Az új futballstadionokban bekamerázzák a lelátók szektorait, kiszűrik a rendbontókat, az ultrák meg lázadnak a szigorú beléptetések miatt is. Valahogy pedig rendet kell csinálni, hogy a családok bátran kimehessenek együtt szurkolni. Nem könnyű az ultrákkal, hiányoznak meg nem is a stadionokból! Hangulatot és balhét is tudnak teremteni!

 

Mi a helyzet a felvidéki magyar érdekeltségű pártok ultráival?

 

Ugyanolyan hangosak, mint például a Honvéd szurkolói ultramagja, de az összmagyar szurkolótáborhoz viszonyítva számuk ugyanolyan elenyésző. Van tehát most egy felvidéki magyar összefogásra irányuló nagyon óvatos próbálkozás, ami lehetne ugyan sokkal meggyőzőbb is, de örülni kellene, hogy évek óta legalább van ilyen, mert fogyunk, mint az eszkimók a nagy melegben.

 

A közelmúlt tapasztalatai miatt érthető persze az óvatosság és taktikázás mindkét fél részéről, mindenki legény akar maradni a gáton, mégis érezhető, hogy az összefogás felé billent a politikai mérleg nyelve. De ilyenkor jönnek mindig a jól informált és magukat mindenhatónak képzelő megmondó emberek, például Komáromból, akik elutasítanak mindent, ami a magyar és magyaros párt összefogására irányul. Hangjuk erős, de felvidéki magyar pusztába kiáltó, mégis kavaró szándékú, mert nem a realitások talaján mozog. És erősen provinciális, mert csupán helyi érdekeket tart szem előtt.

 hirdetes_810x300  

 

A Komáromi járásban a legutóbbi megyei önkormányzati választásokon hét mandátumot szerzett az MKP és csak egyet a Most-Híd. Ennek tudatában érthető, hogy a komáromiaknak nem tetszenek a megyei választásokra irányuló két párti egyeztetések, hiszen már a jelöléseken veszíthetnek. És az sem nyerte el bizonyára a tetszésüket, hogy az MKP Országos Tanácsa a legutóbbi ülésén azt a kevésbé demokratikusnak tűnő, de bölcs határozatot fogadta el, hogy a  a jövőben a párt országos elnöksége fogja jóváhagyni a regionális struktúrák által összeállított listákat. Ez a gyakorlatban felülbírálási lehetőséget ad a legfelsőbb vezetősége számára.

 

Mindezek tükrében sem érthető az MKP komáromi alapszervezeti vezetőjének büszke, de szűklátókörű nyilatkozata a két párt együttműködésére vonatkozóan, mert nem országos léptékben gondolkodik, és nem gondol arra sem, hogy amit a megyei választásokon nyerhet az MKP a külön utas veszélyes játékkal, azt összefogás hiányában elveszítheti a parlamenti választásokon, akár Komáromban is.

 

Viszont a másik oldalon Bugáréknak sem úgy kellene megközelíteni az együttműködést, hogy azzal nem szeretné elveszíteni a szlovákjait.

 

„Én nem akarok úgy együttműködést, hogy elveszítsem a szlovákokat. Az csak egy egyszínű párt lenne”.

 

A felvidéki magyar politikai ultrákat senki sem kívánja kiszorítani a lelátókról! Ott a helyük, csak az együttműködés esélye érdekében a hangos szurkolás közben a magyar szektorban felejtsék el az árulózást, a vegyesben meg lépjenek túl a gyerekes sértődöttségen.

 

Különben nem lesz összefogás! Különben a Most-Híd újra leszerepel a megyei választásokon, az MKP pedig újra leszerepel a parlamenti választásokon. Jó lesz az nekünk?

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: SME

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!