Nyitókép: hiveminer.com
Hagyjunk jelet magunk után. Százszor, ezerszer megismételt jelet, múltunk, otthonunk, jelenünk, a kereszténység jelét
Mi mindannyian, kárpát-medencei magyarok, akik többségünkben keresztény nevelésben részesültünk, a mi életünkben, szinte Jézus hangjaként éltük meg, s éljük meg azt a napi harangszót, mely kísér minket születésünktől az elmúlásig.
Ám egyben ez a győzelem hangja is
A kommunizmustól megvadult, a magyar iskolarendszer leépítésével „fűszerezett” ötvenes évek végén, hatvanas évek elején, hittanra járó gyerekként hallottam először a hittant vezető lévai, Alaxa János nevű papocskánktól arról, hogy miért is szólnak délben a harangok.
A Lévai, kettős tornyú katolikus nagytemplom harangjainak gyönyörűen összehangolt hangját szinte még szebbé varázsolták a környékbeli falvak harangjainak távolból érkező, /Bakabánya, Garamszentbenedek, Deménd, Szent György, Varsány stb./ dallamos zúgása, így a Selmeci-hegyek nyúlványaival átölelt dél-Garamvölgye, délben, amolyan szakrális „koncertteremmé” változott, változik, mindannyiunk keresztények örömére.
Hát, igen. Nem az iskolában, hanem a hittanórán hallottam nyolc éves koromban először a Nándorfehérvári /1456, július 22./ győztes csatáról, ahol Alaxa plébános úr ékes szóval írta körül számunkra ennek történetét. Vagyis, ennek a jeles eseménynek, a Magyar Királyság hadseregeinek győzelmét az Oszmán Birodalom irdatlan lélekszámú hadserege felett, így, ennek a jeles történelmi eseménynek a tiszteletére bevezetett déli harangszó történetét, keresztény tájainkon.
Ez, tulajdonképpen, a kereszténység győzelmének hangja volt, amit édesanyám, kérésemre, esténként az ágyam szélén ülve számtalanszor regélt körbe szelíd, ám csengő hangján – amolyan igaz meseként előadva.
A harang, mint szakrális eszköz
Később, bárhová kerülve, a harang, a harangszó mindig is a szívem csücskében leledzett. Prágai katonáskodásom idején például számtalanszor megcsodáltam a Prágai Vár, vagyis a Hradzsim területén található Loreta, vagyis az Úr születésének temploma tornyából hallatszó híres harangjátékot.
1685-ben, Peter Neumann, híres órásmester, több, kisebb, nagyobb harangból alkotta meg ezt az égi hangszert, amelynek ma is csodájára járnak az emberek a világ minden tájáról. A katolikus templomban liturgikus tárgyak, vagyis monstranciák hatalmas gyűjteménye került itt elhelyezésre.
Amikor korábban Dél-Tirol tájain autóztunk, az egyik magasban elhelyezkedő pihenőhelyről érdekes látvány tárult elénk. Alattunk, vagy jó nyolcvan méteres mélységben egy út menti haranglábnál egy hatkerekű, hatalmas, zöld színű traktor állt meg. Majd ennek vezetője kiszállt gépéből, keresztet vetett, s pontban délben elkezdett harangozni. A mi felfogásunkban kegyetlenül meredek domboldalakon, amolyan hátborzongató manőverrel, pókszerűen megfordultak a réteket kaszáló traktorok, s a lejtmenet felé vették az irányt. Nem véletlenül, hiszen a déli harangszó szólította őket egy kis pihenőre.
Érdekes jelenséggel, szokással találkoztunk akkor, amikor a nyolcvanas évek elején, az NDK Balti-tengeri üdülőjében tartózkodtunk.
Az egyik közeli kisvárosban rendezett utcasorok között szépen karban tartott házak, kertek, babakocsit toló asszonyok, nagymamák, sétáló óvodások, csupán a férfiak hiányoztak a „látképből.” Csodálkozásunk láttán, turistakísérőnk ujjával a tengerre mutatva – azonnal megadta a választ: „A férfiak zöme tengerész, ezért nemigen látni férfit, a máskülönben tengerész családok lakta kisvárosban.”
Persze mást is kérdeztem turistakísérőnktől:
– A házak kertjeinek némelyikében amolyan egylábú, mini haranglábakat láttam, mit szimbolizálnak ezek?
Nem tudom, ez babonának nevezhető –e, – felelt turistakísérőnk, – de inkább, amolyan régi hagyománynak vélném a következőket. Ha a tengerészfeleség megkongatja a harangláb harangocskáját, jelzést ad a delfineknek, hogy férjét épségben haza várja. A delfinek a tengerész hajója mellé úsznak, tartózkodjon az a világ bármelyik tengerén, s jelzik a férj számára: – haza várják…
Harangláb
Még jól emlékszek arra, hogy a hetvenes évek elején, szerkesztő-riporteri portyáim idején a megszólított idős, falusi helytörténészek arra emlékeztek, hogy még az első világégés előtti években, gyerekkorukban nem volt olyan, akár pici falucska is, ahol ne lett volna harangláb, vagy tetején kereszttel, haranggal ellátott, fából készült őrtorony.
Aztán jött a háború, nagyon sok harangot katonai célokra elvittek, beöntöttek, de a legnagyobb veszteségek akkor keletkeztek, amikor a Magyar Tanácsköztársaság vérszomjas bolsevistái, pribékjei, s papgyilkosai sorra gyújtották fel a haranglábakat, verték szét a még meglévő, keresztény szimbólumokkal díszített harangokat.
Később, néhány helyen visszaállították a haranglábakat, de sok helyütt a mai napig is csak a helyi parókia bejegyzései, falusi krónikák jelzik valamikori létezésüket. Az én tapasztalásaim szerint is a Felvidék keleti részein maradtak meg főleg a haranglábak, őrtornyok, elsősorban azokban a hegyes dombos vidékeken lévő helységekben, ahol templom sem volt, a helyi lakosok a szomszédos falu kegyhelyét látogatták vasárnaponként Istentisztelet gyanánt.
Szerencsére ma is léteznek a Kárpát-medencében, az Alpok térségeiben stb. ismert, közkincsként számon tartott haranglábak. Ezek felsorolása természetesen nem egy vélemény cikk hatáskörébe tartozik, így röviden csak azt említeném meg, milyen típusú haranglábakat építettek keresztény vidékeinken.
Az egyoszlopos, kétoszlopos, háromlábas mellett, a négyoszlopos harangláb a leggyakoribb, mely rendszerint zsindely, vagy sövénytetővel borított, de a ma készítettek akár hagyományos égetett cseréptetővel is rendelkezhetnek.
A harang, a harangláb szíve
Először 1984-ben jártam egy Brünn melletti harangöntő műhelyben, itt tudatosítottam igazán, mennyire összetett, igazi férfias mesterség a harangöntő mester szakmája.
Itt tudtam meg, hogy a harang megszerkesztése a legbonyolultabb művelet, s azért is igen fontos, mert a harang hangját elsősorban az alakja határozza meg. Az alaphang az ütővel ütköző, alsó, megvastagított részen, a pártázaton, vagy ütőgyűrűn szólal meg. A mester elárulta, hogy több száz éves tapasztalások átvétele alapján készülhet el az igazán minőségi hangon megszólaló harang.
S, hogy a szakrális díszítések mellett melyik a leggyakrabban használt szövegrész a harangon? Íme: „VIVOS VOCO, MORTUOS PLANGO, FULGURA FRANGO. Vagyis: „Az élőket szólítom, a holtakat siratom, a villámokat elűzöm.”
Felvidék szerencséje az, hogy nem kell túl messzire utaznia annak a polgármesternek, helyi plébánosnak, aki harangot szeretne készítetni, mondjuk a faluja új, vagy felújítás előtt álló haranglábjának tartozékaként.
Ugyanis ifj. Slíž Róbert, aki korábban Kassán öntőmesternek tanult ki, ma már várhosszúréti /Rozsnyótól hat kilométerre/ műhelyében egymás után gyártja a nemcsak a Kárpát-medencében, de egész Európában felhasznált harangjait. Mivel a fiatal, ám tehetséges mester által készített legnehezebb harang súlya egyelőre negyven kiló volt, így ez is jelzi azt, hogy műremekei nagyon is megfelelnek azon közösségeknek, akik falujukba, városukba, mondjuk haranglábat kívánnak állítani.
Építsünk haranglábat
A Felvidék aztán igazán elmondhatja magáról, hogy annyi fához értő mesteremberrel, népművésszel, fafaragó mesterrel rendelkezik, mint az erdő gombával – eső után.
Így, egy-egy faluban, ahol elhatározták, hogy felújítják a hagyományt, s haranglábat állítanak, vagy a régi, korábban leégett, tönkre tett helyébe, vagy újat építenek, ennek kivitelezése valóban „csemege” számba megy az ácsmesterek, népművészek számára.
A harangláb, mint keresztény szimbólum, számos posztot is képes betölteni egyszerre: harangja megszólalhat a község háborúkban elhunyt hőseinek tiszteletére, szímői példát felhozva, harangszóval hívhatja haza, megemlékezési ünnepségek alkalmával a falu kitelepítettjeit. De, amint ezt öregjeink gyerekkorunkban nem egyszer elmondták nekünk, a harangláb harangja villámok elűzésére is alkalmas.
S nem utolsó sorban: a harangláb örök időre jelzi, hogy a helységben zömében olyan emberek élnek, akiknek igenis fontos a hagyományos európai keresztény kultúra ápolása, s kivált kép fontos számukra, az alábbi életviteli jelszó:
Isten, haza, család!
Kalita Gábor
További ajánlott írások:
Kalita Gábor: Keresztények elleni halálos támadások? Hallgassuk el!
Kalita Gábor: A nyugati civilizáció elkezdte a deszakrális lét kiépítését?
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
