Nyitókép: Robert Fico live, reprofoto

 

Az Európai Bizottság megvonhatja Szlovákiától az uniós forrásokat amiatt, mert Peter Pellegrini nyerte az elnökválasztást. Erről Robert Fico miniszterelnök (Smer-SD) számolt be legújabb videójában közösségi oldalán.

 

„Számítanunk kell a Nyugat megbüntetésére is, amiért Peter Pellegrinit választották, nem  pedig Ivan Korčokot, aki habozás nélkül egész szlovák zászlóaljakat küldött volna Ukrajnába. Amikor a Smer tavaly megnyerte a választásokat, az európai szocialisták ahelyett, hogy gratuláltak volna, üdvözletet küldtek nekünk az Európai Szocialisták Pártjában való tagságunk felfüggesztése formájában. Ezért egyáltalán nem lennék meglepve, ha az Európai Bizottság most pusztán politikai okokból és az elnökválasztás eredménye miatt megvonná tőlünk az uniós forrásainkat”

 

– jelentette ki Fico.

 

A Smer-SD vezetője videójában a teljes ellenzéket, a médiát és Ivan Korčokot bírálta gyűlöletterjesztéssel vádolva meg őket. Elmondása szerint Ivan Korčok nem értette meg, hogy a választáson kapott szavazatok nem az ő személyét támogató voksok voltak, hanem a jelenlegi kormányt ellenző szavazatok.

 

„Ivan Korčok nem fontos, a szavazói fontosak”

 

– jelentette ki Fico. Mint folytatta, az ellenzék most azzal riogat, hogy Pellegrini győzelme után a kormány bosszút áll, de szerinte semmi ok sincs a kormány magatartásának megváltoztatására. Ugyanakkor hozzátette, hogy van még néhány kényes téma, amelyet a kormánykoalíciónak határozottan és gyorsan meg kell oldania. Ilyen főleg „az RTVS szó szerint illegális politikai tevékenysége”.

 

A Smer elmondása szerint kezdettől fogva támogatta Pellegrini jelöltségét, miközben a Smer és a Hlas sajátosságait figyelembe vevő támogatását személyre szabták.

 

„Ezt ellenfeleink is nagyon jól tudták, és ma már csak keseregnek amiatt, hogy nem késhegyre menő kampányt folytattunk Peter Pellegrini  érdekében, mivel pont az ilyen kampány segítette volna ellenfelét”

 

– mutatott rá.

 

Videója végén a Kereszténydemokrata Mozgalomhoz (KDH) szólt. „A legmenőbbnek kétségtelenül a Kereszténydemokrata Mozgalom bizonyult, miközben fogalmam sincs, mit sikerült összehoznia ennek a pártnak” – jelentette ki ironikusan Fico. A KDH szerinte Korčok támogatásával megtagadta saját identitását.

 

„Érdemes lesz közelebbről megvizsgálnunk őket, hogy hogyan lehet politikailag kicsontoznunk a pártjukat.  Valószínűleg nem lesz túl nehéz feladat”

 

– fogalmazott Fico.

 

A SITA sajtóügynökség az Európai Bizottság reakciójára is kíváncsi volt Fico kijelentései miatt, miszerint felfüggesztenék az európai alapok merítését Szlovákia számára.

 

„Az Európai Bizottság  mint általában, nem kommentálja a politikai nyilatkozatokat”

 

– reagáltak.

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.