Nyitókép: Körkép.sk/KPA

 

2003. október 23-án a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa olyan törvényt fogadott el, amellyel a szülőföldjén élő felvidéki magyar közösség számára több évtizedes jogos igényt valósított meg. A történelmi lépésnek köszönhetően megalakulhatott a Selye János Egyetem (SJE), amely intézményben anyanyelvükön tanulhatnak a szlovákiai magyar nemzeti közösség tagjai – közölte közleményben a Selye János Egyetem.

 

Az egyetemi közleményben kiemelték, hogy ezzel a lépéssel az itt őshonos magyarság számára három karon, a Református Teológiai Karon, a Tanárképző Karon és a Gazdaságtudományi Karon biztosítva lett az anyanyelvi képzés az óvodától az egyetemig.

 

A 2004. január 1-én induló egyetem alapját a Calvin János Teológiai Intézet képezte, amelynek teljes infrastruktúrája és felszerelése átkerült az egyetem tulajdonába. Az SJE működésének megszervezésével Szlovákia akkori oktatási minisztere Albert Sándort bízta meg. Az SJE alapítása óta közel 10.000 hallgatónak adott a kezébe felsőfokú végzettséget igazoló oklevelet, ezzel jelentősen hozzájárult az értelmiségi utánpótlás kineveléséhez a szlovákiai magyarság számára.

 

Mindezek mellett a komáromi egyetem kovásza is a felvidéki magyar tudományos és társadalmi életnek, hiszen az oktatás mellett jelen van a szlovákiai, a magyar és nemzetközi tudományos életben, európai szintű kétoldalú kapcsolatokat épített, gyakorlóiskolai hálózatot hozott létre a szlovákiai magyar oktatási és nevelési intézmények bevonásával. Hisszük, hogy egyetemünk méltó a küldetésére és hozzájárul a nemzetrész jövőbe vetett hitének erősítéséhez.

 

 hirdetes_810x300  

emelték ki a közleményben, majd köszönetet mondtak mindazoknak, akik a kezdetekben bármilyen módon hozzájárultak az SJE létrejöttéhez és mindenkinek, aki azóta is munkálkodik a fejlődésén.

 

Az egyetem az évfordulóra való méltó megemlékezés céljából a közeljövőben emlékkonferenciát szervez, a jubileumi 20. akadémiai évben pedig több tudományos előadással is készül.

 

 hirdetes_810x300  

Körkép.sk/SJE sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.