Nyitókép: dac1904.sk

 

Van egy klub, melyet minden MAGYAR ember imád a Kárpát-medencében. Ezt a klubot DAC-nak hívják, itt indult hódító útjára 2012. július 27-én a „Nélküled“, és nincs olyan meccs, amelyen ne hangozna fel nemzeti imánk és székely testvéreink himnusza is. Igaz, utóbbit mintha az „újhullám“ hanyagolná…

 

Ez az a hely, ahol Magyarország összes szurkolói csoportját szívesen látják – találkoznak, ismerkednek és örök barátságok köttetnek. Legyen a szurkoló Zalából, Csongrádból, bárhonnan. A sor szinte végtelen, és inkább nem folytatom a felsorolást, mert a hely szűke miatt valakit kihagyok. A MOL Aréna ugyanúgy zarándokhelye a délvidékieknek, erdélyieknek, kárpátaljaiaknak és a Felvidék összes régiójából özönlenek ide az emberek.

 

Idén megadatott a történelmi lehetőség – először elhódítani a bajnoki címet. Eddig a Csehszlovák kupát, háromszor a II. Ligát (feljutást) lehetett ünnepelni. Mi, deres hajúak, szerencsénkre mindezt személyesen, a helyszínen is megéltük, de bajnoki cím az országos ligában……..az valami teljesen más!

 

Sorozatban 4 meccslabdánk volt, hogy biztosítsuk a bajnoki címet. Pozsonyban 20 perc hiányzott a címhez, csak jött a beadás a Polus City-centertől, illetve a jégstadiontól. Nem baj, majd legközelebb! Elmentünk Nagyszombatba, ahol motiválatlan, muszáj lejátszani-csapattal találtuk magunkat szemben (a Spartak ugyanis a számukra létfontosságú kupadöntőre koncentrált), csak ismét jött a beadás, de most a McDonaldstól. Majd Baktalórántházáról hozzuk a 3 pontot és kész, gondoltuk. Ott meg jött (vánszorgott) a szöglet a Ďumbier csúcsáról.

 

Maradt az utolsó meccslabda. Teltház a MOL-Arenában, a legerősebb szurkolótáborral (sajnos, a Fradistákon kívül a többiekről, fogjuk rá, elfeledkeztünk). Majd a jövő megmutatja, hogy miképp reagálnak erre Miskolcon, Újpesten, Fehérváron, Kispesten, Debrecenben, stb. a szurkolók). Együtt vártuk izgatottan a ki-ki meccset. A többi már történelem…

 

Remélem, nem jön el az a pillanat, hogy unokáimnak arról fog kelleni mesélnem, hogy egyszer négy meccslabdánk volt, mert nem hiszik el, hiszen a teniszben is csak három meccslabda van 40:0-nál.

 

1980-tól ott vagyok – jóban, rosszban – a kapu mögött. Ezt leírni is nagyon nehéz volt, de bízni kell, hogy megtörténik az önkritika és minden szinten tanulunk a hibáinkból, mert az idei évről nem szeretnék az unokáimnak mesélni. 

 

Ez az utolsó öt forduló ugyanis arról szólt, hogy a csapatunkat elfelejtették mentálisan felkészíteni (ami igazi szakmai munkát igényel, mely a mai sportban döntő tényező). A zsolnai három 3 pont is ezt tanúsítja. Nagyon fáj minden!

 

Varga Dániel 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.