Politikai multikulti à la Bugár-Menyhárt

Nyitókép forrása: körkép.sk/collage

A két nagyobbik, magyar vonatkozású párt hétpecsétes titokként őrzi a Most-Híd által az MKP-nak a nagy összeborulás kapcsán átnyújtott feltételrendszert. Teszik ezt úgy, hogy vészesen fogy a választók türelme és a rendelkezésre álló idő, hogy egyáltalán bármilyen eredményt elérjenek. Hogy amire készülnek, az mennyire hiteles, már tudjuk, de azért a látványos időhúzás is sok mindent elárul.

Például, hogy mennyibe veszi az MKP és a Most-Híd a választóit. Azzal ugyanis, hogy az utolsó utáni pillanatra hagyják az összeborulást, sarokba szorítják azokat a választókat, akik szimpatizálnak az ötlettel, bizonyos feltételek mellett.

Minden rossz szándékot félretéve is felmerül a kérdés, hogy mi a célja Bugáréknak ezzel a nagy ráérősséggel. Ahogy lenni szokott, az ördög mindig a részletekben rejlik.

   

Minél később kerül nyilvánosságra a két párt megállapodása, annál kevésbé lesz idő azt módosítani, ha a választók masszív ellenállásába ütközne. Az eddig sem túl elégedett, de azért még szavazni hajlandó felvidéki magyart azzal rázzák majd le, hogy már nincs idő változtatni, mert túl nagy a tét, a felvidéki magyarság elveszítheti parlamenti képviseletét.

Így – gondolhatják – lenyomhatnak majd bármilyen vérlázító ostobaságot a magyar választók torkán, mert – mint azt megszokták az elmúlt három évtizedben – mindig vannak, akik, ha keserű szájízzel is, de magyarokra akarnak szavazni.

Eleve kétséges, hogyan lehet életképes majd ez a koalíció. Nem azért bukhat el, mert elkezdődik a marakodás a választási lista helyei miatt. Ahhoz túl nagy az egyetértés Bugár és Menyhárt között. Inkább ideológiai ellentétek, és a külső gravitációs mezők miatt.

Korábban már írtunk róla, hogy a Most-Hídban jelentős súlyt képviselnek a balliberálisok. Kizárható-e a kockázatok közül, hogy a közös listán a konzervatív magyar választók hátán bejutva ezek az elemek nem pártolnak-e át szlovák „progresszív” elvtársaikhoz? Láttunk már ilyet, mikor a Sieť frakciójának a fele szépen átszambázott Bugárékhoz, hogy a húsosfazék közelében maradhassanak.

A választónak igenis tudnia kell, és joga van tudni, hogy milyen értékek, elvek, feltételek, elvárások mentén tárgyal egymás között a két párt. Mert miattuk létezhetnek, és a választó szenvedi el az ő döntéseik következményeit. Az átláthatóság hiánya csak tetézi azt az egetverő hiteltelenséget, ami egyébként Bugáréknak és Menyhártéknak így sem ad sok esélyt a parlamentbe jutáshoz.

Azért van bennük közös pont. Az összefogás alibijét használva egyik párt sem akar majd minimális elvárásokat megfogalmazni, nehogy számon kérhetőek legyenek. Vörös vonalak nélkül pedig gyakorlatilag bármeddig hátrálhatnak a választóik rovására és érdekcsoportjaik javára a szlovák partnerekkel szemben. Ha nincs „nemzeti minimum”, le lehet mondani egy-egy zsíros pozícióért a Beneš-dekrétumok firtatásáról, a déli járások felzárkóztatásáról, a mezőgazdaság talpra állításáról és így tovább.

Azzal, hogy a pártok kihagyják a nyilvánosságot az alkukból, gyakorlatilag kényszerpályára terelik őket. Abban reménykedve, hogy még így is meglesz az a hét százalék, amivel ők újabb négy évre – és a Most-Hídnak is köszönhetően, jócskán megemelt képviselői fizetésért – lophatják a napot a tisztelt házban. Mert ennyi következmény nélkül hagyott kudarc után miért dolgoznának jobban, mint az elmúlt években?

Komjáthy Lóránt