Nyitókép: reprofoto (rtvs-live)

 

A Za ľudín belül platform alakult Mária Kolíková igazságügyi miniszter vezetésével azután, hogy a párt liberális szárnya nem tudta leváltani a konzervatív értékrendet valló Veronika Remišová pártelnököt. Az RTVS 5 perc múlva 12 című műsorában Milan Vetrák (OĽaNO) elmondta, hogy mindez nem befolyásolja a kormánykoalíció működését. Az elégedetlenkedők ugyanis jelezték, hogy továbbra is a koalíció tagjainak tartják magukat, és támogatják a kormányprogram teljesítését.

 

Jana Bittó Cigániková (SaS) liberálisként inkább Kolíková platformjához áll közelebb, ugyanakkor nem támogatja, hogy a platform létrejötte bármiben is befolyásolja a jelenlegi erőviszonyokat.

 

Ugyanakkor sajnálatosnak vélte, hogy a parlament egy képviselő híján nem szavazta meg a Za ľudís Lehotský képviselő parlamenti alelnökké választását.

 hirdetes_810x300  

 

Az ellenzék részéről a műsorban szereplő Marian Kéry (Smer) rámutatott arra, hogy a választási időszak elején a négyes koalíciónak még nem okozott problémát az alkotmányos többséget igénylő törvények elfogadása sem, míg most az egyszerű többséget, azaz 76 képviselőt igénylő döntések meghozatala is akadozik

 

Az ĽSNS képviselője az elmúlt napok parlamenti botrányával kapcsolatban, amikor a pártból azóta kilépett Suja képviselő egy pohár vízzel öntötte le Igor Matovič kormányfőt, úgy fogalmazott, hogy elutasít minden hasonló agressziót a parlamentben. „Ha így viselkednénk, akkor minden héten húsvéti locsolkodás lenne a parlamentben.”

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!