Nyitókép: TASR/Jakub Kotian

 

Ezen a héten az újonnan regisztrált fertőzöttek száma el fogja érni a napi 800–1000-es csúcsot – vélekedett Igor Matovič kormányfő a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

 „Ezért is erőltettem, hogy zárkózzunk fel és szedjük össze a bátorságunkat a szigorúbb óvintézkedések bevezetéséhez”

 

– jegyezte meg a kormányfő, majd hozzátette: az óvintézkedések csütörtöktől léptek érvénybe, a helyzet pedig rendkívül komoly.

 

A kormányfő szerint csütörtökön két rekordot is jegyeztünk. Az egyik a pozitívan teszteltek száma, ami elérte a 797-et, a másik az elvégzett tesztek száma, ami 9 170 volt. Matovič megjegyezte, az elvégzett tesztek számából látni, hogy van kapacitás a tesztelésre.

 

A kormányfő úgy vélekedik, hogy az antigén tesztek effektív módszernek bizonyulhatnak a helyi gócpontok felkutatásában.

 

„Az elkövetkezendő két hétben a jelenlegi óvintézkedések hatását még nem igazán fogjuk látni, hiszen a vírus lappangási időszaka megközelítőleg tíz nap”

 

– mondta a kormányfő, aki bízik abban, hogy az újonnan elfogadott intézkedések megtörik a görbe további alakulását.

 

„Amennyiben ez közös erővel nem fog sikerülni, akkor szigorúbb óvintézkedéseket fogunk bevezetni”

 

– tette hozzá Matovič.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!