Nyitókép: Getty Images

 

Amennyiben létezne vakcina a koronavírus ellen, csupán a szlovákiai polgárok 40,9%-a oltatná be magát vele. A vakcinát a megkérdezettek 27,9%-a elutasította, míg a 31,3%-uk nem tudott választ adni arra a kérdésre, miszerint beoltatná-e magát vagy sem – derült ki abból a MNFORCE és a Seesame felméréséből, melyben a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársai is részt vettek.

 

„Tekintet nélkül a konspirációs meggyőződésre és a vírus eredetére a válaszadók 31,3%-a nem tudott arra a kérdésre válaszolni, hogy beoltatná-e magát a koronavírus ellen vagy sem. Ez valószínűleg abból ered, hogy nem tulajdonítanak figyelmet az akut veszélynek. A konspirációs elméletek és álhírek az embereknek biztonságot adnak a bizonytalan helyzetben, mert egyértelmű válaszokat kínálnak nekik”

 

– jelentette ki Barbara Lášticová a Szlovák Tudományos Akadémiától.

 

A válaszokból az is kiderült, hogy azok az adatközlők vállalkoznának az oltásra, akik veszélyben érzik magukat az új típusú koronavírussal szemben. Azok a válaszadók, akik nem oltatnák be magukat döntésüket azzal magyarázzák, hogy a vakcina több problémát okozhat mint maga a vírus (26,4%), továbbá nem gondolják, hogy a vakcina segítene a vírus ellen (22,5%).

 

A felmérés többek között arra is rámutatott, hogy a válaszadók leginkább az egészségügyben bíznak – a megkérdezettek háromnegyede nyilatkozott így. Az adatközlőknek mindössze a nyolc százaléka vélekedett úgy, hogy nem bízik az egészségügyben. A tudományos intézményekben a kétharmaduk bízik, emellett magas a hadseregbe (62,4%) és a válságstábba (62,3%) vetett bizalom is. Az embereket leginkább a kormány és kormányfő osztja meg, de még bennük is a válaszadók csaknem fele bízik.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!