Nyitókép: teraz.sk

 

„Ne haragudjon meg rám senki, de egy járás, mely tipikusan mezőgazdasági jellegű, nem lehet olyan erős, mint például a Nyitrai járás. Ez egyszerűen nem megy, mert nem vagyunk képesek annyi befektetőt odacipelni. De kötelességünk, hogy ezeknek a régióknak a sajátosságait fejlesszük” – fogalmazott a szlovák miniszterelnök újévi interjújában.

 

Robert Fico a TA SR-nek elmondta, hogy véget ért az az iőszak, amikor az állam döntött arról, hogy hova milyen vállalatot telepít.

 

„Ennek vége. Mi elmondhatjuk a befektetőnek, hogy mit akarunk, de ő nem fog oda menni, ahová ő maga nem akar. Repülőteret akar, jó utat, folyóvizet kikötővel. Munkaerőre is szüksége van, magasan képzettet, valamelyik főiskola mellett. Mi nem tudjuk ezeket az embereket meggyőzni,”

 

magyarázta.

 

A szlovák miniszterelnök a kihelyezett kormányülésekben látja a megoldást, ahol helyben tud tájékozódni a helyi állapotokról.

 

„Ez a regionális különbségek csökkentésének az útja. De ez nem azt jelenti, hogy mindenhol ugyanolyan fizetések, mindenhol ugyanolyan lehetőségek lesznek. Mi anno a piacgazdaságért csörgettük a tereken a kulcsainkat, a piacgazdaság pedig sajnos a regionális különbségeket is jelenti,”

 

– tette hozzá Fico.

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.