Semmi sincs ingyen! (Re: Nemzetpolitika felvidéki szemmel)

Re: Gondolatok a „Nemzetpolitika felvidéki szemmel“ című stratégiához.

Csonka Ákos cikke, a „Nemzetpolitika felvidéki szemmel“ fontos dolgokra hívja fel a figyelmet. Foglalkozik az állampolgársággal, valamint azzal a nem mellőzhető ténnyel, hogy „a  felvidéki magyarok nagy része  nem tekinti hazájának Magyarországot“. Az erős hátország igénye is fontos, szinte elengedhetetlen egy Trianon-utáni rendezésben, aminek elsősorban a fejekben kell lejátszódnia.

A fő bajok forrásai azonban szerintem máshol keresendők. Ezek olyan problémák, amelyek többségükben nem kötődnek kimondottan a Felvidékhez, hanem európai, sőt világméreteket öltenek.

Fogy a magyar, pedig azé a föld, aki belakja

Többségünknek  nem mindegy, hogy az egész szlovákiai magyarságra milyen napok várnak a rohamosan globalizálódó világunkban. A problémák – mindamellett, hogy többet megoldottunk -csak sokasodnak. A megoldások egy kicsit odébb vannak, de megtalálásukat a diagnosztikának – a tényleges bajok felismerésének – kellene megelőzni. Ezért talán – a teljesség igénye nélkül és röviden – érdemes volna megvizsgálni pár kérdést, melyekre ha nem adunk rövid idő alatt kielégítő választ és nem találunk kivitelezhető megoldást, könnyen előfordulhat, hogy minden igyekezetünk  teljesen feleslegessé válhat.

Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!

Elsőként azonnal foglalkozni kell a legfőbb gondunkkal: a népességfogyással, ugyanis az ún. „emberanyag újratermelése“ legkevesebb  egynegyed évszázadot vagy többet vesz igénybe. A nem kihasznált elmúlt negyed évszázaddal egyben ez már legkevesebb 50 év! A mi demográfiai mutatóink nagyon rosszak, két évtized alatt több mint 100 ezerrel lettünk kevesebben. Az új kutatásokat figyelembe véve 2060-ra Szlovákia lakossága 300 ezerrel lesz kevesebb.Mi, szlovákiai magyarok messze nem érjük el a megmaradáshoz szükséges átlagos 2,2 utódszámot.  Ne felejtsük: „azé a föld aki belakja!“ ( lásd Koszovó, Krími félsziget, stb…). Tehát nagyjából  50..75 év múlva ilyen demográfiai mutatók mellett már nem lesz szükség nemzetstratégiára,  a negatív társadalmi, demográfiai  és gazdasági behatások a szó szoros értelmében megszüntetnek minket. A bevándorlás,  az elnemzetietlenítés és a parttalan neoliberalizmus amúgy már most is a volt keresztény Európa egyik sarkalatos problémája, ami miatt Európa biztosan nem tudja megtartani azt a zsidó-keresztény kultúrkört, amiből megszületett. Intézkedési kényszerbe kerültünk.

   

Szociális és gazdasági támogatások kellenek

Ennek csak két fő és sürgős csapásirányát említem meg. Az első olyan törvénycsomagoknak a  meghozatala, amelyek emberi szaporulat-támogatók – gondolok itt elsősorban a családtámogatásokra, lakástámogatásokra, munkahelyteremtésre, stb. A második csapásirány mindenképpen Dél-Szlovákia gazdasági felzárkoztatása.

A globalizálódó világban, amelynek nálunk egyik erős ismérve a bizonytalanság, nem várható a tényleges szaporodásra való készség akkor, amikor a folyamatos elszegényedés és munkanélküliség miatt nagy az elvándorlás és annak a tudatosítása, hogy ilyen körülmények között nem lehet utódokat  vállalni az átlagosan elvárható 2,2-es vagy jobb szaporodási arányban. Munkanélküliként, néha éhes gyomorral,  bizonytalanságban, nyugati árakkal, de ezekhez képest negyedni-ötödnyi fizetésekkel  nem lehet sikeresen gyereket nemzeni és felnevelni. A megoldási javaslatokat a szakemberektől, tehát a társadalomtudományoktól – elsősorban a szociológusoktól várom.

Lezüllesztettük a közerkölcsöt

Másodszor pedig végletesen tönkretettük magunkat a közerkölcs teljes lezüllesztésével. Nem részletezem, mert  a témában mindenki tudja, hogy mire gondolok. Legtöbb bajunk és gondunk ebből származik! Ha nem tesszük helyre a közerkölcsöt és a társadalmi rendet, az élet etikáját, amelynek megvannak a szilárd szellemi kapaszkodói és nem lesz érték a jellemes ember, nem számíthatunk sikerre – könnyen az ókori Róma sorsára juthatunk. A megoldási területeket nem sorolom, mert valójában mindenhol hiba van a közerkölcscsel – az óvodáktól az iskolákon keresztül, a családtól a politikai intézményeinkkel egyetemben – a felsorolás nincs  bezárva. Itt nagy szolgálatot  tehetnének az európai hagyományos egyházak és a konzervatív pártok is, valamint a kiharcolt  oktatási és kulturális autonómiánkon belül a megújított szakralitás és a tapasztalati nemzettudat  is.

Harmadik fő gondunk pedig a határozatlanság, a tunyaság, a közöny és a jóhiszeműség. Vegyük észre kérem, hogy 1989 óta mi, szlovákiai magyarok, az egész Európában évtizedek óta hangoztatott önrendelkezésből és szubszidiaritásból  mit értünk el. Egy kezem ujjain felsorolhatók a sikerek, mint pl. a helyi és megyei önkormányzatiság, saját politikai pártok alapítása, Európa-uniós képviselet  és egyetlen felsőoktatási intézményünk létrehozása.

A nemzetállamépítés lassan befejeződik

Egyszerűen megállapítható, hogy stratégiánk, majd az alkalmazott taktika nem tudta megvalósítani a két évtizeddel ezelőtt vázolt célokat – többet vártunk az ún. bársonyos forradalomtól. A legfőbb okokat már említettem:  határozatlanság,  tunyaság, közöny, léhaság, lustaság és jóhiszeműség. Rá kellett jönnünk, hogy a szlovák nemzetállam létrehozása, megalkotása, aminek utána a szlovákság is egy magabiztos, büszke és frusztrációmentes fejlett nemzetté válhat, még várat magára. Tippelem – még úgy 50-100 évig várhatunk.

A társadalmi folyamatok ugyanis nagyon lassúak, megkerülni vagy kihagyni fejlődési fázisokat nem nagyon lehet. Ez az újori  történelemben csak kétszer fordult elő: a francia forradalomban és a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban – tudjuk, hogy mi lett az eredménye! Az előbbi volt a forrása a mai parttalan, európai liberalizmusnak, a szabadosságnak, az utóbbi pedig a gyilkos bolsevizmusnak.

Az első problémakörnél kifejtettem, hogy 50-100 évet, többek között demográfiai okokból is, várni nem lehet és nem is tudunk. Ezért határozottabbá, keményebbé kell tennünk igényeinket és követeléseinket. Ugyanis senki sem ad nekünk semmit csak úgy magától – pl. autonómiát, tehát teljes önrendelkezést, legalább oktatásunk és kultúránk területén – csak úgy, önszántából, szeretetből. Semmi sincs ingyen! Mindenért  harcolni kell és kellően megfontolt  határozottsággal követelni is. Csak azt kapjuk meg, amit elveszünk és okosan kikényszerítünk.  Ha nem cselekszünk, mások vesznek  el tőlünk – ha még lesz mit. A többségi társadalom ilyen nemzetépítési fázisaiban nem ritkaság a szupremácia langyosabb és burkolt formáinak a bevetése sem.

A megoldások kidolgozásánál a Kerekasztal már tett néhány épkézláb javaslatot. Többek között óriási feladat vár minden téren a politikusainkra: az önkormányzatoktól a megyéken keresztül a nemzeti parlamenten keresztül az Európai Unióig. Ezért kellene elérni újra az egységet. Kezdetnek jó lenne a politikai egység is, a többi majd jön magától. A civil és polgári kezdeményezések, amelyek az utóbbi időben reménytkeltően szaporodnak, ugyancsak pótolhatatlanok lesznek. Amíg be nem indul egy társadalmi konszenzuson nyugvó megújulási folyamat, addig legtöbbünk azonban  csak annyit tehet, hogy becsülettel neveli családját és rendesen dolgozik (ha van hol), majd elmegy szavazni és ott „jó lóra tesz“. Hát ez vár ránk május 24-én is!

Agárdy Gábor

További ajánlott írások:

1. Csonka Ákos: Nemzetpolitika felvidéki szemmel

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!