A Novohrad-Nógrád UNESCO geopark területén 2016. június 3.-5. (péntek-vasárnap) sorrendben harmadszor kerül sor a Medvesi Fotós Maratónra,  egy  nagyszabású kulturális-, társadalmi-, sport-, turisztikai és ismeretterjesztő nemzetközi rendezvény, amely elsősorban a fényképészet kedvelőinek készül, de megtalálják itt kedvtelésűket a geológia, természet, történelem és a turizmus hívei is.

 

Gyöngyösi János: Vasárnap reggel (a legutóbbi rendezvényen készült, felvétel)
Gyöngyösi János: Vasárnap reggel (a legutóbbi rendezvényen készült felvétel, háttérben az Ajnácskői vár)

 

A rendezvény célja, hogy a fényképészek mind szélesebb köre megismerje Szlovákia déli és Magyarországi északi részén elterülő, kevésbé ismert régiót, mely varázslatos tájjal, geológiai és természeti érdekességekkel, kulturális értékekkel és izgalmas történelemmel rendelkezik. A rendezvény első évfolyamát 2013-ban rendezték meg, a másodikat egy évvel később, s amelyen már több mint 300 fotós vett részt.

 

Megvilágítást kapnak a középkori várak

 

A Fotós Maratón résztvevőit az idén is 48 órás folyamatos program várja, melynek keretében különleges megvilágítást kapnak a középkori várak (Somoskő, Salgó, Ajnácskő, Fülek), lesznek a fényképészettel kapcsolatos szakmai munkatalálkozók (pl. portrékészítés, asztrofényképezés, tájfelvételek készítése, fényképezés hagyományos fotográfiai eljárással – dagerotípia stb.), fényképkiállítások, vezetett fotós gyalogtúrák, melyek lehetőséget adnak egyedi tájfelvételek elkészítésére is.

 

A várakban középkori konyhaművészek, bajvívók, páncélos vitézek várják, hogy fényképezzék őket. A résztvevők speciális madármegfigyelő helyekről kipróbálhatják a madarak fényképzését, lefényképezhetik a napkelét és napnyugtát, tűzoltóautó magasra emelt vagy egy hőlégballon kosarából láthatják és fényképezhetik a tájat. A kerékpárosok egy háromnapos fotós kerékpártúrán„Tekerj és fotózz“ – vehetnek részt.

 

Feleki Gergely: Füleki vár (a legutóbbi rendezvény felvétele)
Feleki Gergely: Füleki vár (a legutóbbi rendezvényen készült felvétel)

 

Fotósverseny három kategóriában

 

A résztvevők a rendezvényen készített felvételeikkel, három kategóriában fotósversenyen vehetnek részt: 1. Táj, 2. Emberek, 3. Élő természet. A versenyzők egy kategóriában legfeljebb két felvételt küldhet (tehát maximálisan 6 felvételt). A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt felvételkért járó díjak mellett elnyerhető a közönségdíj is (a Facebookon legtöbb szavazatot kapott felvételért), az ifjúsági (18 év alatt) díj és a fődíj, melyet az a résztvevő nyer el, akinek a legjobb három felvétele a zsűri pontozása szerint a legmagasabb pontszámot érte el. A felvételeket legkésőbb 2016. június 30-ig kell eljuttatni a szervezőkhöz.

 

A rendezvény szlovákiai szervezői a Geopark Novohrad-Nógrád Jogi Személyek Társulása és a Füleki Vármúzeum. Partnerei Fülek Városa, Óbást (Stará Bašta), Sátorosbánya (Šiatorská Bukovinka), Csákányháza (Čakanovce) Községi Hivatalai, az Állami Környezetvédelmi Hivatal, A Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet, támogató között vállalkozók, szervezetek és a regionális média képviselői szerepelnek.

 

Mi a geopark?

 

A kivételesen érdekes geológiai, természeti, kulturális és történelmi értékekkel rendelkező  Novohrad-Nógrád Geopark a Besztercebányai kerület déli területén és a magyarországi Nógrád megye északi részén helyezkedik el. Értékeinek világszintű elismerését jelenti az, hogy tulajdonosa az UNESCO Globális Geopark címnek: tagja a Globális Geoparkok Hálózatának, melynek a világban 119 tagja van. A „geopark”, mint kategória hasonlóan a természeti és kulturális világörökséghez 2015-től része az UNESCO-nak.

Puskás János: A fa és (somoskői) vár (a legutóbbi rendezvényen készült felvétel)
Puskás János: A fa és (somoskői) vár (a legutóbbi rendezvényen készült felvétel)

 

Részletes információk:

 

Szlovák nyelven,  Magyar nyelven, Facebook

Kapcsolat

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!