Nyitókép: National Geographic

 

Először sikerült genomot szekvenálni Dél-Kínában feltárt, a késő pleisztocén idejéből származó emberi kövületek révén – olvasható az EurekAlerten megjelent közleményben. A szerzők tanulmányukban azt írják, a leletek a modern ember egy kihalt anyai ágától származnak, amely az amerikai őslakosok megjelenéséhez is hozzájárulhatott.

 

Bing Szu, a Kunmingi Zoológiai Intézet szakértője szerint az ősi DNS vizsgálata igen hasznos módszer. Az adatok alapján a Maludong lakói modern emberek voltak, és nem egy ősibb vonalat képviseltek. A csoport morfológiailag emlékeztetett a neandervölgyiekre és a gyenyiszovaiakra.

 

A kutatók a genomot a világ más tájain élő emberek genetikai adataival vetették össze. Úgy tűnik, a csontok egy olyan személytől származnak, aki szorosan kötődött az amerikai őslakosok kelet-ázsiai eredetéhez. A szakértők korábbi eredményeket felhasználva arra jutottak, hogy Kelet-Ázsia egyes délkeleti lakói a partvonalon északi irányba vonultak a mai Kelet-Kínán és Japánon keresztül, hogy aztán több tízezer évvel ezelőtt elérjék Szibériát. Leszármazottaik végül átkeltek az Ázsiát és Amerikát összekötő Bering-szoroson, elsőként jutva el Amerikába.

 hirdetes_810x300  

 

A dél-kínai Maludongban három évtizede fedezték fel a maradványokat, a szénizotópos elemzés azt mutatta, hogy a kövületek nagyjából 14 ezer évesek. Egy olyan koponyát is feltártak, amely egyszerre hordozta magán a modern és az archaikus ember jellegzetességeit, emiatt egyes kutatók azt feltételezték, hogy egy korábban nem ismert faj, esetleg egy hibrid populáció nyomaira bukkantak.

 

2018-ban Szu és kollégái DNS-t vontak ki a koponyából. A genomszekvenálás alapján az érintett a modern ember egy kihalt anyai ágának tagja volt, melynek leszármazottai ma Kelet-Ázsiában, az Indokínai-félszigeten és a délkelet-ázsiai szigeteken élnek. Az eredmények azt is felfedték, hogy a pleisztocén végén Kelet-Ázsia délkeleti részére genetikai és morfológiai sokszínűség volt jellemző.

 

A csapat következő célja, hogy a régióban más, a maludongiaknál ősibb leleteket is megvizsgáljon. Szu szerint ezzel jobban megismerhetik a korai vándorlásokat, illetve hogy az emberek külseje miként alkalmazkodott az új környezetekhez.

 

national geographic

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.