Nyitókép: magyarforum.hu

 

„Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.”

                           (Ady Endre: Nekünk Mohács kell)

 

Van egy nép a Kárpát-medencében, amely úgy döntött, ideje saját kezébe vennie sorsát, kisebbségként több jogot, önrendelkezést, mi több: saját tartományt szeretne egy országon belül. Nem, sajnos nem a szlovákiai magyar közösségről szól a történetet, hanem az egyik magyarországi cigány párt, az Opre Roma küzd már évek óta a fent említett célok elérése érdekében. Nem köntörfalazva, hanem kimondva: követeljük az autonómiát!

 

Magyarország úton egy új Trianon felé

 

A helyzet komolyságát jól mutatják az elmúlt hetekben napvilágot látott nyilatkozatok. „Északkelet-Magyarországon és az ország déli részén teljes egészében romák lakta régiók vannak kialakulóban. Ezeken a településeken óriási a nyomor, a kilátástalanság, a munkanélküliség, és többnyire az oktatás is gyenge minőségű. Mintha a magyar társadalom magára hagyta volna ezeket az embereket. Fennáll a veszélye annak, hogy kialakul egy roma ország, vagy ennek a vágya, mondván, ha ez az ország ennyire keveset tesz értünk, akkor jobb lesz külön” – nyilatkozta Székely János püspök a Magyar Kurírnak.

 

Székely szavaira Beér Miklós is egyetértően reagált. „Az ország kettészakadásától kell tartani, új Trianon jöhet, a 24. órában vagyunk” – jegyezte meg a váci püspök.

 

Vona Gábor, az ex-radikális Jobbik ex-kormányfőjelöltje kerekasztal-beszélgetésen diskurált az Opre Roma elnökével, Kamarás Istvánnal. Kamarás a beszélgetésen megfogalmazta egy észak-magyarországi cigány tartomány kialakításának igényét.

 

Népszámlálási adatok háromszázezer körülire teszik a magyarországi romák számát, más becslések szerint elérheti az egymillió főt is. Az idő a roma tartomány eszményének kedvez.

 

Akarunk-e autonómiát a Felvidéken?

 

Az autonómia szitokszó volt, máig is az a szlovákság körében – ennek történelmi okai vannak. Ami nem természetes, hogy az autonómia, az önrendelkezés, mint kifejezés, már a felvidéki magyarság, elsősorban politikusaink számára is mintha kínos lenne. Valami, amit hangoztatni nem kifizetődő.

 

Pedig egyetlen módja megmaradásunknak, gyarapodásunknak, a felvidéki magyar jövőnek a minél szélesebb körű önrendelkezés. A magyarországi romákkal ellentétben az idő nem nekünk kedvez, nem a mi  lélekszámunk gyarapodik, hanem az ide özönlő szlovák telepeseké. Nem a magyar iskolákból lesz több és több, hanem szlovákból. És hosszan lehetne folytatni a sort.

 

Mi elhisszük, hogy lehetetlen, elhisszük, hogy másodrendűek vagyunk, elhisszük, hogy semmin sem lehet változtatni. Meg…hát már Béla is megmondta, mit akarunk mi tíz képviselővel elérni, inkább szövetkezzünk a nem magyargyűlölő szlovák pártokkal, aztán majd jönnek az eredmények, jön a Kánaán.

 

Jöttek is: a morzsák. Morzsák, melyek pár nemzeti-konzervatív szavazót is megrészegítettek. Már nem kis kék táblák jelzik a községek magyar megnevezését a határban, hanem nagy fehérek. Komoly eredmény! De miben segíti ez megmaradásunkat? Tudom, a vörösök óta tudjuk, meg már Béla is utalt rá: nem a zsemle kicsi, hanem a pofánk nagy!

 

Mi lett volna, ha Štúrék is így gondolkodnak? Lenne-e akkor ma Szlovákia? Ők elhitték, hogy lehet, tettek is érte. Talán a magyar politikum támogatta a szlovák önrendelkezést, az észak-magyarországi szlovák kerületet? Határozottan nem. Mit tettek erre ők? Talán elmentek a Tátrába kecskét tenyészteni? Földre szegezett tekintettel bocsánatot kértek? Talán sopánkodtak, mert kevés volt a képviselőjük a magyar országgyűlésben?

 

Nem. Dolgoztak tovább. Nem hunyászkodtak meg. Harcoltak nyelvükért, népükért, megmaradásukért (ahogy ma teszik a magyarországi romák is). Megérte. Nekik.

 

Nekünk Mohács kell?

 

Lehet, le kellene igazolnunk egy-két magyarországi roma vezetőt, mert nálunk hosszú ideje csend van, nyugalom van, olyannyira, hogy nem követelünk már semmit. Egy új Mohács előszele simítja arcunkat itt a Felvidéken. Ha valóban bekövetkezik, ez már az utolsó Mohácsunk lesz, ami visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat be. Ma a 24. órában vagyunk, vagy lépünk, vagy végünk, végünk.

 

Kapusník Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 21 olvasónak tetszik ez a cikk.