Nyitókép: Facebook

 

Amióta Menyhárt József az MKP elnöke, a párt 20 éves fennállásának messze leggyengébb eredményeit mutatja. Ha nem történik sürgős változás, a párt hamarosan végleg megszűnhet.

 

2,4 százalék. Ennyit mért az MKP-nak az AKO ügynökség 2018 novemberének végén. Ilyen alacsonyan talán még nem állt a párt, és egyre inkább ez válik normává.

 

Még a releváns FOCUS is 3,6 százalékot mutatott csak ki novemberben, korábban pedig 3,1 százalékot. Ami nemhogy az öt százalékos küszöbtől marad el lényegesen, de még az állami támogatást jelentő 3,5 százalék elérését is kétségessé teszi az MKP számára.

 hirdetes_810x300  

 

A mérések ráadásuk most novemberben történtek, amikor elvileg dübörgött a helyhatósági választások előtti kampány, melynek eredményeit amerre csak jár, Menyhárt igyekszik saját és pártja sikereként eladni. Hogy az MKP erősödött, hogy minden a legnagyobb rendben.

 

Csakhogy a közvélemény-kutatási eredmények teljesen más képet mutatnak. Mégpedig azt, hogy az MKP politikailag teljesen szétesett és kiveszett a közbeszédből.

 

Személyi kultusz helyett szakpolitikára van szükség

 

Menyhárt József megválasztásával kezdetben még ment a szekér. Az elődeitől örökölt megítélés ideig-óráig releváns szereplőként mutatta a pártot. Kezdetben még maga a pártelnök is igyekezett dolgozni. Az MKP-t tavaly meg is hívták az ellenzék közös megemlékezésére a bársonyos forradalom kapcsán, ahol Menyhárt fel is szólalt (papírról olvasott, teljesen rendben levő beszéde itt visszanézhető.)

 

A párt utolsó, valamirevaló politikai húzása is év elején történt. Az ellenzéki kerekasztallal állandó, közös fórumot javasolt az esetleges előrehozott választások előtt. Az SaS, OLaNO, KDH el is jöttek a székházba, de azóta semmi.

 

Nem is jobb illusztráció Menyhárt súlytalanságára annál, hogy a legutóbbi FOCUS, melyben az államfőjelöltek népszerűségét mérte, nemes egyszerűséggel elfeledkezett az MKP államfőjelöltjéről. A Körkép.sk vette észre cikkében, hogy Menyhárt Józsefről a felmérés készítői egyszerűen elfeledkeztek. Mintha nem is létezne. Hiába, aki nem jár a szlovák médiába és bujkál a nem irányított nyilatkozatok elől, azt nehéz észrevenni.

 

Mire van szükség?

 

Az MKP, ha túl akar élni, sürgősen be kell fejeznie az eddigi személyi kultuszon alapuló látszatpolitizálást. Jelenleg ugyanis csak arra futja, hogy a Fidesz-KDNP stratégiai szövetségeként a magyar kormányzat programjainak megvalósításához asszisztál és fényképezkedik. Másra nincs „gógyi“.

 

Az MKP jelenleg tökutolsó a komolyan vehető politikai tömörülések közötti felméréseken, akitől csak a Kommunista Párt áll gyengébben. Ez Menyhárt József eddigi politikai tevékenységének bizonyítványa.

 

Menyhárt Józsefnek a zenélés jobban megy. Kép: Facebook

 

Ha a pártban maradt még igény a normális politizálásra, ideje felkötni a gatyamadzagot, és elkezdeni a munkát. Felújítani a szakmai bizottságokat, előszedni a szakmai alelnököket, új embereket, szakértőket behozni a csapatban. És főleg, valódi témákkal szólítani meg a felvidéki magyarokat és végig is vinni azokat. Úgy, ahogy a többiek, például a PS, vagy a Spolu is eszik, akik alig pár hónapja alakultak, de már rég lekörözték az MKP-t.

 

Ellenkező esetben oda juthatunk, hogy marad majd 4-5 magyar politikus afféle díszpintyként Matovič listáján (hogy kik lesznek ők, nagy eséllyel már most felsorolhatók) a jelenlegi elnökségből, a többiek pedig mehetnek isten hírével.

 

Ami az idén fennállásának 20. évfordulóját ünneplő MKP végét jelentheti. Stratégiai partnerség dacára.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!