A Csandraján-3 küldetés a Vikram leszállóegységgel tökéletes landolást hajtott végre.

 

2023. augusztus 23-án, magyar idő szerint 14:33-kor a Csandraján-3 Vikram nevű holdszondája hibátlanul landolt a Hold déli sarka közelében. Az automatikus landolási folyamat során minden a tervek szerint haladt – a szonda elődje, 2019-ben még szerencsétlenül járt. Úgy tűnik, az ISRO, az indiai űrhivatal tanult a korábbi hibákból, és sikerült azokat kijavítania. A landolás élő közvetítése során megnyugtató volt látni a számadatokat, amelyek a szondáról érkező méréseket mutatták, írja a National Geographic.

 

Narendra Modi, India miniszterelnöke a sikeres landolás után tartott beszédében elmondta, hogy a küldetés nemcsak India sikere, hanem az egész emberiségé és segíteni fog minden más nemzetet a Hold elérésében.

 

India ezzel a negyedik nemzet lett az USA, a Szovjetunió és Kína után, amelynek sikerült leszállnia a Holdra. A sikert fokozza az is, hogy soha ennyire közel a holdi sarkvidékhez nem landolt még senki, ezzel pedig a holdi vízkészletekhez sem. Hasonló helyen szeretett volna leszállni az orosz Luna-25 szonda is, azonban ezúttal a balsiker őket kísérte el a holdi útra, az orosz eszköz augusztus 19-én csapódott a Hold felszínébe. (2019-ben nemcsak a Csandraján-2, hanem egy izraeli és egy japán űreszköz is becsapódott a Holdba.)

 hirdetes_810x300  

 

 

Nem könnyű feladat még a 21. században sem leszállni egy másik égitesten, még akkor sem, ha az itt van a szomszédunkban. Ezért is igazán nagy teljesítmény minden sikeres landolás, különösen akkor, ha egy új nemzet léphet át a siker kapuján. Az 1700 kilós űreszköz számos tudományos műszert vitt magával, és a kb. 26 kilós rovert. Reméljük, hogy sok érdekes információt kapunk majd az indiai holdmissziónak köszönhetően!

 hirdetes_810x300  

 

National Geographic

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!