére.

 

Miklós ezt a folyamatot elindította, ami a rendszerváltáskor megszakadt az elvi különbségek miatt. Ha Miklós bekerül a kormányzatba, akkor behozza a kérdést. Ettől azonban félt az akkori csehszlovák elit. Ezt a félelmet sikerült az FMK akkori politikusaiban is elültetni, akik úgy gondolták, hogy Duray követelései veszélyeztetik az elért demokratikus eredményeket.

 

 

Molnár Imre a nyolcvanas évek végén Durayval együtt részt vett a rendszerváltásban. Az adásban egyebek mellett elmondta:

 

„Az FMK végül része lett a csehszlovák kormányzatnak, Duray viszont nem. Miklósban ott tudatosult, hogy annyi jogunk lesz ott, amennyit kiharcolunk magunknak.

 

Miklós amikor úgy gondolta, hogy jó, ha nem kellünk így, akkor majd kiharcoljuk magunknak, akkor a legális eszközök útját választotta. A szörnyű az volt, hogy ezért a jogos és legitim választásáért őt kiátkozták és ellenségnek kiáltották ki.

 

Voltak jóindulatú szlovákok, de amikor nemzeti kérdésekre került sor, akkor ezek az emberek soha nem a magyar oldalra álltak. Ez azért történt, mert nem volt kellő előkészület, nem volt párbeszéd, dialógus.

 

Miklós nem egy elitmozgalmat akart létrehozni. Az ugyanis soha nem lesz átütő erejű. Bebizonyította, hogy lehet tömegmozgalommá fejleszteni egy elképzelést, a magyar iskolák védelmét. Mert saját jövőnk, életünk, megmaradásunk a tét.”

 

 

Durayt az elvhűség jellemezte. Nem adta fel akkor sem, amikor az emlékezetes. Az önbecsülés kérdése azért fontos, mert önbecsülés nélkül nem fogunk tudni harcolni a jogainkért. Duray Miklós számára nagyon fontos volt az a hagyaték, amelyet Esterházy János hagyott ránk.

 

Azt látom a legfontosabbnak Esterházy és Duray esetében, amit József Attila úgy fogalmazott meg, hogy az én vezérem belsőből vezérel.

 

A Szövetség-Alianciával kapcsolatban Molnár Imre nagyon szomorúnak tartja, hogy itt már osztozkodunk a parlamenti képviselői helyeken, miközben a programról nem hallottunk még sokat. Pedig egyre sürgetőbben merül fel ez.

 

A műsor felvétele alább megtekinthető:

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 19 olvasónak tetszik ez a cikk.