Nyitókép forrása: sme.sk

 

A három legfőbb közjogi méltóság közül (államfő, miniszterelnök, házelnök) Andrej Kiska bevételei voltak a legmagasabbak a tavalyi évben.

 

Kiska a 2018-ban 487 866 eurót keresett. Ebből 95 938 eurója származott az államfői fizetésből, 15 933 euró költségtérítést kapott. További 375 ezer euróra különböző osztalékfizetésekből tett szert. Ezen kívül a vagyonbevallása szerint vállalatrészesedésekkel, beruházási alap részvényeivel, harmadik félnek nyújtott kinnlevőségekkel rendelkezik.

 

Andrej Danko (SNS) házelnök a második helyen végzett a tavalyi év adatai alapján. Összesen 254 930 euró bevételre tett szert. Ebből 30 310 euró származott házelnöki fizetéséből, 16 620 euró költségtérítést kapott, és 208 ezer eurója egy ingatlan eladásából származik. Ezen kívül bevallása szerit rendelkezik egy családi házzal, beépített telekkel, kertel és szőlőskerttel is rendelkezik. Adott kölcsön harmadik feleknek, de hitele is van, eltartást fizet, vagyonként szerepeltetett néhány birtokában lévő festményt és alkotást, motorcsónakkal is rendelkezik.

 

Peter Pellegrini (Smer) kormányfő, aki tavaly március óta kerülte ebbe a posztba Robert Fico kényszerű távozás után, összesen 62 582 eurót vallott be. Tisztségviselői fizetéséből 46 896 euró származik, 12 686 eurónyi költségtérítést számolt el, és volt még 3000 eurónyi bevétele egy befektetési alapból. A vagyonbevallása szerint  van egy lakása, garázzsal, egy hétvégi háza, telkei, megtakarítása és két lakáshitele.

 

Robert Fico, aki nem egész három hónapot volt a tavalyi évben kormányfő, vagyonbevallása szerint 28 939 eurót keresett 2018-ban. Az egész összeget – állítása szerint – köztisztviselői fizetése teszi, költségtérítést nem számolt el, egyéb bevételt a vagyonbevallásban nem tüntetett fel. Rendelkezik egy hétvégi házzal, szőlőskerttel, értékpapírokkal, megtakarításokkal, személykocsival, és egy lakástakarék számlával.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!