Benjamin, az erészenyesfarkas utolsó élő példánya 1936 szeptemberében halt meg egy németországi állatkertben. Az eddig ismert utolsó videót 1935 márciusában készítették róla.

 

Különleges videót tett közzé az ausztrál Nemzeti Film- és Hangarchívum: egy olyan videót, amelyen a tasmán tigris utolsó élő példánya látható. Feltehetően ez volt az utolsó olyan felvétel, amelyen megörökítették az állatot – számol be róla a HVG.

 

 

 hirdetes_810x300  

A tasmán tigris egy erszényes ragadozó volt, a tigris megnevezést csak a hátán és a hátsó lábai felett látható csíkok miatt kapta. A fajt 1986-ban nyilvánították hivatalosan is kihaltnak, a jelenlegi tudásunk szerint az utolsó élő példány, Benjamin 1936. szeptember 7-én, egy németországi állatkertben pusztult el. A sors fintora, hogy épp abban az évben nyilvánították veszélyeztetetté az erszényesfarkast.

 

Benjamin halála óta több expedíció is indult egykori élőhelyére, hogy felkutassa az esetlegesen még élő példányokat, ám ezek egyike sem járt sikerrel. A környezetért is felelős tasmán minisztérium 2019-ben egy dokumentumot is kiadott, amelyben nyolc lehetséges észlelést rögzítettek, ám ezek egyikét sem sikerült hivatalosan megerősíteni.

 

Az állatról viszonylag kevés felvétel maradt fenn az utókor számára. A most közölt videót – amit a hobarti állatkert készített még 1935 márciusában – egy útleírásban találták meg, amelynek digitálisan felújított változatát 4K-s felbontásban nézhetjük meg.

 

A faj kihalását a szakemberek szerint az ember okozta: elsőként kiszorították a természetes élőhelyéről, végső menedékhelyén, Tasmániában pedig vadásztak rájuk. Mivel fogságban nem szaporodott, így Benjamin is utód nélkül pusztult el.

 

HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!