Nyitókép forrása: SITA/Milan Illík

 

Peter Pellegrini győzelmével ért véget a 2024-es államfőválasztás Szlovákiában. A szakértők és a megmondóemberek levonták a következtetést: Korčokot besározták, a szlovákiai választók túlságosan hasonlítanak a magyarországiakhoz, a városok nem tudnak elnököt adni, a vidék győzött. Mindez azonban csak a lényeg elfedésére szolgál: Korčok azért veszített, mert az volt aki: a nyugati, háborúpárti elit és az azt kiszolgáló liberális sajtó kitartottja.

 

Szlovákia fél éven belül kétszer is bizonyította, hogy békepárti. Először a 2023-as előrehozott parlamenti választások alkalmával, amikor Eduard Heger volt kormányfő háborúpárti garnitúráját eltávolította a parlamentből. Másodszor az államfőválasztás második fordulójában, amikor Peter Pellegrini meglepetésre legyőzte Ivan Korčokot.

 

Azt az Ivan Korčokot, aki mögött ott állt a média nagy része, tolta a szekerét a nyugati sajtó és mögötte állt a teljes mainstream politikai elit, a facebook algoritmusa, és a teljes parlamenti ellenzék. Ennek ellenére veszített. Miért?

 

Mert ami elsőre erőssébnek tűnik, valójában gyengeség volt. Senki sem ártott annyit Korčoknak, mint saját szövetségesei. Hiába mondta ugyanis az atlantisták jelöltje, hogy ő békét akar és nem küldene katonákat Ukrajnába, ennek nem volt hitele. Teljesen mindegy, hogy csak rásütötték-e a háború jelöltje jelzőt, vagy tényleg így volt. A mondás szerint ugyanis madarat tolláról, embert barátjáról. 

 hirdetes_810x300  

 

Mellette kampányolt Rastislav Káčer, aki a szlovákokat már rég a lövészárokba küldte volna, ha tehetné, a magyarokat meg gázkamrába. Hasonlóképp inkább hátrány, mint előny volt Korčok számára Jaroslav Naď, Eduard Heger, Igor Matovič, Zuzana Čaputová, a Denník N, a SME, a Markíza és a többi liberális médium támogatása.

 

Ezek ugyanis mind támogatják a háborút, rendszeresen tájékoztatják félre tudatosan a lakosságot az ukrajnai háborúról, hogy ne térjenek el a nyugati fősodortól. Korčokot a választók békepárti része ő tetteikkel és szavaikkal azonosította. Pellegrininek nem kellett mást tennie, mint nem közbeszólni, mikor a progresszív lapok és politikusok hergelték a népet.

 

Rövidlátó kampányukkal több Pellegrini-szavazót mozgósítottak, mint Korčok-hívet, ennek köszönhető a végeredmény.

 

És persze a magyaroknak. Fel lehet készülni arra, hogy a liberális sajtó és az ellenzék meg durvább támadásokat fognak intézni a magyar közösség ellen, amely ezúttal Pellegrini javára döntött. Korčok pedig, aki saját bevallása szerint is pártalapításba kezdhet, feszegetni fogja a magyar-szlovák történelmi sérelmek szelencéjét, mert a nyugatiaktól kapott feladata nem változott: szét kell választani Szlovákiát és Magyarországot.

 

A vérprogresszív Napunk (a Denník N magyar kiadása) már arról ír, hogy a „magyar nacionalisták” összefogtak Pellegrini győzelméért. Szalay Zoltán főszerkesztő szerint a magyarok elfelejtették Robert Fico tetteit első kormányzása idejéből.

 

Szalay téved. A magyarok nem felejtettek el semmit. Annyi történt, hogy jól emlékeznek még arra is, amikor a ma Korčok mellett kampányolók biztonsági fenyegetésnek, revizionistáknak, radikális nacionalistáknak bélyegezték a magyar közösséget, amikor a békét szorgalmazókat „oroszbérenc kollaboránsoknak” titulálták a progresszív rendőrségi marketingesek, és gyalázták és a mai napig gyalázzák a magyar nemzetet és annak jelenlegi politikai vezetését – mert a nyugati partnerek ezt várják el tőlük.

 

A választást tehát a mainstream sajtó, az ellenzék és a háborúpárti progresszív erőtér veszítette el, az ő narratívájuk bukott meg. De mivel erőforrásaik és támogatóik köre korlátlan, ezért folytatni fogják. Jönnek az EP-választások, és ha hinni lehet a progresszív kommentátoroknak, Korčok lesz az ellenzék új arca, aki majd összefogja a liberális és konzervatív szavazókat. Nos, ilyen támogatói körrel ennek sem lesz hitele…

 

Komjáthy Lóránt

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.