Nagyon régen, amikor beírattak szüleim a magyar iskolába, és a betűkkel együtt elkezdték nekem a számokat is tanítani az anyanyelvemen, nagyon nem voltam kibékülve velük, teljesen ismeretlenek voltak, miközben én úgy tudtam, hogy elég jól ismerem őket, a számokat. A hetes számnál rá is kiáltottam magyarul a tanító nénire, hogy az nem olyan, mint amilyet ő a táblára firkantott. Bátran megengedhettem magamnak a rebellis viselkedést, mert az elemi első két osztályában keresztanyám volt az osztályfőnököm, az igazgató édesapám nővére.
„Családi vállalkozásunk” volt tehát a magyar tannyelvű alapiskola Érsekújvárban, anyám is ott tanított a felső tagozaton számtant és testnevelést. Verekedtem is értük, miattuk eleget, mert minden tanári, igazgatói fenyítést a nagyobb fiúk az iskolaparkban rajtam kérték számon magyarul, nem hagytam magam, sokszor volt szakadt a ruhám…De aztán később megbékéltünk egymással…
. . .Édesanyámnak nem kellett senkit se fenyítenie, neki emlékeim szerint és mások szerint is elég volt a szép magyar szó és tekintet, minden kamasz meghunyászkodott rögtön.
AZ NEM HETES, és kiszaladva felírtam a táblára az enyémet: VII! És van zöld, piros, makk és tök hetes is meg kilences, tízes, utána meg alsó, felső, király, és a disznó a legnagyobb, utána már semmi sincs a magyar kártyában. Ahogy tanultam a snapszerben 3 éves koromban a Hecskó nagyapámtól, aki nem akart reszlovakizálódni, pedig vendéglősként németül és szlovákul is jól beszélt, és a neve alapján akár lehetett volna nem magyar is.
Viszont nagymamám, aki Csontos lány volt és köszönni se tudott vagy nem akart szlovákul, félelmében az elsők között reszlovakizált a háború után, és csak a hetvenes években mert aztán visszamagyarosodni az utolsó népszámlálásakor…
. . .Szokta volt mondani nagyapámnak, hogy Gyula, már megint kártyázik azzal a kisgyerekkel, ahelyett, hogy magyar népmesét olvasna neki. . .
…Nem volt elég a kocsmában? Ott a munkámat végzem, védekezett kocsmáros nagyapám, tanítom a többieket kártyázni, de egy se olyan tehetséges, mint itt ez a gyerek. Belőle még lesz valaki! Nagy Zsugás! Emlékszem még egy másik kártyajáték nevére – dardli – ami bonyolult játék volt, kettesben kellett játszani magyar kártyával.
Csak egyszer láttam azóta, már felnőttkoromban két öreget egy magyarországi kiskocsmában ilyet játszani, és odaszóltam, hogy mit kéne húznia, raknia az egyiknek, meg hogy ilyet már óvodás koromban játszottam. Persze, nem hitték el. Lódítottam is, mert sohasem jártam óvodába, magyarba se. Ezért vészeltem át szenvedve, vakaródzva minden gyerekbetegséget felnőttkoromban, gyerekeim hazahozták nekem kedvesen az oviból a rózsát meg a báránykát is.
Iskolába viszont már jártam, magyarba persze. Csuda rosszat tettek volna velem, ha szlovákba adnak, nagy lelki töréssel járt volna, talán szlovákiskola- kerülő lettem volna! Nem is értem a tétovázó, máshogy döntő szülőket manapság!…
. . . Miért bántják saját gyereküket, miért nehezítik meg nekik a gyerekkort, iskoláskort?
Az iskolába én otthonról hazajártam. Akkor még az iskola alsó tagozatán váltott magyar tanítás volt, olyan sok volt a magyar gyerek a magyar iskolában (sokkal több, mint a szlovákban a magyar), hogy nem fértünk volna el csak délelőtt. Ma már szinte ugyanannyi magyar gyerek van a szlovákban is, a magyarban lett aztán jóval kevesebb. Ha délutános voltam, és meguntam a zsugázást az öreggel, ott „hospitáltam” az édesanyám óráin.
Nem csoda, hogy matematika szakon kezdtem el az egyetemet…Ha délelőttös voltam, és délután tanári értekezlet volt, természetesen én is részt vettem ezen. A római számokat máig is jobban szeretem az arab számoknál. A magyar irodalmat meg a szlováknál! A szakmám is az lett! A szlovák történelmet is szeretem, mert az jó hosszú ideig olyan, mint a magyar!
A magyarkártya tudásomra, amely az évek során ugyan megfakult, gyerekeim nem voltak büszkék. Ők is persze magyar iskolába jártak, de erre sem büszkék, teljesen természetes dolognak tartják, merthogy magyar gyerek magyar iskolában van a legjobb helyen! Ezt mondja a magyar párt is Szlovákiában! A vegyes nem akarja befolyásolni a szülőket, rájuk hagyja. Lényeg, hogy szavazzanak, amikor kell, és rájuk! Így is, úgy is!
Száraz Dénes
Nyitókép: baracs.hu
Megosztás:
Címkék: anyanyelven tanulás anyanyelvű oktatás beíratás beiratkozás Főoldal kiemelt magyar iskola Száraz Dénes
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
